Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia korábbi rektora az operáról szóló kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: Erkel Ferenc eredeti darabja olyan korban született, amikor erősen éltek az operai konvenciók.
„A királynőgyilkosságot a Monarchia idején csak a színfalak mögött lehetett véghez vinni, Ferenc József jelenlétében az első felvonásnál nemigen jutott tovább az előadás. Bár a szakértők tán árulónak bélyegeznek, mert az eredeti változat mellett kellene lándzsát törnöm, szerintem mindkettő kiválóan működhet a színpadon. Hozzáteszem: a két feldolgozás ég és föld, a döntéssel koncepciót is választanak az alkotók.”
Kesselyák Gergely, a Margitszigeti Szabadtéri Színházban bemutatott Bánk bán karnagya szorgalmazta, hogy a Nádasdy Kálmán nevével fémjelzett – Rékai Nándorral és Oláh Gusztávval közösen készített – 1940-es átiratot mutassák be.
„A színház élő műfaj, a legnagyobb operaszerző mesterek is változtattak akár próbák közben is, mindenki megcsinálta a saját változatát. Nádasdyék két és fél évig dolgoztak ezen; szerintem fantasztikusan tudták, miként lehet sodró lendületű darabbá szerkeszteni az Erkel-művet. Ez Erkel idejében még nem volt olyan fontos szempont.”
A baritonváltozattal kapcsolatos kérdésre a Magyar Állami Operaház első karmestere elmesélt egy történetet.
„Nagyon kedves igazgatóm, barátom volt Schwajda György, aki azt mondta, hogy
akkor hagyta abba az ismerkedést az opera műfajával, amikor kiderült számára, hogy Othello tenor.”
Hozzátette: a Bánk bán címszereplőjének hangfaját vélhetően az akkoriban rendkívül népszerű Palló Imre hangjához igazítva transzponálták bariton hangra.
„Az eredeti verzióban nagyon sok lezárás van, amely megszakítja a folyamatot, ezért is szimpatikusabb számomra karmesterként az átdolgozott változat, amely éppúgy Erkel zenéje, csak kicsit összefésülve. Bár már húsz éve vezénylem, újra és újra rácsodálkozom, hogy olyan dallamok vannak benne, melyeket Verdi is megirigyelhetett volna.”
„Néhány évvel ezelőtt – amikor a Magyar Állami Operaház mutatta be a művet – a színház, a rendező és a karmester nem tudtak megegyezni a tenor személyében, ezért felvetettem, hogy ennek van egy baritonverziója, amelyet Molnár Levente remekül el tudna játszani. Nyáron, a Margitszigeten is az ő főszereplésével mutattuk be az előadást.”
Kesselyák Gergely szerint bizonyos szempontból jobban énekelhető ez a változat.
„Három évvel ezelőtt és annak idején Debrecenben Kocsár Balázs győzött meg arról, hogy az ősváltozatot érdemes műsorra tűzni” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.
„Nekem tetszett, mert hosszabb, mint a Nádasdy-átirat, és én szeretem a hosszabb előadásokat. Ott valamelyest nekünk is lehetett szavunk; belenyúlhattunk, bár én nagyon alázatosan viszonyulok az operához. Örülök, hogy Gergő rábeszélt erre az átiratra, mert megéreztem általa, amit mondott: hogy viszi a karmesteri pálcát.”
Batta András megjegyezte: antagonisztikus ellentét feszül a zenetörténészek és az előadóművészek között, hiszen az utóbbiak számára az előadás a lényeg: a lendület, a hevület.
„Nekünk ezeket az operákat nem az olasz klasszikusokhoz kell mérnünk, hiszen történelmi kötődésünk van a témához, a közismert áriák megdobogtatják a közönség szívét” – jegyezte meg.
Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy a prózai szövegeket a rendező szabadabban kezeli. A sepsiszentgyörgyi Bánk bánban nem volt ötödik felvonás, nem jött meg a király – tette hozzá.
