Film

Szeptemberben rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált

A magyar filmesek egyik legfontosabb eseményét, a tavasszal elmaradt Friss Húst szeptember 10. és 16. között rendezik meg a budapesti Toldi moziban.

Tarolt a METU a Savaria Filmszemlén

Június 3-5. között zajlott idén rendhagyó módon a 7. Savaria Filmszemle, amelyre 117 pályamű érkezett: 49 diákfilm, 34 dokumentumfilm, 15 filmetűd, és 19 kisjátékfilm. A Fiatal alkotók kategóriájában négy METU-s alkotást is díjaztak.

Horthy Miklósról ítélkezés nélkül

„Horthy István tudja, hogy nagyapja sok hibát követett el. Természetes, hogy szeretettel gondol rá, nem ítéli el, aki apja helyett apjaként nevelte, de úgy véli, neki az a dolga, hogy bocsánatot kérjen mindazoktól, akik a nagyapja miatt szenvedtek.” Sipos József rendező Nagyapám: Horthy Miklós című dokumentumfilmje online debütált.

Új arcok a vásznon: 9 fiú

Alábbi listánkban olyan fiatalokat gyűjtöttünk össze, akik nemrégiben tűntek fel a magyar filmben.

„Élete alkotása a szeretet volt” – 100 éve született Vas Albina

Rövidfilm készült Kertész Imre első feleségéről.

Várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára

Június 26-ig várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet augusztus 27. és 30. között hatodik alkalommal rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait

A nézők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján keresztül kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót felvételről.

Ulrich Gábor és Klingl Béla filmjét is nemzetközi fesztivál programjába válogatták be

Ulrich Gábor Dűne című alkotása és Klingl Béla ReMake című filmje is szerepel a Hirosimai Nemzetközi Animációs Fesztivál versenyprogramjában.

Összezárva – magyar rövidfilm a kapcsolati erőszakról

Hogyan reagálnánk, ha szembesülnénk egy barátunk agressziójával? Szabad-e, kell-e beleszólni más életébe? Ilyen kérdéseket vet fel az Örkény Színház színművészeinek közreműködésével készült, Összezárva címú rövidfilm.

Cannes – 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm a hivatalos programban

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját közzétették a szervezők.

10 érdekesség a 125 éve született Korda Zoltánról

1895. június 3-án született Korda Zoltán filmrendező, producer, az angol filmipar kiemelkedő alakjainak számító Korda fivérek egyike, a négy Oscar-díjra jelölt A dzsungel könyve alkotója.

Új arcok a vásznon: 10 lány

Alábbi listánkban olyan fiatalokat gyűjtöttünk össze, akik nemrégiben tűntek fel a magyar filmben.

Deák Kristóf első mozifilmjének forgatása ősszel indul

Személyes történettel készül mozifilm-rendezői bemutatkozására Deák Kristóf, aki első magyar alkotóként nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat a Mindenkiért. A unoka munkacímmel készülő film 40 napos forgatása ősszel kezdődik.

Pécsi Ildikó pályája képekben

1940 május 21-én született Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Idézzük fel pályáját néhány filmszerepén keresztül!

Kis magyar mozitörténet – csöngetős mozik és bajkeverő kalapok

Az első magyar filmalkotás és az első hazai vetítések után ezúttal Budapestet mint mozivárost és annak sajátságait vesszük górcső alá.

Járd be virtuálisan Budapest filmes helyszíneit!

A városnéző programokra kifejlesztett, új okostelefonos alkalmazás segítségével már nemcsak információkat kaphatunk egy-egy budapesti forgatási helyszínről, hanem szinte azonnal a filmjelenetben találhatjuk magunkat.