A döntés, hogy a lengyel művésznő, Joanna Concejo Szeretni a csöndet című kiállítása nyissa meg a többnapos eseménysorozatot, nem volt véletlen. Ez a kiállítás ugyanis „megjelöli azokat a hangsúlyokat, kijelöli azokat a célokat, amelyekre mindannyian vágyunk. A lehetőséget a csöndre, az elmélyülésre, a pillanat átélésére” – hangsúlyozza dr. Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A PesText programjai, előadásai egyben lehetőséget teremtenek a találkozásra is.
Keresztes Balázs, a Petőfi Kulturális Ügynökség külügyi programjainak felelőse elmondta, a PesText és az ehhez hasonló irodalmi fesztiválok az állatkerti látogatásokra emlékeztetik: az állatok természetes élőhelye a vadonban van – ugyanígy az alkotóé és a befogadóé is „a műalkotás vadonjában”. Keresztes szerint író és olvasó ideális esetben csak a szövegen keresztül találkozik, néha azonban – mondja – fontos, hogy találkozzanak, és meglepő módon épp az író miatt.
A PesText legfontosabb célja tehát, hogy teret adjon a találkozásnak, hogy hidat építsen nemcsak az alkotó és a befogadó, hanem a különböző nemzetek irodalma között is. Jarosław Bajaczyk, a Lengyel Intézet igazgatója köszöntőbeszédében kihangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy immár hatodik éve működhetnek együtt a PesTexttel. Az évek alatt számos lengyel szerzőt és illusztrátort ismerhetett meg a magyar közönség a fesztivál segítségével, és ez idén sem lesz másképp, hiszen Joanna Concejo mellett hamarosan két másik lengyel szerző is ellátogat a fővárosba. Ugyanígy a cseh irodalom jeleseivel is találkozhatnak az érdeklődők, a Cseh Centrum főigazgatója elárulta:
A találkozás pedig maga után vonja a beszélgetést is. Kollár Árpád, a PesText igazgatója szerint egy olyan világban, ahol egyre hangosabb körülöttünk az információs zaj, ahol egyre többet beszélünk és egyre kevesebbet beszélgetünk, kiemelt szerepe lehet egy olyan térnek, ahol valódi, elmélyült párbeszéd alakulhat ki az emberek között.
„Én azt kívánom nektek, hogy ez a tér, ez az esemény legyen olyan esemény, ahol figyelünk a beszélgetésekre, figyelünk a másik világára, a másik véleményére, és ha nem is értjük meg egymást, legalább kísérletet teszünk arra – ez lenne a PesText küldetése.”
Az esemény második felében a nézőközönség gyakorlatba is ültethette az addig elhangzottakat. Joanna Concejo világhírű grafikussal Révész Emese művészettörténész beszélgetett. Kiderült, Concejo egy Słupsk nevű lengyel városban született, itt azonban meglehetősen rövid időt töltött, gyerekként főként nagyszüleivel élt egy pomerániai kis faluban, az erdő szélén. Ma már Franciaországban él férjével, a spanyol származású Rafael Concejóval. Joanna Concejo életét tehát a kulturális sokszínűség jellemzi, mégis azt vallja: „Sokkal többet merítek a helyekből, mint a kultúrákból.”
Meghatározó volt számára a nagyszülőknél töltött gyerekkor, a kis falut körülölelő természet, az erdők, a folyók, a tavak és a rétek, melyek máig visszatükröződnek Concejo alkotásaiban:
„A legszebb dolog, amelyet életemnek abban a pillanatában láttam, a körülöttem lévő természet volt, és az, amit nagymamám a kezével meg tudott alkotni.”
Ugyanígy megjelenik néhány munkájában a kasubság is – Concejo mindkét nagymamája a kasub közösséghez tartozott –, a kiállításon egy kifejezetten erről szóló, a kasubi térséget bemutató könyv is megtalálható.
De milyen meséket hallott a művésznő gyerekként a pomerániai erdők szélén? – kérdezte Révész Emese művészettörténész. Concejo elmondása szerint főként a nagymamái meséltek neki, ugyanis az a néhány polcnyi könyv, mely megtalálható volt a nagyszülői házban, el volt zárva a gyerekek elől. Amikor a nagyszülők nem voltak otthon, létrát épített, hogy megnézhesse őket, de hamar rájött, hogy az erőfeszítés hiábavaló volt, azok a könyvek valóban nem tartogattak számára semmi érdekfeszítőt.