„Gergőnek igaza van, hogy ez lendületesebb változat, de nagyon feszes, nekem rendezőként az ősváltozat több teret ad. A tetemrehívásnál alig van időm belerakni mindazt, amit szeretnék elmondani. Bejönnek a király gyerekei.
Az anyjukat, Gertrudist gyűlöljük, mert le akarta nyelni a magyarságunkat, ám mellesleg szült egy Szent Erzsébetet és egy IV. Bélát.
Ezeknek a felvillantására a Nádasdy-féle átirat feszessége kevés teret enged. Ha itt ülne Erkel Ferenc, azt kérném tőle, szerkesszen legalább két derűs akkordot a végére, amibe bele tudok kapaszkodni, bár én így is belerendeztem némi fellélegzést. A prózában ez könnyebb. A 2002-es nemzeti színházas változat vége derűt sugárzott, azt éreztette, hogy a pofonok dacára mindig fel tudunk állni.”
Vidnyánszky Attila szerint a prózai Bánk bán külföldi szerepeltetése sem egyszerű feladat, bár Közép-Európában jobban értik a történetet.
„Jön egy másik kultúra, másik világlátás, amely kicsit ledózerolja azt, ami zsigerből bennünk van. Meg kell találni az eszközöket, amelyekkel mások számára is hitelesen lehet megszólaltatni ezt a művet, még ha nagyon ránk is van szabva.
Itt vagyunk két világ közé szorulva;
miközben lelkünk mélyéből hisszük, hogy a Nyugathoz tartozunk, a Keletről hozott örökségünket nem tudjuk megtagadni, és ez komoly belső feszültséget jelent.
Gyönyörű jelenet – bár sajnos az operába nem került bele –, amikor Gertrudis nem érti, miért csinál akkora problémát Bánk bán abból, hogy megcsalja a felesége.
„Hiszen ha hét az utcán hétszer el- / Esett, azon szint'annyiszor kacagjuk / Magunkat el / S a szánás akkoron / Jön csak, midőn látjuk, hogy egyike / Többé felállni nem tud” – mondja Bánknak.
Érdekes kérdés, hogy Bánk bán miért nem avatkozik be már az elején, miért nem állítja meg mindezt, ám szerintem bizonyosságot akar szerezni arról, hogy Melinda a lelkében nem bukott el. Azt gondolja, a nő több mint ő, a tiszta énje, és benne nem szabad csalódnia. Ezt Gertrudis nem érti, szemrehányást tesz Ottónak, de nem azért, mert udvarol Melindának, hanem mert a sikertelensége rossz fényt vet rá.”
Batta András arról beszélt, hogy míg a Hunyadi László igazi nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó opera, a Bánk bán inkább egyéni történet, pszichodráma.
„Erkel ezzel a magyar zenedráma megteremtője.”
A zenetörténész megjegyezte: bár Erkel utálta Wagnert, és nem akart azon az úton járni, mint ő, a Bánk bán némileg mégis emlékeztet Wagner zenedrámáira, és egyértelműen modern, előremutató. Megjegyezte: ez az elátkozott magyar sors, hogy Erkel Ferenc itthon maradt, számos fontos zenei kezdeményezés kapcsolódik a nevéhez, ám – noha Liszt Ferenchez mérhető zseni volt – nem vált világszerte ismertté.
Vidnyánszky Attila azonban úgy vélte: „Ez egy vállalás; nem hiszem, hogy elátkozott történet. Úgy érezte, hogy fontosabb itt megvalósítania az elképzeléseit, mint külföldi karriert építeni. Számos áldozatot vállalt, hogy ezt véghez vigye.”
Batta András válaszként hozzátette: Erkel Ferenc valóban teljes életet élt Magyarországon, és élete utolsó éveiben a saját szobra mellett sétálhatott el az Andrássy úton.
Fotók: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház. A nyitóképen Mester Viktória és Molnár Levente.
