Keresés
Transztánc, pizzica és állatmaszkos jazzmenetelés
Április 10–12. között, a Bartók Tavasz keretében érkezik a város egyik legdiverzebb fesztiválja, a Budapest Ritmo tizedik, ünnepi kiadása.
Kiállítás mutatja be Krasznahorkai prózavilágát
A Minduntalan című tárlatról természetesen a híres alkotótárs, Tarr Béla és Az ellenállás melankóliájából készült opera bálnája sem hiányzik.
Tiffany első nap rögtön nyolcat vásárolt a Huber-féle ékszerből
Száz közül is felismerni az art nouveau ékszert, melynek legnagyobb mesterei ugyan Párizsból diktálták a trendet, hazai követőik mégis inspirálóan hatottak az egyetemes ékszerművészetre.
Futaki Attila elment, de szelleme köztünk marad
A 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon Alfabéta-díjat kapott a Magyar rocktörténet második kötete.
Új teaser készült Nemes Jeles László Árva című filmjéhez
Második előzetes is készült az Oscar-, Golden Globe-, BAFTA-díjas és cannes-i nagydíjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új filmjéhez. Ehhez is a forgatáson super8-as nyersanyagra készült felvételeket használták fel az alkotók. Az Árva az 1956-os forradalom ünnepén, október 23-án kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.
Király Levente emlékét őrzi a Szegedi Nemzeti Színház új díja
Barnák László főigazgató kezdeményezésére Király Levente, a társulat örökös tagja, Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze emléke előtt tisztelegve közösségi díjat alapított a Szegedi Nemzeti Színház – tájékoztatta a teátrum pénteken az MTI-t.
Május 17-én történt
1943-ban ezen a napon született Kóbor János, becenevén Mecky, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, a magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara, az Omega frontembere. Az 1962-ben alakult formáció pályafutása során világszerte ötvenmillió albumot adott el, Magyarországon ötmillió eladott album után először ők kaptak gyémántlemezt.
Talált anyagok és avantgárd formák a Kassák Múzeum ékszerkészítő workshopján
Révai reloaded címmel rendeznek ékszerkészítő workshopot május 31-én az MNMKK Kassák Múzeumban. A Vékony Anna és Mélyi Márti vezette műhelymunka során Révai Évának, a két világháború közötti évek magyar iparművészének formai megoldásaiból inspirálódva alkothatnak új ékszereket az érdeklődők.
Cirkusz, néptánc és örökségvédelem a porondon
Május 17-én 18.30–21.00 között rendezi meg a Fővárosi Nagycirkusz a ReDance Ukraine rendezvényt, amelynek keretében ukrán és magyar cirkuszi táncosok és artistanövendékek mutatják be néptáncörökségük újragondolt cirkuszi és közösségi formáit a porondon, majd a cirkusz előtti téren.
Június 4-én történt
„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka” – fogalmazta Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, aki ma ünnepli 53. születésnapját. Szabó T. Anna az írás mellett műfordítással is foglalkozik, többek között James Joyce, Sylvia Plath és John Updike műveit ültette át magyar nyelvre.
A rekordok OTDK-ja online is követhető
Idén rekordszámú, több mint 5500 tehetség mutatja be kutatását az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) – közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a nagy múltú verseny szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Bolyai drámái nem gyönyörködtetni akartak, hanem tanítani
Ki volt Bolyai Farkas? Erre a kérdésre kis túlzással ezerféleképpen felelhetnénk. Matematikus, drámaíró, fizikus, gazdálkodó, borász, filozófus, és még sorolhatnánk. Átütő sikereket főként a matematikában ért el; ugyanakkor szomorújátékai értékes adalékai a magyar irodalomtörténetnek.
Január 24-én történt
1929-ben ezen a napon nyitották meg az Országgyűlési Múzeumot, amelyet 1949-ben felszámoltak, majd 2015. március 6-án újranyitottak. A magyar parlamentarizmus emlékeit bemutató múzeumnak jelenleg négy állandó tárlata van, amelyeket a hagyományos és multimédiás múzeumi technikák felhasználásával alakítottak ki az összesen 1700 négyzetméternyi kiállítótérben.
Az egyik Esterházy bukott a lovakon, de a másik behozta a focit
1925 májusában, amikor Hindenburg a weimari köztársaság birodalmi elnöke lett, Bulgáriában pedig végrehajtották Európa utolsó nyilvános kivégzését, a magyar filmhíradó lóversenyről, motoros hegyi bajnokságról és egy balul sikerült üzleti vállalkozásról tudósított. Megjelent a Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozat májusi része.
A képregény olyan, mintha sms-ben akarnál egy sztorit elmesélni
Istenadta rajztehetség, rajongás a repülők iránt és szívszorító háborús történet. Találkozásukból már háromszor született képregény.
Mennyi torzítópedált bír el a transzcendens dalszerzés?
A Platon Karataev dalai még mindig a transzcendens tapasztalásnak igyekeznek formát adni, de most jóval hangosabban, mint a korábbi lemezeken.
Miért számít, hogy melyik mű az eredeti?
Miért fizet bárki dollármilliókat olyan művekért, amelyek másolatai szabadon elérhetők a világhálón? Az NFT mint technológia miért előzi meg a saját korát?
A kormány finanszírozza az ELTE humán kutatóközpontjait is
A kormány biztosítja az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számára a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy bölcsész- és humántudományi kutatóközpontjának további működtetéséhez szükséges feltételeket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Mi köze van Dargay Attilának Jókaihoz?
Melyik Jókai-regényből készült a legtöbb film? Mit gondolt nagy írónk a moziról, amikor először találkozott vele? Cikkünkből kiderül.
Egy évig tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa Türr István előtt
A „Szív nélkül semmit!” című kiállítással kezdetét vette az emlékév, amelynek keretében egy teljes éven át tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa a 200 éve született Türr István előtt – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Baján.