Képző
Sokszor a józan észnél jobban le kell redukálni a munkákat – Horváth Lóczi Judit-portré
Horváth Lóczi Judit képzőművész egyik nagy szerelme a régi tárgyak megmentése, a másik pedig az absztrakció. A kettő hogyan válik műalkotássá a keze alatt? Mekkora szabadságot adnak a geometriai formák az érzések, vélemények leképezésére?
Korabeli fotók mutatják be Budapest aranykorát a Nemzeti Galériában
A Budapest. Az első aranykor – Sztereoképek és képeslapfotók a Fortepan és a Deutsche Fotothek gyűjteményéből című kiállításon először láthat a közönség olyan városfényképeket, amelyeken az emblematikus épületek mellett kis utcai történetek is megelevenednek.
Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásközpont nyerte az idei Média Építészeti Díját
19. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében. A 2023-as megmérettetésén rekordszámú, 195 munka versenyzett egymással.
„Te is tojás vagy?” – Kismányoky Károly-kiállítás Pécsen
A pécsi Modern Magyar Képtárban Kismányoky Károly több mint kétszáz alkotását állították ki. A „véglegessé vált történéseket” festményeken, kollázsokon és dokumentált performanszokon tekinthetjük meg – noha a művész sosem akarta, hogy munkáit kiállítsák.
Az impresszionizmus atyja, aki erkélyekről és hotelablakokból festett – Camille Pissarro
Százhúsz éve, 1903. november 13-án hunyt el a festő, aki Jacob Abraham Camille Pissarro néven 1830. július 10-én született Charlotte Amalie-ben, a karib-tengeri dán koronagyarmat Saint Thomas szigetén, és dán állampolgárságát élete végéig megőrizte.
Óbudától Berettyóújfalun át Bükkábrányig – Melyik lesz Az év kiállítása?
A Pulszky Társaság 2023-ban ismét meghirdette Az év kiállítása pályázatát. A pályázatok benyújtási határidejére az előző évekhez képest jóval több, összesen 23 pályázat érkezett be. A díjat november 14-én adják át.
„Pécsen folyton túrtam a padlást kincsek után kutatva” – Interjú Jáky Balázs műgyűjtővel
A Vagyok, aki vagyok című kiállítás a Jáky-gyűjtemény háború utáni műveiből válogat. A képek tulajdonosa sok más gyűjtőhöz hasonlóan sokáig nem lépett a nyilvánosság elé. Mi vette rá, hogy ezen változtasson? Van-e olyan műtárgy a birtokában, amelyre sokáig vágyott? Hát olyan, amelyet biztos nem fog beszerezni? Ezekről is faggattuk.
Hálózatok – Szentpétery Ádám nonfiguratív művei a Vasarely Múzeumban
A Vasarely Múzeum Budapest idén folytatja azt a hagyományt, mely szerint a nemzetközi geometrikus absztrakt festészet kiemelkedő kortárs alkotóit egyéni tárlaton mutatja be. Most Szentpétery Ádám szlovákiai magyar művész Hálózatok című egyéni kiállítását láthatja a közönség a múzeum kamaratermében.
Az egyik legszebb szecessziós város – Nagyváradi képriport
Európa egyik legszebb szecessziós városában élnek a törvények adta lehetőséggel: a magas ingatlanadókat úgy lehet megúszni, ha felújítják a homlokzatokat. Ennek köszönhetően ma ismét századfordulós pompájában ragyog Nagyvárad belvárosa. Impozáns épületeit látványos fotókon mutatjuk be.
Szeretettel és művészettel a függőség ellen
Hogyan segíthet a szeretet egy szenvedélybetegen? Milyen kapaszkodót adhat a művészet egy szerhasználónak? Mekkora szerepe van a csoportfoglalkozásoknak a rehabilitációban? Ráckeresztúron, a Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának Drogterápiás Otthonában jártunk.
Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig
A tájképművészet klasszikusainak grafikáit és Hollán Sándor alkotásait mutatja be a Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállítás a Szépművészeti Múzeum idén megújult grafikai kiállítóterében.
Kilencvenizmus – amikor derűs volt a művészet is
A kilencvenes évek minden, így képzőművészeti szempontból is friss, derűs, színes-szagos, izgalmas korszak volt. A Nemzeti Galéria TechnoCool című kiállítása Tereskova fedetlen melleivel, Sugár Fényújságával vagy az Alibi Fashion divatfotóival jól érzékelteti ezt.
Száz Szász – Világhírű hollóházi porcelánok Kaposváron
Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész sokoldalú, kreatív világába nyújt betekintést száz különleges hollóházi porcelánalkotáson keresztül az a vándorkiállítás, amely kedden nyílt meg Kaposváron.
A képzőművészetben nem szeretem a rébuszokat
A körülöttünk lévő világ különleges módon történő leképezése az, ami Krizbai Sándor Alexet a leginkább foglalkoztatja. Számára az jelenti a sikert, ha a műveit megértik. Szentendrei műtermében szakmai útjáról, a fiával való közös munkájáról és az ideális házasságról is mesélt.
Fémhulladékból művészet – Az Alien, a Terminátor és a Kétarcú ember – Képriport
Mit lehet kezdeni a világunkat elárasztó szemétheggyel? A kiszuperált elektromos eszközeinkkel, berendezéseinkkel, autóinkkal? Akár művészetet is, például fémszobrokat.
„Szemétből” szabadalom
Törhetetlen üvegtégla, szigetelésre alkalmas üveghab, üvegkerámia – az üveg újrafelhasználásával kísérlező Deák Zsuzsa eddig ezeket találta fel. Ez utóbbiért pedig elnyerte a szakma Oscar-díjaként emlegetett EDIDA 2023 elismerést. Interjú.