Film
Több mint 30 filmet neveztek eddig a Bujtor István Filmfesztiválra
A Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszáló eseményt augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen.
Jön Fabricius Gábor első játékfilmje
Az Eltörölni Frankot forgatókönyvével Fabricius Gábor már több mint 170 nemzetközi konzultációt, 12 rangos nemzetközi filmfesztivál és -fórum meghívást, valamint 2 fontos díjat is maga mögött tud.
Elindult Magyarország első artfilm online videótékája
A kínálatban megtalálhatók a legnagyobb fesztiválok – többek között Cannes, Velence, Berlin, Toronto, Karlovy Vary – sikerei éppúgy, mint az elmúlt évek legjelentősebb hazai alkotásai.
Május 31-ig lehet nevezni az idei Verzióra
Nemzetközi, magyar, valamint diák- és elsőfilmes kategóriában május 31-ig lehet nevezni a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet idén november 10. és 15. között rendeznek Budapesten és öt vidéki nagyvárosban.
Kép és hang: híres rendező-zeneszerző párosok
Híres rendező-zeneszerző párosokat gyűjtöttünk össze, akik közös munkáiban bizonyították, milyen hatékonyan tudnak együttműködni.
Online debütál a Hűség című díjnyertes magyar dokumentumfilm
Május 15-étől online megtekinthető a Szekeres Csaba rendezte dokumentumfilm, amely a tavalyi Ars Sacra Filmfesztiválon első helyezést ért el.
Növelik a televíziós pályázatok keretösszegét
Közel 900 filmterv érkezett a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a Nemzeti Filmintézet (NFI) megemeli a pályázatok támogatási keretösszegeit, hogy minél több színvonalas televíziós alkotás készülhessen.
Kis magyar mozitörténet – az első vetítések
Sorozatunk e részében azokra a helyszínekre látogattunk el, ahol először tartottak vetítéseket a mozizás hajnalán.
Magyar Mobilvideó Fesztivál
Idén MagentaFilm Fesztivál néven rendezik meg a tavaly indult Magyar Telefonfilmes Fesztivált. Pályázat beküldési határideje: május 22.
Vércsék: online mutatják be Szabó Szonja rövidfilmjét
A Vércsék alkotói szabadon elérhetővé teszik a filmet: május 17-től bárki megnézheti online az RTL MOST felületén.
14 pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet
A Filmszakmai Döntőbizottság 14 pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra.
Díjnyertes dokuk, online akadémia és állandó videótár
Ismét meghirdeti 5+1 filmes akcióját a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete.
Magyar elsőfilm a HotDocs filmfesztivál válogatásában
Észak-Amerika legjelentősebb dokumentumfilm fesztiválja, a torontói HotDocs meghívta programjába Visky Ábel Mesék a zárkából című első mozifilmjét.
Játék a filmművészetben
Sorozatunkban arra keresünk példákat, hogy a művészet különböző ágaiban hogyan jelenik meg a játék témája. Ezúttal olyan filmeket válogattunk, melyeknek központi eleme a sajátos megvilágításba helyezett játék.
Kihirdették az Inkubátor Program nyerteseit
Baranyi Benő, Csoma Sándor, Miklós Ádám, Moldovai Katalin és Szabó Mátyás készítheti el első mozifilmjét a Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának köszönhetően.
Kis magyar mozitörténet – az első magyar filmalkotás
Új sorozatunkban a budapesti mozik történetének érdekes állomásain kalauzoljuk végig olvasóinkat.