Országos "mesetúra" egy éven át

Egyéb

Szakmai támogatás
 

Aggasztó adatok sora jelenik meg arról, hogy a felnövekvő korosztály szövegértési nehézségekkel küzd. A gonddal egyre több szakember foglalkozik, sokféle kezdeményezés próbál javítani a helyzeten, ám a Nagy Könyv-versengésen kívül nem igazán valósult meg nagyszabású, olvasásnépszerűsítő program Magyarországon. Békés Pál, az IBBY honi elnöke Lengyelországot hozta fel példaként, ahol évek óta zajlik a Mindenki olvas a gyerekeknek elnevezésű program. Annak az a lényege, hogy minden családban olvassanak legalább húsz percet a gyerekeknek, és így szerettessék meg velük az olvasást. A mese útja is - szakmai nyelven szólva - egy olvasóvá nevelő program, melynek célja, hogy szakmai támogatást nyújtson mindazoknak, akik gyermekkel foglalkozva szövegértési nehézségekkel és az olvasókedv csökkenésével találkoznak. A szervezők úgy tartják, az olvasás megszerettetéséhez vezető egyfajta út lehet a program. A mesék révén a gyerekek megismerkednek közös múltunk fontos részével, a magyar népmesék világával, melyeknek üzenete ma is eleven. A mesék bölcsessége kortalan. Nem véletlen, hogy egyre több pszichológus, biblioterapeuta választja a mesét mint gyógyító erejű eszközt.

 
 
Magyar modell
 
 
- Sajnos Magyarországon nem áll rendelkezésre olyan mértékű állami támogatás, hogy a lengyelországi projektet át lehetett volna ültetni - mondja Békés Pál, hozzátéve, hogy eleve szűkösek voltak a keretek, amikor a projekt elindítását elhatározták, azóta azonban a gazdasági válság is lecsapott. Ilyenformán ami itt létrejött, az egy magyar modell, mely egy csomó szimpatikus könyvtáros együttműködése és közös ötlethalmaza alapján a Liszt Ferenc könyvtárban indulhatott el.
- Abban a reményben kezdtünk hozzá - mondja Békés Pál, hogy ha ezt meghirdetjük, a gyerekkönyvtárak csatlakoznak, és ez valóban zajlik is. Igaz, nincs hozzá egy fillér sem, a résztvevő csatlakozó intézmények a saját eszköztárukból tesznek hozzá, azzal csatlakoznak. Reményeink szerint az év során új és új intézmények, közösségek kapcsolódnak a programhoz, így a megvalósítás módszerei egyre gyarapodnak. A legfontosabb szempont, hogy minden módszer közelebb hozza a gyerekeket, fiatalokat az olvasás megszerettetéséhez. Szeretnénk, ha A mese útja elvezetne minden egyes ágyhoz, ahol egy gyerek aludni készül, és ismét divatba jönne az igazi, és semmivel nem pótolható hangosan felolvasott esti mese.
 
Vándor, sárkány, óriás
 

A Mese útja 13 "mesehónapon" át kanyarog, 2009 áprilisától 2010 áprilisáig. Minden hónap egy mesei toposz, mesefigura köré szerveződik, így azután egymást követi a Vándorok hava, Boszorkány hava, Erdő hava, Királykisasszonyok hava, Sárkány hava, Óriások hava, Tündérek hava, Varázsló hava, a Legkisebb fiú hava, Medvék hava, Manók hava, Ördögök hava, Óperencia hava. Havonta más főszervező tartja a nyitórendezvényt és készíti el a honlapon megjelenítendő tartalmakat. Az április nyitórendezvénye  - a vándorokkal - Csepelről, a Karácsony Sándor Általános Iskolából indult útjára.

 
A mese útjára bármely intézmény "ráléphet", s az ötleteiket közzéteheti a honlapon, így ha Zalában kitalálják az adott témához kötődő programot - és az tetszik - , akkor például Bács-Kiskunban is megvalósítják.  A honlap legfőbb célja tehát, hogy létrejöjjön egy olyan megoldáscsomag, mely minden résztvevő számára elérhető és jól használható a mindennapi gyakorlatban, az ötlettár pedig folyamatosan elérhető lesz a 13 mesés hónap elteltével is.