Képző

„A halálra az álomban lehet a legjobban felkészülni” – Látogatóban Verebes György festőművész otthonában

Tiszától Tiszáig jöttem – mondja Verebes György. A Munkácsy-díjas zentai festőművészt otthonában, a Szolnoki Művésztelepen látogattam meg. Amikor az interjút egyeztettük, máris mondta, ne taxizzak, várjam meg a vasúti pályaudvar főbejáratánál, kijön elém. Ez a barátságos előzékenység a lényéből fakad, erről győződhettem meg az együtt töltött nap során.

Az Ige testté lett

A két éve elhunyt Kossuth-díjas festőművész, Szentandrássy István páratlan életművének 34 darabjából nyílt kiállítás az ő nevét viselő roma művészeti galériában Mester és Tanítványai címmel a Bálna első emeletén. A Péli Tamás köpönyegéből kibújt, de önálló művészetfelfogást képviselő alkotó az antik és a keresztény kultúra elemeivel vegyítette a roma hagyományt és mítoszt.

Gulyás Gergely Ybl Miklós-díjakat adott át

Az építészeti műalkotásokban az egész nemzet sorsa tükröződik – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szombaton a Magyar Állami Operaházban Ybl Miklós-díjakat adott át.

Az otthon vajon mi?

Mit érzünk az otthonunknak? Fizikai vagy lelki térként érzékeljük? Nosztalgiát vagy szorongást okoz bennünk? Vágyunk rá, de soha nem kapjuk meg? A Corso Photos alkotói csoport első, a Fortebolt-Dokubrom Galériában látható, Home című tárlatán egymástól teljesen eltérő interpretációkat láthatunk az otthon fogalmáról. Kolozsi Beával, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

A Birds of Cool című kiállítás a képvihart ünnepli

A Birds of Cool alkotói egyéni és kollektív munkákkal reflektálnak a virtualitás miatt megváltozott képalkotásra.

Felhők alkotta freskók

Láss mögé! címmel rendeztek kiállítást Majoros Árpád Csaba fotóiból a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fotóriportere Csenyétén készített képeiből válogattunk. Mellé Mátrai Roxána a kiállításon is olvasható írását társítottuk, amelyben épp olyan érzékletesen elevenedik meg az ott élő családok élete, ahogyan a néhol derűs, szívmelengető, máskor szívszorító képeken.

Pénteki kultúrrandi Berényi Kitti fotóssal

Már gyerekkorában elvarázsolta, hogy egy fotó mennyi mindenre képes. Azóta folyamatosan halad előre az általa kijelölt és kitaposott úton, zenekarokkal járja az országot, zenészek személyiségét örökíti meg képein, emellett segít, ahol csak tud: ha kell, pólókat és CD-ket árul, pakolja a buszt, de újabban turnémenedzserkedik is. A héten vele kultúrrandiztunk.

Épületes lelkek – Gesztelyi Nagy Zsuzsa és Posta Máté páros kiállítása

A debreceni Bényi Galéria kiállítóterében épületeket ábrázoló, ám nem csupán építészeti jellegű festményeket láthatnak a látogatók.

Üvegszobor emlékeztet a helytállásra

Most, hogy véget érőben a járvány, sőt lassan az emlékét is elsöpri a szomszédban dúló háború, egyszóval most, hogy lassan a legkisebb gondunk is nagyobb lesz annál, hogy hálával gondoljunk a járványban helytálló egészségügyiekre, orvosokra, tudósokra, kutatókra, most fontos csak igazán, hogy emléket állítsunk a védekezésnek, a védekezőknek. Borbás Dorka Covid-szobrát a közelmúltban állították föl a Pécsi Tudományegyetem parkjában. Az alkotóval beszélgettünk.

Ötven éve rejtőzködő Frey-festmény került elő egy másik alól

Mátyás Viktória, a Ludwig Múzeum restaurátora a Frey úr ír című kiállításra készülve ötven éve rejtőzködő Frey-műre bukkant, amely egy másik Frey-festmény alatt lapult.

Online árverésen a magyar kortárs képzőművészet színe-java

Nyilvánosságra hozták azoknak a magyar művészeknek a listáját, akiknek csúcsalkotásai esélyesek lehetnek az év műtárgya címre. Az Artotek.hu művészeti közvetítőportálon bemutatott művek április 1-jétől részt vesznek a Fine Art Hungary – Az év műtárgya 2022 elnevezésű online aukción.

Öntözés tavasszal – Jubileumi kiállítás a Bodó Galéria és Aukciósházban

Áprilisban Öntözés tavasszal címmel kiállítás nyílik a Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkáiból a Bodó Galéria és Aukciósházban.

Joachim Ferenc festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Szegeden

Egy páratlan, méltatlanul elfeledett festőművész, Joachim Ferenc alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken a szegedi Fekete házban – tájékoztatott a Móra Ferenc Múzeum.

Kortárs szenzációval indul az aukciós szezon a Virág Judit Galériában

Március 16. és 26. között a galéria árveréseinek anyaga személyesen is megtekinthető.

Kortárs térfoglalások a 150 éves palotában

A képzőművészeti egyetem Térfoglalások című kiállítása az Andrássy úti palota történetéről szól, és a 150 éves MKE előtt tiszteleg.

Magyar hősök arcképcsarnoka Sepsiszentgyörgyön

„Rengeteg háború átzúgott rajtunk, a magyar történelmet akár hadtörténetnek is tekinthetjük. Azt, hogy a magyar nemzet még létezik, részben ezeknek a katonahősöknek köszönhetjük” – véli Somogyi Győző grafikus-festő, akinek egyik fő műve, a Magyar hősök arcképcsarnoka július közepéig látható Sepsiszentgyörgyön.