Film
„A giccs is alkalmas lehet arra, hogy katarzist érjünk el” – beszélgetés a Nagykarácsony rendezőjével
Egészséges giccsről, balatoni tévéfilmről és a fiókban pihenő musicalről is beszélgettünk Tiszeker Dániellel, a Nagykarácsony című film rendezőjével.
Apa-fia drámát forgat Fésős András
Fésős András Kelj fel és járj címmel készülő filmjének gyártási támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A szereplőválogatás már elkezdődött, a forgatás jövő év elején indul.
A szépség és a szörnyeteg Stockholm-szindróma nélkül – Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő
Mamoru Hosoda, a japán anime egyik legjelentősebb figurája A szépség és a szörnyeteg alapján készítette el legújabb animációs filmjét. Az eredmény nagyon mai és nagyon japán vizuális remekmű lett.
A Buharov testvérek új játékfilmje nyerte a Brave Balkans fődíját
Igor és Ivan Buharov magyar rendezők új játékfilmje, a Melegvizek országa a zsűri fődíját kapta a 27. Belgrádi Szerzői Filmek Fesztivál Brave Balkans versenyprogramjában. A példás produceri összefogással készült Melegvizek országa a belgrádi fesztiválon tizenegy szerzői filmet megelőzve nyerte el a rangos kitüntetést.
Mi nem Drakula népe vagyunk – Látogatóban a Székelyföldi Legendárium háza táján
Nárciszrét – így hívják azt a székelyudvarhelyi utcát, ahova azért érkezünk, hogy az Orbán Balázsról készülő animációs filmről érdeklődjünk. Itt működik az első székelyföldi rajzfilmstúdió, amely nemcsak a magyar animációs szakma és a közönség elismerését, szeretetét tudhatja magáénak, de filmjei díjakkal tértek haza Kaliforniából, Kalkuttából és Los Angelesből is.
Román Filmhét az Urániában
Kedden indul az idei Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol december 12-ig hét új alkotást: újhullámos filmek mellett kosztümös drámát, természetfilmet és Mexikóban játszódó túsztörténetet is láthat a közönség.
Ezek voltak a kedvenc filmjeink idén
Az idei évben bemutatott filmek közül válogatva állítottuk össze szubjektív listánkat.
Antall József megformálását pályafutása legnagyobb kihívásának érzi Seress Zoltán
A rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, Antall Józsefet alakítja Seress Zoltán a most készülő Blokád című mozifilmben, amit színészi pályafutása izgalmas megmérettetésének tart.
Lengyelország Oscar-díjra nevezett filmje az Európai Moziéjszakán
Az Oscar-díjra nevezett Nem hagytak nyomokat című lengyel történelmi drámát premier előtt láthatja a magyar közönség az Európai Moziéjszakán, december 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Bemutatják a Verespatak történetéről szóló mozifilmet
Csütörtökön mutatják be a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági expó és világtalálkozó elnevezésű rendezvényen Kocsis Tibor Dávid aranya című dokumentumfilmjét, amelyben a Balázs Béla-díjas filmrendező a verespataki aranybánya történetét dolgozza fel.
Négy dokumentumfilm gyártását támogatja a filmintézet
Dokumentumfilm készül a futballtörténelem egyik legizgalmasabb alakjáról, Siflis Gézáról, folytatódik a Szemünk fényében megismert világtalan pár családja mindennapjainak bemutatása. A nagy sikerű Vadászati és természeti világkiállításról és Afrikában tevékeny jezsuita misszionáriusokról is film készül.
„Nem adhatom fel azt, amiben hiszek” – Beszélgetés László Barna erdélyi filmessel
László Barna székelykeresztúri származású rendező-operatőrt egy középiskolás projekt állította pályára, de a véletlen törvényszerűségéhez ma már nem fér kétség: a fiatal filmes szenvedélyesen szereti a szakmáját. Úgy véli, első egész estés dokumentumfilmje, az Isteni kéz azért lett sikeres, mert nem a pénz, hanem az a meggyőződése motiválta, hogy a Szászcsávási Zenekar brácsásának drámai történetét meg kell mutatnia a nagyvilágnak. A film, melynek forgatókönyvét az élet írta, közel öt év történéseit tárja elénk.
Búcsúzóban – Woody Allen új filmjéről
Van Woody Allennek egy humoreszkje, A szendvics feltalálásában megjelent Mr. Big. Címszereplője maga Mr. Big, azaz az Isten, akinek halála ügyében vagány magánnyomozó jár el. A sztori egyszerre paródia, filozófiatörténet, abszurd krimi, és ha még ez sem lenne elég, a szerző rejtett önarcképe. Egyszerre van meg benne mindaz, amit egyszerre csak Woody Allen tud. Hangütésében, érzelmességében és csúfondárosságában ugyanez a zsáner a Rifkin fesztiválja.
Pénteki kultúrrandi Helstáb Martin filmrendezővel
Sablonoktól mentes és a tömegízlést figyelmen kívül hagyó filmes alkotásai egyre nagyobb figyelmet kapnak, tudatos PR-munkájának köszönhetően Chicagótól Uruvattiig számos hazai és nemzetközi filmfesztiválon jegyzik a nevét. Egyszemélyes projektjei gyakran foglalkoznak a természet és az ember viszonyával, de korábbi, gyakran kíméletlenül nyers víziói helyett egyre inkább építő, értékteremtő irányba szeretne elmozdulni.
Születésnapi ajándék a Filmiótól: három ingyenesen nézhető közönségkedvenc
November 26–28. között ingyenesen nézhető három remek vígjáték a Filmión, a Nemzeti Filmintézet online streaming platformján.
Összetörni, megszenvedni, felépülni – Hét film a szakításról
Mindenkinek tört már össze a szíve, mindannyian találkoztunk már az érzéssel: vége, én ebből sosem épülök fel. Nincs mese, a szerelmi bánatot ki kell szenvedni, és ehhez olykor az kell, hogy egy-egy filmmel még mélyebben belemarjunk a sebeinkbe.