Oszlopszentek
A korai idők szíriai szerzeteseinek körében terjedt el az aszkézisnek az a szinte hihetetlen formája, hogy a remete nem barlangba, kunyhóba húzódott vissza, hanem egy oszlop tetejére. Ezt úgy képzeljük el, hogy egy 3–1 méter magas kőoszlop tetején egy nagy kőlapot helyeztek el, azt korláttal vették körül, ez lett a remete lakhelye. Élelmezéséről egy létra segítségével a körülötte megtelepedett tanítványok, zarándokok és kíváncsiskodók gondoskodtak.

Az önsanyargatás legendás világrekordere is egy oszlopszent volt, Genovéva naptári szomszédja, Oszlopos Szent Simon (január 5.). A szír keresztények e csudabogara (†459) közel 70 éves koráig gyötörte magát Isten és a maga dicsőségére. Gyermekkorában pásztorként edződött a későbbi élethez. Ifjú volt még, amikor a szerzetesi életet választotta. 1 éven át kolostorban gyakorolta a szigorú aszkézist. Már ott hírhedtté vált amiatt, hogy egy kötelet oly szorosan tekert a derekára, hogy az mélyen bevágódott a húsába. Amikor elöljárója ezt fölfedezte, kiutasította a kolostorból. Az egyház sohasem nézte jó szemmel a megszállottságnak eme szélsőséges formáit. Írott források tanúsítják, hogy ezek esetenkénti „örömszerző” voltáról tudomással bírtak.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

IFJ. LÓCZY LAJOS (Budapest, 1891. január 5. – Rio de Janeiro, 1980. június 9.) geológus, egyetemi tanár, a magyar szénhidrogén-mezők feltárásának kezdeményezője.
Világhírű Ázsia-kutató édesapja, id. Lóczy Lajos (1849–1920) nyomdokait követve a földtudományok művelését tűzte ki célul. Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte. Az I. világháború alatt 1917–18-ban az MTA expedíciója tagjaként Nyugat-Szerbia geológiai térképezésén dolgozott. Később Szumátrán, Celebeszen, Ecuadorban, Lengyelországban és Jugoszláviában folytatott geológiai terepmunkát.
1933-ban a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója lett és jelentős szerepet vállalt az első magyarországi kőolajmezők termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is.
1970-ben írt nagy jelentőségű tanulmánya nyomán tárták fel Brazília atlanti selfjében a kőolajat. Szakmai dolgozatainak száma meghaladja a 90-et. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelező és tiszteletbeli tagjává. Sokoldalú elméleti és gyakorlati tudományos munkája révén nagy megbecsülést szerzett a magyar névnek szerte a világon.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar Földrajzi Múzeum; MEK)

SZARVASY IMRE (Pest, 1872. január 5. – Budapest, 1942. május 15.): vegyészmérnök, műegyetemi tanár, elismert kutatója az elektromosság növényekre gyakorolt hatásának.
Tanulmányait a műegyetemen végezte 1894-ben, 1896-ban a tudományegyetemen bölcsészdoktor lett. 1894-től a műegyetemen volt tanársegéd, 1897-től külföldi tanulmányutat tett, 1899-ben adjunktus, 1900-ban magántanár, 1905-ben az elektrokémiai tanszék vezetője lett. Értekezései a kémiai technológia számos területét ölelik fel, elektrokémiai vonatkozású tanulmányai, valamint az erdélyi földgáz értékesítésére vonatkozó vizsgálatai különösen jelentősek. Behatóan tanulmányozta az elektromosságnak a növények fejlődésére gyakorolt hatását. 1909-től 1929-ig mint a Természettudományi Társulat választmányi tagja a kémiai szakosztály munkájában tevékenyen részt vett. A Chemiai Folyóiratnak szerkesztőségi tagja volt. Tagja volt a felsőháznak. Huttkay Sándor foglalta könyvbe előadásait Elektrochemia címmel (Bp., 1924).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

ALEXITS GYÖRGY (Budapest, 1899. január 5. – Budapest, 1978. október 14.): matematikus, iskolateremtő egyetemi oktató.
Középiskoláit Budapesten végezte. 1917-ben érettségizett és beiratkozott a budapesti tudományegyetemre; 1919 után Grazba ment, ahol beiratkozott az egyetemre. Kezdetben az elméleti fizika problémái foglalkoztatták, s ezen keresztül érdeklődése mindinkább a matematika felé fordult. 1924-ben a grazi egyetemen doktorrá avatták, egy, a Laplace-egyenlettel kapcsolatos problémának a megoldását tartalmazó doktori disszertációja alapján. Hazatérve dolgozott a Statisztikai Hivatalban, zenei kritikákat is írt. 1929-ben tanári állást kapott. Ez időben kezdett kutatómunkához, görbeelmélettel foglalkozott. Eredményei alapján meghívást kapott a bécsi egyetemre. Doktorátusát Kolozsvárott honosíttatta, s ez után magántanári címet kapott. 1945-től tudományos munkája mellett majd másfél évig gimnáziumi igazgató, utána közoktatásügyi államtitkár, egy évig a Tudományos Tanács főtitkára, majd az újjászervezett MTA első főtitkára volt. Közben egyetemi tanári kinevezést kapott a BME Vegyészmérnöki Karának matematikai tanszékére.
Tudományos tevékenysége a matematika számos részterületére terjed ki (görbeelmélet, függvénytan, geometria), de legjelentősebb eredményeit az approximáció-elméletben és a Fourier-sorok elméletében érte el. Sokoldalú, közvetlen egyéniségével, szakmai lelkesedésével népes iskolát teremtett. Több monográfia és 88 szakcikk szerzője vagy társszerzője.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)