Július 22-én történt

Ezen a napon történt

Apja kőfaragó volt Avignonban, és szépen énekelt. Mireille Mathieu az utóbbit választotta életpályául, példaképül pedig Edith Piafot. Húszéves korában hódította meg tehetségével a franciákat, amikor először szerepelt a televízióban, és hamarosan az egész világ a lábai előtt hevert. Uralkodók, milliárdosok és államfők éppúgy rajongtak érte, mint a nagyközönség. „Mit számít a reményét vesztett szív, amikor az örömről kell énekelni? Mit számít a bénítóan ható lámpaláz abban a pillanatban, amikor kigyulladnak a reflektorok?” – vallotta és énekelt. Pályafutása során 1200 dalt adott elő tizenegy nyelven, és 122 millió lemezét vették meg világszerte. Ma ünnepli 78. születésnapját.

 Ünnep

A nándorfehérvári diadal emléknapja – Az Országgyűlés 2011-ben, a nándorfehérvári diadal 555. évfordulóján nyilvánította emléknappá a győzelem napját, július 22-ét.

A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen.  A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát. Hunyadi János – néhány héttel a győzelem után – a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is. A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba. „A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik. A hagyomány a történelmi tévedést – egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját – korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta.” (Szűcs Jenő)
Forrás: OSZK

Az agy világnapja – 2014-től tartják a neurológusok nemzetközi szervezetének (WFN) határozatára, hogy felhívják a figyelmet az agykutatás jelentőségére és eredményeire.
Szent Mária Magdolna ünnepe – Jézus kísérője, a feltámadás első szemtanúja és hirdetője, az „apostolok apostolnője”, a bűnbánók védőszentje.

Július 22-én történt

1099 Az első keresztes hadjárat lovagjai Jeruzsálem bevétele után Bouillon Gottfriedot választották meg „A Szent Sír Őrzőjének”, de facto jeruzsálemi királynak.
1456 Nándorfehérvárnál a várvédő magyar csapatok nagy győzelmet arattak a túlerőben lévő török sereg ellen.
1848 Az országgyűlés megszavazta, hogy Magyarország kész újoncokat adni Ausztriának az itáliai tartományokban kitört felkelés leverésére.
1912 Véget ért a stockholmi olimpia.
1933 Az amerikai Wiley Post egyszemélyes repülőjével elsőként repülte körül a Földet.
1944 A kelet-lengyelországi Chelmben a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság „júliusi kiáltványában” meghirdette a népi demokratikus átalakulás programját.
1946 91 ember vesztette életét, amikor az Irgun palesztinai földalatti zsidó szervezet felrobbantotta a jeruzsálemi Dávid király szálloda a brit hatóságok központi irodáinak otthont adó szárnyát.
2004 Törökországban, Pamukova város közelében kisiklott az Ankarából Isztambulba tartó gyorsvonat négy kocsija, 70 ember életét vesztette.
2009 Magyarországon meghalt az első beteg, aki az új típusú, H1N1-es influenzavírussal fertőződött meg, a vírussal összesen 111 ember halála volt összefüggésbe hozható.
2011 A szélsőjobboldali nézeteket valló norvég Anders Behring Breivik pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén, a kormányzó párt ifjúsági táborában kezdett lövöldözni. A két merényletben összesen 77-en haltak meg. A merénylőt 2012-ben 21 évi szabadságvesztésre ítélték.
2019 Sikeresen pályára állították a Csandraján-2 (Chandrayaan-2) indiai űrszondát fedélzetén egy Holdon landoló modullal. Az ázsiai ország második Hold-missziója szeptember 7-én kudarcba fulladt, miután elvesztették a kapcsolatot a holdszonda Vikram nevű holdra szálló egységével, percekkel azelőtt, hogy az talajt ért volna.

Július 22-én született

1478 I. Fülöp, Kasztília és León királya, Habsburg főherceg, I. Ferdinánd magyar király és német-római császár apja
1559 Brindisi Szent Lőrinc olasz kapucinus szerzetes, egyháztanító
1755 Martinovics Ignác. a magyar jakobinus mozgalom vezetője és mártírja

A ferences szerzetes nemcsak szabadkőművesként, életét a vérpadon befejező jakobinus forradalmárként él a magyar történelem emlékezetében, hanem mint természettudós is. A pesti egyetemen tanult teológiát és bölcsészetet. 1783 és 1791 között a lembergi egyetemen volt a fizika professzora. Kora legismertebb tudományos folyóirataiban jelentek meg közleményei, egy tankönyvet is írt. Könyvéből derül ki széleskörű tájékozottsága kora tudományában. A kémiában akkoriban dúlt a harc az úgynevezett flogisztonikus és a Lavoisier által terjesztett új, oxigén alapú, antiflogisztonikus kémiai elmélet között, amelyben Martinovics az új tanok ellen foglalt állást. Figyelemre méltó egy közleménye a galíciai kőolajról és annak frakcionált desztillálásáról.
Forrás: OSZK

1784 Friedrich Wilhelm Bessel német matematikus és csillagász, az első kozmikus távolságmérés elkészítője
1884 Dienes János Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus
1887 Gustav Ludwig Hertz Nobel-díjas német fizikus
1901 Tartsay Vilmos katonatiszt, a II. világháború végén a katonai ellenállás vértanúja
1903 Pirk János Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus
1911 Muráti Lili színésznő
1924 Bächer Mihály kétszeres Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész
1934 Louise Fletcher Oscar-díjas amerikai színésznő
1946 Mireille Mathieu francia sanzonénekesnő
1948 Bokor József Széchenyi-díjas villamosmérnök, akadémikus
1949 Lasse Virén négyszeres olimpiai bajnok finn hosszútávfutó
1949 Alan Menken nyolcszoros Oscar- és Grammy-díjas amerikai filmzeneszerző
1954 Al Di Meola amerikai jazzgitáros, zeneszerző
1974 Cserna Ildikó Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Július 22-én halt meg

1461 VII. Károly francia király
1540 I. (Szapolyi) János magyar király
1676 X. Kelemen a 239. római pápa
1832 II. Napóleon, Bonaparte Napóleon és Mária Lujza egyetlen fiúgyermeke, Reichstadt hercege, a „Sasfiók”
1934 John Dillinger hírhedt amerikai gengszter
1967 Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, esszéista, festő
1979 Kocsis Sándor olimpiai bajnok labdarúgó, a legendás Aranycsapat csatára
1984 Gádor István kétszeres Kossuth-díjas keramikus
1986 Illés Endre Kossuth-díjas író, műfordító, kritikus
2001 Mészöly Miklós Kossuth-díjas író, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke
2004 Sacha Distel francia énekes és szórakoztatóművész
2007 Kovács László magyar-amerikai operatőr
2017 Kántor Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus, művelődéstörténész, akadémikus
2019 Fátyol Rudolf erdélyi magyar hegedűművész

#eztörténtma