Képző
Kővé vált zene
Mi köze van az Írók könyvesboltjának a néptánchoz? Melyik híres zeneszerzőnknek van pár száz méteren belül 3 szobra is? Hány helyre vándorolt a kőbe vésett táncosnő? Alpári-e Alpár Ignác fríze az Anker-palota homlokzatán? A válaszokat a Budapest Art Week tematikus sétáján tudhattuk meg.
Személyesen − Martin Wanda fotói
Romantikus festészet, punk, szexualitás − első olvasatra talán furcsa egymás mellett ez a három szó, Martin Wanda fotóin mégis találkoznak, és egy igencsak sajátos, összetéveszthetetlen esztétikai világot hoznak létre. Olyat, ami egyszerre ismerős és idegen, ami egyszerre harmonikus és felkavaró. Ezen a héten a Junior Príma Díjas művész mesélt nekünk kedvenc képeiről.
Nem szomorú, hanem érdekes hely – a ma emberéhez szól a Zsidó Kiválóságok Háza
Az ország első teljesen digitális tárlataként, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló módon a világ legismertebb zsidó tudósainak életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza. A régi zsinagóga épületét is magában foglaló kiállítás a második világháborúban csaknem teljesen kiirtott helyi zsidó közösségnek is emléket állít.
Hétköznapi és ünnepi tárgyak a herendi porcelánok zalaegerszegi kiállításán
Hétköznapi és ünnepi szertartásosság címet viseli a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken Zalaegerszegen megnyílt kiállítása, ahol a Viktória királynőnek készült motívumok és a zsidó vallásosság porcelántárgyai is láthatók.
A halálképpel és a halottkultusszal foglalkozik Munkácsy Múzeum új tárlata
Érzékeny témát, az elmúlás néprajzát boncolgatja a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új, időszaki tárlata.
Pénteki kultúrrandi Nemes Bettinával és Sütöri Laurával, a Balka kulturális projektmenedzsereivel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban izgalmas, sokszínű alkotókat mutatunk be.
Moholy-Nagy 125 a Hegyvidék Galériában
Tavaly a 100 éves Bauhausra emlékeztünk, idén a legfiatalabb oktatóját, a XX. századi művészet nemzetközi hírű, magyar polihisztorát, Moholy-Nagy Lászlót (1895–1946) ünnepeljük.
Zero flash show Budapesten
A Flash Show-t Kelet-Európa legújabb, független kortárs képzőművészeti vásárának szánták. Az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett nemzetközi eseményt a járvány felülírta – így született meg a Zero Flash Show „járványbiztos” változata, ami novemberben indul.
Beat ünnep – Kőbányai János fotókiállítása a Műcsarnokban
A hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi könnyűzenei szcénáját követi nyomon a beatnemzedék továbbélésétől a Beatrice-korszakon át a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világáig Kőbányai János Beat ünnep című fotókiállítása, amely péntektől látható a Műcsarnokban.
Végh László fotóriporter kapta idén a Hemző-díjat
Erdélyi pásztorsorsért, ember és kutya kapcsolatának bemutatásáért nyerte el az idén a fiatal fotográfusoknak kiírt Hemző Károly-díjat Végh László fotóriporter, a Magyar Hang munkatársa.
„Ha a fotós lát, nem a pillanatot akarja rögzíteni, hanem a kétségbeesett vágyat, hogy el ne múljon”
Tamássy Andrea fotóművész munkáiból nyílt kiállítás XL + 16 címmel a budaörsi Garázs Galériában, a KözTér 18 Közösségi Alkotótérben. A képekből válogattunk Tóth Krisztina költő, író személyes hangvételű megnyitó szövegéhez.
Nagyapánk, dédapánk nyomában – elérhető az I. világháborús hősi halottak adatbázisa
Elérhető az interneten a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye.
Díjazták az év legjobb természetfotóit
Potyó Imre nyerte el Az Év Természetfotósa címet, míg Az év természetfotója díjat Pintér Csaba Légivadász című képe érdemelte ki a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 pályázaton. A legjobb képekből mától látható kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Város a határon – Szűcs Lóránd privát fotói Nagyváradról
Szocialista ringlispíl, fekete-fehér majális, baráti kirándulások és családi utazások egy egyre inkább elreteszelt világban, a semmiből kinövő panelnegyedek vonalas esztétikája: csak néhány évtizeddel ezelőtti, mégis alig ismert számunkra az a Nagyvárad, amibe – és a Ceaușescu alatti magyar polgárság hétköznapjaiba – egy amatőr fotós lencséjén keresztül leshetünk be.
Háború utáni és kortárs művekből rendez aukciót a Virág Judit Galéria
Háború utáni és kortárs magyar alkotásokra, köztük Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter kulcsműveire is lehet licitálni a Virág Judit Galéria november 15-i árverésén.
Barcsay 120 – Főhajtás a mester előtt
Barcsay Jenő (1900–1988) születésének 120. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban. Ebből az alkalomból Prosek Zoltánt, az FMC júniusban kinevezett új igazgatóját az intézmény struktúraváltásáról és a jövő évi tervekről is kérdeztük.