Az első könyv, amit Concejo szabadon a kezébe vehetett, a nagymamája imázskönyve volt: „fekete-fehér nyomatok voltak benne, egészen apró formátumúak, és nagyon rejtélyesek, nem igazán értettem, hogy miről szólnak.”
Concejo világát sokáig ez a kis pomerániai falu jelentette, amely meglehetősen kitágult, amikor felvették a poznańi University of Fine Artsra. Az egyetemen 1998-ban végzett, és bár eleinte nagy formátumú képeken dolgozott, külső tényezők miatt – munkába állt és családot alapított – felhagyott a nagy formátumokkal, és legnagyobb szenvedélyének, a ceruzával papírra vetett apró képrajzoknak hódolt. Révész Emese úgy véli, ez a döntés nagy bátorságot tükröz, hiszen a gépi képalkotás világában a kézzel készített rajzok egyre inkább háttérbe szorulnak.
Többek között ezért is volt akkora kihívás számára a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Mr. Distinctive című könyvének illusztrálása. Ez a könyv ugyanis telis-tele van az új médiumok – a telefon, a közösségimédia-platformok, televíziós reklámok – világának termékeivel. „Egy igazi kínzóeszköz volt számomra ez a könyv, teljesen ki kellett lépnem a komfortzónámból” – meséli a grafikus.
Concejo alkotásaiban kiemelt szerepe van a természet mellett az emlékezésnek is. A régi, gyűrött, elhasznált papírok már eleve magukban hordozzák az emlékezés motívumait. A művésznő elárulta, ezek a papírok nemcsak hasonlítanak a régi, elhasznált papírokra, hanem valóban azok. Akkoriban, amikor ezek készültek, nem voltak tiszta papírok, ezért újságlapok vagy az utcáról összeszedett plakátok hátoldalaira rajzolt.
Joanna Concejo rajzainak nagyon erős kapcsolata van a szavakkal – jegyzi meg Révész Emese. A T mint tenger című – a Csirimojó Kiadó gondozásában és Vas Viktória fordításában megjelent – kiadványnak is különleges története van ebből a szempontból. Egy sor félreértés és konfliktus következménye, hogy a Concejo által elkészített rajzok végül a saját, eredeti szövegük nélkül maradtak. A grafikus elsőként akkori férjét kérte fel, hogy pótolja a hiányt, de mivel a szöveg szerzőjén kívül csak Concejo ismerte az eredeti kéziratot, kénytelen volt ő maga elvégezni a munkát.
Joanna Concejo sajátos világ- és létértelmezése tükröződik vissza ezekben a rajzokban. A beszélgetés során szóba került, hogy Concejo egy férfi lelkét úgy rajzolta meg ebben a könyvben, mintha az egy kislány lenne. Ugyanilyen különleges, ahogyan Concejo a Piroska és a farkas történetét ragadta meg. „Amikor kislány voltam, és a nagymamám elmesélte nekem ezt a történetet, meg voltam róla győződve, hogy vidéken, Pomerániában történt, hogy valamikor ott kellett élniük, különben hogyan látta volna a nagymamám?” Concejo nagyon jól ismerte a falu minden kis zegzugát, és pontosan ezért nem értette, hogy keveredhetett Piroska ekkora kalamajkába. Ez felvetett benne bizonyos kérdéseket, értelmezésében Piroska felfedezett valamit, amiért már nem tud visszamenni a faluba, ahonnan való. Concejo rajzaiban a Grimm fivérek meséje egy nyugtalanító, már-már bizarr szerelmi történetté avanzsálódott.
Zárásképp Révész Emese arra kérte az alkotót, adjon néhány tanácsot a jövő feltörekvő illusztrátorainak, Concejo a következőket mondta:
Az előadás végén beszédet mondott Peťovská Flóra, a Csirimojó Kiadó művészeti igazgatója, Révész Emese művészettörténész, valamint Szekeres Nikoletta, a kiállítás kurátora. A helyszínen a Csirimojó jóvoltából a résztvevők megvásárolhatták az alkotó magyar fordításban megjelent könyveit is. Joanna Concejo varázslatos kiállításához Banyó Bálint halk zongorajátéka vezette el a résztvevőket.
