Keresés
Básti Juli és Mucsi Zoltán először egy színpadon
Március 29-én mutatja be a budapesti Centrál Színház az Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró filmrendező, az Erőszakik forgatókönyvírója és a Három óriásplakát Ebbing határában rendezője, Martin McDonagh fekete komédiáját, A kriplit. A címszerepet Szécsi Bence alakítja. Puskás Dávid bemutatkozó rendezésében édesanyja, Básti Juli és Mucsi Zoltán először szerepel együtt színpadon.
Carlos Santana- és Joan Baez-portréfilmek is láthatóak a Ritmo Filmnapokon
Zenés filmeket, zenészportrékat, rövidfilmeket és ritkán látott dokumentumfilmeket kínálnak a nézőknek a Ritmo Filmnapokon a Toldi moziban. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megrendezett Budapest Ritmo tizedik, ünnepi kiadásán április 4–5. között kivételes zenészek portréi, MOME Open és Friss Hús blokkok, Ritmo-filmek, köztük Mátyássy Áron Hangvető-gyártásban készült új etűdje, a Nefelejcs lesznek műsoron.
Miskolcon megmutatják, mi történt Hamupipőkével az esküvő után
Keszég László rendezésében, Rudolf Szonjával és Harsányi Attilával a főszerepben láthatta a közönség a tavalyi évadban Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei évadban Lőrinczy Attila író, dramaturgnak köszönhetően kiderül, hogyan folytatódik Irma és Sipos úr, Adél és Császár Pál története. Az üvegcipőn túl – avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét ősbemutatóként debütál Miskolcon február 8-án.
Húszéves rekordot döntött a Fővárosi Állat- és Növénykert
Tavaly több mint egymillió látogatója volt a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ami a legmagasabb látogatószám 2003 óta – tudatta az intézmény.
Susan Rubin Suleiman memoárja egy gyilkos nélküli krimi
A budapesti születésű Susan Rubin Suleiman A történelem lánya című kötetének bemutatóján kiderült, milyen az, amikor egy irodalomtudós nem kutatja, hanem „csinálja” az irodalmat.
Ez nem zene és nem művészet!
Felgyújtott függönytől papírhajós performanszon át kalandoztunk Szikora János operarendezései között.
Hobo nyolcvanévesen is megállíthatatlan
A ma nyolcvanéves Hobo a blues hazai népszerűsítésében és színházi vonalon is roppant aktív maradt.
A gyász feketén izzó atlasza Az apostol képregény
Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének képregény-adaptációja egyfajta kései gyásztávirat is egyben, hiszen Futaki Attila, aki a munkát elkezdte, 2024. január másodikán elhunyt.
Világválogatott: Darvasi László szubjektív 11-e a világirodalomból
Egy neves irodalmár, több világirodalmi klasszi(ku)s – világválogatottunk következő részében Darvasi László legnagyobb világirodalmi élményeiről olvashatunk.
Kincsvadászok is felbukkannak a Füred Art Weeken
Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18–20. között rendezik meg a Füred Art Weeket (FAW), amelyen 23 galéria és aukciósház vesz részt, és számos egyéb kísérőprogram várja a látogatókat.
Turi Gergő épületterve nyerte a Himnusz-emlékhely tervpályázatát
Turi Gergő (Triskell Épülettervező Kft.) épületterve nyerte az első díjat a Himnusz-emlékhely tervpályázatán, amelynek nyerteseit szerdán hirdették ki Budapesten.
Barcsay Jenő műveiből nyílik állandó kiállítás Szentendrén
Jazzkoncerttel nyílik meg a Fő téri Kmetty Múzeumban a Látványból szerkezet – A táj és a test transzformációi Barcsay Jenő művészetében című kiállítás a Szentendrei Múzeumok Éjszakáján, június 21-én.
Kinek ír egy apa? Kinek mesél az író?
Június 15-én, a 96. Ünnepi Könyvhét zárónapján a Helikon Kiadó két friss kötetéről beszélgettek a Vörösmarty téren.
Ördögkergető darab nyert a bábos drámapályázaton
Pass Andrea pályamunkája lett a Vitéz László-történetek elnevezésű drámapályázat első helyezettje. A Vojtina Bábszínház és a Korngut–Kemény Alapítvány ez év januárban hirdette meg a drámapályázatot Kemény Henrik születésének 100. évfordulója alkalmából. A négytagú zsűri tegnap hirdette ki az eredményt.
Budapestre jön Szu Tung, a kortárs kínai irodalom kiemelkedő alakja
Hamarosan Budapestre látogat a kortárs kínai irodalom egyik legnevesebb alkotója, Szu Tung, akivel a Kortárs Kínai Könyvklub és az Imázsia Kínai Filmhét eseményein több alkalommal is találkozhat a közönség – közölték május 19-én a szervezők.
Hangfelvételek erősítik meg, hogy valóban Hitler rendelte el a holokausztot
A kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézete nemrégiben több mint 800 digitalizált hangfelvételt és átiratot tett közzé, melyek megerősítik, hogy Adolf Hitler, a náci Németország vezetője személyesen rendelte el a holokausztot – számolt be az Israel Hayom című lap.
Remény, vér és virágzás
Az első május elseje története a méltó élethez és időhöz való emberi jogért folyó harc egyik mérföldköve.
Háy János Passióját is bemutatják a POKET-ünnepen
Hét év, több tucat zsebkönyv, rengeteg közös élmény – hétéves a POKET, mely évfordulót a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös, egész nap tartó programokkal ünnepelhetjük meg május 3-án az Újpesti Rendezvénytérben.
Adrian Brody Lászlónak nevezte el örökbe fogadott kutyáját
Úgy tűnik, a színészre komoly hatást gyakorolt A brutalistában játszott karaktere.
Gergye Krisztián táncol, koreografál, fest és fotózik
A többszörösen összetett tehetségű Gergye Krisztián fotográfiáiból nyílik kiállítás az Artphoto Galériában. A nemzetközi színtéren is elismert tánc- és performanszművész festményeit több alkalommal láthatta a közönség. A Budapest Fotó Fesztivál keretében nyíló Tértorzók című tárlat a művész eddig soha nem látott fotóiból válogatott.