Keresés
Június 17-én történt
„Ha nem fizetnének, csak enni adnának, akkor is ezt csinálnám” – mondta az 1953-ban ezen a napon született Pongor Ildikó prímabalerina, aki olyan világsztárokkal táncolt, mint Vlagyimir Vasziljev, George Balanchine, Maurice Béjart, Dózsa Imre, Havas Ferenc vagy Fülöp Viktor. A színpadról ötvenkét éves korában vonult vissza, azóta mesterként segíti a Magyar Állami Operaház balettegyüttesét.
Április 4-én történt
Ma ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját Sándor György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész, „humoralista”. Sándor Györgyöt Zelk Zoltán szópantomimművésznek nevezte, de nyelvi leleményei miatt Karinthyhoz is hasonlították. Azt is mondják, hogy a hatvanas évek két nagy tehetséget adott a magyar humornak, Hofi Gézát és Sándor Györgyöt, csak míg az előbbi a plebejus, az utóbbi az intellektuális humorban szerettette meg magát.
Már Romániában sem tudnak élni a Demjén-slágerek nélkül
A Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalfilmet már százezren látták Romániában, ezzel pedig új rekord született.
Négy korszakos női fotográfus képei láthatóak a Pécsi Fotótavaszon
Négy korszakalkotó női fotós munkáit mutatják be a Zsolnay Negyed m21 Galériájában a Pécsi Fotótavaszon. A március 27-én induló eseménysorozathoz májusban csatlakozik a X. Pécsi Fotóbiennálé és a 43. Sajtófotó kiállítás. A program részeként tárlatvezetések és szakmai beszélgetések is várják a fotózás szerelmeseit.
Május 26-án történt
1980-ban ezen a napon indult útnak a világűrbe a szovjet Szojuz–36 űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan százados, az első magyar űrhajós, aki mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án, éppen az űrutazás kezdetének negyedszázados évfordulóján.
Héber, kínai és olasz színházi előadást is láthatnak a nézők a Nemzetiben
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó programja sokszínű és egzotikus programkínálattal várja a közönséget. A fesztivál során a nézők találkozhatnak többek között monumentális mongol történelmi eposszal, szlovák–magyar színházi koprodukcióval, többnyelvű mexikói előadással, albán, bolgár, francia, görög, héber, kínai, lengyel, olasz, román és szerb nyelvű színházi alkotásokkal.
Március 23-án történt
„Hamvas Béla, a szerkesztő, a magyar irodalom különös alakja. Irodalom? Mindjárt itt baj van. A szépírók inkább tudósnak tartják, a tudósok azonban szépírónak. Az esszéisták filozófusnak mondják, a filozófusok esszéistának, a művészek inkább gondolkozónak, a gondolkozók inkább művésznek” – így jellemezte magát saját, Anthologia humana című kötetéről írt önrecenziójának-öninterjújának rövid részletében az 1897-ben ezen a napon született Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esszéíró.
December 30-án történt
IV. Károlyt, az utolsó Habsburg-uralkodót 1916-ban ezen a napon koronázták magyar királlyá Budapesten. Egy társadalmilag, politikailag és katonailag is labilis országot örökölt, és az első világháború közepébe csöppent. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918. november 13-án Magyarországon lemondott uralkodói jogairól.
Jókaiul felel a mesterséges intelligencia
Képet készít a Jókai-hősökről, levelet ír a legnagyobb mesemondó stílusában, elmondja, mit gondolnak a regényfigurák, de ennél sokkal többre is képes a GPT, ha Jókai regényeivel tanították meg magyarul. Minderről Nyírő András történész, internetfejlesztő, a Magyar Popkulturális Értéktár Innovációs Program vezetője, a Jók.AI Labor néven elérhető, mesterséges intelligenciát és Jókai Mór összes művét társító online felület létrehozója mesél.
Jön a hetedik Bogyó és Babóca
A Bogyó és Babóca 7. – Mesék a pöttyös házból című mozifilmmel idén ünnepli 15. születésnapját a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat. A Kedd Animációs Stúdióban, Bartos Erika mesekönyvei alapján, Pogány Judit közreműködésével készült produkció a legelső, 2010-es megjelenése óta a magyar animáció egyik legfényesebb sikertörténete.
Különleges kiállításkoncert a Száz év magány bűvöletében
A szavak, a zene és képek ötvözetéből született meg Óscar Perfer kolumbiai fotóművész és María José de Bustos zongoraművész közös alkotása, a Macondói reflexiók, amely március 14-én az Eiffel Műhelyház Bánffy termében ígér álomszerű utazást Gabriel García Márquez leghíresebb regényének mágikus realista világába.
Trunk Tamás: Ha most nem kezdünk el az alfákról és az alfákkal beszélni, akkor mikor?
Az élsportoló alpesi síző, generációs és márkatanácsadóként dolgozó 21 éves Trunk Tamás nemrég fejezte be a harmadik könyvét, amely az alfa generációról szól.
Bőröndben utazik a Skanzen
Tíz éve járja az országot és a határon túli kistelepüléseket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Bőröndmúzeuma. A múzeumpedagógiai nívódíjas foglalkozások 27 országhatáron túli és 52 hazai település iskolájába jutottak el az elmúlt tíz évben. Eddig több mint 11 ezer gyerek vett részt az órákon, amelyeken a magyar néprajzzal, életmóddal kapcsolatos ismereteket osztanak meg a diákokkal.
Az áldozathibáztatás mindig önvédelem
Ki az áldozat? Miért létezik áldozathibáztatás? Egyéni és közösségi traumákról, áldozati szerepről és néplélekről Kővágó Pál pszichológussal beszélgettünk.
Az éjszaka, amikor minden mese életre kelt
A Mesék Éjszakája különkiadásában a Csíki család vendégei voltunk a Vanyarci Pajta varázslatos világában. Történetek, hangulatok, nevetések és meghitt pillanatok – kameráinkkal megörökítettük azt, amit máskor csak szívvel lehet látni.
Márti dala
<div style="width: 100%;"><div style="position: relative; padding-bottom: 177.78%; padding-top: 0; height: 0;"><iframe title="28_MEME_MOBIL" frameborder="0" width="360" height="640" style="position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;" src="https://view.genially.com/68530c665706dae127e472a4" type="text/html" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" scrolling="yes" allownetworking="all"></iframe> </div> </div>
Ez a dal egy önmagunkhoz intézett vallomás
A zenekar frontembere, Alin Nicuta mesél a 4S Street most megjelenő, Köszi, hogy eljöttél című szerzeményéről és a hozzá készült videóklipről.
De a vonat azért elmegy Vácig, ugye?
A költészet napja alkalmából versvonatot indított a MÁV és a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amely közlekedett április 11-én, reggeli indulással a Nyugati pályaudvarról.
Egymilliárd forintból építenék újjá a Mátyás kori várkastélyt
Nagyjából másfél évtized alatt, több mint egymilliárd forint tervezett költséggel építenék újjá Nagykanizsa határában az egykori Botszentgyörgy várát Magyarország egyetlen teljesen feltárt Mátyás kori várkastélyának romjain.
Rendhagyó irodalmi kihívássorozat indul a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódva
A tegnap.ma irodalmi portál a Jókai 200 emlékév kapcsán rendhagyó irodalmi kihívássorozatot indít, amelynek első állomásaként kétszáz általános iskolás együtt szaval Jókait.