Képző
Rolls-Royce-ok Noé bárkáján – Valker Viktor gyűjteménye
„Sok osztrák rokonunk volt, akiket gyerekként is gyakran meglátogathattam: jómódú emberek nagyon komoly autókkal. Emlékszem, tizenéves koromban egyik rokontól a másikhoz sofőrös Cadillac vitt” – meséli Valker Viktor üzletember, aki ma oldtimer luxusautókat gyűjt és a Rolls-Royce Múzeum tanácsadója. Interjú.
Harmadszorra rendeznek kiállítást a sivatagban
Mindörökké jelen címmel rendeztek kiállítást a fáraók földjén, a sivatagban. A kiállított művek olyan kortárs alkotások, amelyek egyszerre reflektálnak a történelmi múltra és a jelenre.
Fejek, fejek mindenütt
Bármerre tekintünk, fejek néznek vissza ránk. Az arcok tekintet nélküliek ugyan, mégis néznek, látnak és figyelnek. A Nemes Galéria Birkás Ákos-kiállításán, noha azt hisszük, mi vagyunk a nézők, valójában megfigyeltté válunk.
Vázlatkönyv jelent meg Schrammel Imre keramikus 90. születésnapja alkalmából
A Magyar Művészeti Akadémia Schrammel Imre keramikust, az MMA rendes tagját köszöntötte 90. születésnapján október 30-án. Az eseményen bemutatták az MMA Kiadó gondozásában megjelent Sketchbook – Rajzok, vázlatok című albumot is, amely betekintést enged a nemzet művésze gondolkodásmódjába.
Halálra, jószágvesztésre és boncolásra ítélve – A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban jártunk
Pusztító pestisjárványok, érzéstelenítés nélküli foghúzások, altatás nélküli amputációk, gyermekágyi lázban elhunyt kismamák. Az évszázadokon átívelő orvostörténetben alámerülve igen hálásak leszünk a táskánkban megbúvó kézfertőtlenítőért és aszpirinért.
Varga Imre, akinek a szobrai belakták az országot
Szobrai szerte az országban fellelhetők, de híre eljutott Párizsba, Londonba, Brüsszelbe is. Varga Imre Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze száz éve, 1923. november 1-jén született Siófokon.
„Megszámlálhatatlan énem van” – Bánföldi Zoltán-portré
„A kvantumok lehetnek egyszerre két helyen. Mi van akkor, ha én nemcsak itt és most vagyok, hanem a tudatom valahol máshol is jelen van? Csak a kettő nem tud egymásról.” Bánföldi Zoltán képzőművész szentendrei műtermében jártunk.
„Ha csak egy kis szeletet tudok kiszedni a globális szemétkupacból, akkor is megteszem” – Göncz Dalma festőművész
Egy fángli beton, egy csipet forgácsolt műanyag, kiskanálnyi hulladékfém és némi lokális szemét. Göncz Dalma térbeli festményein a természet újrahasznosított alapanyagokból kel életre.
Gurulás a vasúti örökség nyomán – A legszebb kerékpárutak elhagyott vonatútvonalakon
A kiszolgált sínek és állomások újrahasznosítása évek óta környezetbarát és értékmentő trend, amelyben egyre több régió látja meg a turisztikai értéket. Az új szerepet nyerő vasútvonalak ugyanis szinte mágnesként vonzzák a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás híveit.
Hogyan tud részt venni a cigányság a róla szóló diskurzusban?
Az Art Market idén kiemelten foglalkozott a kortárs cigány képzőművészettel. Beck Zoltán romológus és Oláh Norbert képzőművész ennek apropóján tárlatvezetést tartott a vásár központi helyszínén.
Riadt szőke nők és pöttyök mindenütt – Roy Lichtenstein
Száz éve, október 27-én született Roy Fox Lichtenstein, a pop-art irányzat egyik legnagyobb alakja.
Fehér László térnélküli és időtlen festményei
A Q Contemporary Megragadott emlékezet című kiállítása Fehér László legújabb festményeiből válogat, azokból, amelyek már túlmutatnak az alkotó fotórealista korszakán. Ezeken a műveken a valós térből és időből kiszakított belső tájakat és emlékképeket látunk.
Mátyás-szobrával a párizsi világkiállítás nagydíját nyerte el – Fadrusz János élete
Százhúsz éve, 1903. október 25-én halt meg Fadrusz János, a magyar történelmi szobrászat kiemelkedő alakja, Mátyás király kolozsvári lovas szobrának alkotója.
Street art a kálvinista Rómában: falfestmények mesélik el Debrecen történetét
Debrecentől mint református várostól alapjában véve idegen a díszítettség, a vizuális kavalkád, az utóbbi időben azonban más szelek fújnak. Nemrég készült el egy új falfestmény, így már négy freskóval találhatja szembe magát az, aki a belvárosban jár, de letér a megszokott, forgalmas útvonalakról.
Létezni, teremteni, élni – a HAB kiállítása az élet nagy kérdéseiről
A Hungarian Art and Business Teremtés. A létezés ereje című kiállítása kortárs alkotók és régi nagy mesterek művein keresztül az élet nagy kérdéseiről, a születés és a halál mibenlétéről, az alkotásról, a világ létezésének misztériumáról.
Legendák nyomában – Gerda Taro, aki kitalálta Robert Capát
1937. augusztus 1-jén egy huszonhat éves lány arcképével voltak tele a francia újságok – emberek ezrei álltak sorfalat az utcán, amikor a párizsi Père Lachaise temetőben örök nyugalomra helyezték Gerda Tarót, az első olyan női haditudósítót, aki a munkája során vesztette életét. Ki volt ő?