Keresés
Egy napra bárki diák lehet a Képzőn
Nyílt napot rendez a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) 2024. november 27-én az Andrássy úti főépületében és az egyetem különleges hangulatú, ősfás campusán, az Epreskertben. Az eseményen a képzőművészeti szakok iránt érdeklődő fiatalok, elsősorban a középiskolások, betekinthetnek az egyetem életébe és a képzési programokba is.
Óz, a nagy varázsló a Pécsi Balett előadásában
Az új mesebalettet november 9-én mutatják be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.
Térey János-versmaraton is lesz az idei Vallai Napokon
Három helyszínen tartják meg november 22–24. között az idei Vallai Napok kortárs irodalmi és előadó-művészeti biennálét.
A legfontosabb dokumentumfilmdíjra esélyes A boldogság ügynöke
Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét beválogatta a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az elmúlt időszak húsz legjobb alkotása közé, amelyek jelölhetők az IDA Documentary Award kitüntetésre.
Újraindul a Múzeum+ programsorozat a Magyar Nemzeti Galériában
Október 16-án, szerdán rendhagyó múzeumi programot kínál a művészet rajongói számára a Magyar Nemzeti Galéria: a Múzeum+ esten kiállítások, tárlatvezetések és kurátori előadás, workshop, élő zene és borkóstoló is várja a közönséget.
Varsóban lesz a Mélypont érzés világpremierje
Meghívták az A kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilmet. A rangos szemlét október 11–20. között rendezik meg. Miklós Ádám rendező két szerfüggő felépülését bemutató alkotása 15 új dokumentumfilmmel versenyez.
Múzeumakadémia és rajzszakkör a Nemzeti Múzeum programkínálatában
Felnőtteknek szóló, változatos programsorozatokkal várja látogatóit a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeum.
Bestiák, eltűnt férjek és műhiba Szegeden
Három héten át, szeptember 30-tól október 22-ig tartanak az Országos Könyvtári Napok irodalmi, zenei és képzőművészeti programjai a szegedi Somogyi-könyvtárban.
Uniós tanácskozást tartottak Brüsszelben a kultúráért felelős miniszterek
Az EU-nak támogatnia kell, hogy a mesterséges intelligencia hozzájáruljon a közös európai és a nemzeti kulturális örökség megőrzéséhez, azonban fel kell lépnie minden olyan unión belüli vagy kívüli technológiai kísérlet ellen, amely manipulációra épül és az ember méltóságához tartozó tulajdonságait kívánja elvenni – jelentette ki kedden Brüsszelben Csák János kulturális és innovációs miniszter, aki az uniós tagállamok kultúráért felelős minisztereinek tanácskozására érkezett a belga fővárosba.
Fellobbant az olimpiai láng
Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. Útja során a fáklya érinti Athént, Marseille-t, de eljut öt tengerentúli régióba és több mint négyszáz francia településre is.
Cserepes remixlemeze a nemzetközi toplistákon
Cserepes Károly Pink című lemeze felkerült a rangos Transglobal World Music Chart világzenei toplistájára. Az album a 29. helyen szerepel a márciusi összesítésben.
Budapesten láthatók a mesterséges intelligenciával készült filmek
Magyarországon először rendeznek nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt. A The AI Film Festival (AIFF) győztes alkotásait vasárnap díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban.
Lekerül a falról Rippl-Rónai kárpitja
Hamarosan kikerül a Ráth-villa állandó kiállításából Rippl-Rónai József remekműve, a Vörösruhás nő című falikárpit, mivel nyárra egy franciaországi tárlatra kérték kölcsön.
A Barbie, az Oppenheimer és a Megfojtott virágok a BAFTA hosszúlistája élén
A Brit Filmakadémia közzétette a BAFTA-díjak első szavazási körének eredményeit.
Júniustól 25 fősnél nagyobb turistacsoportok nem mehetnek be Velencébe
Az olasz város vezetésének az a célja, hogy csökkentsék a tömegturizmus nyomását. Szintén új intézkedés a hangszórók használatának betiltása.
Tavasszal forog Enyedi Ildikó új filmje
Nemzetközi koprodukcióban készül a Berlinale Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Enyedi Ildikó új alkotása, melynek gyártására 500 millió forint támogatást szavazott meg a Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.
Wolsky András kapta a Konok–Hetey Művészeti Díjat
Átadták az első Konok–Hetey Művészeti Díjat, amelyet Wolsky András festő nyert el. A művész a dokumentáló oklevél mellett 300 ezer forint pénzjutalmat vehetett át, és Botos Péter üvegművész felajánlásából vándordíjat vihetett haza.
Takarásban címmel nyílik kiállítás Gordon Eszter fotóiból a Jurányiban
Szeptember 14-én 19 órakor Bánfalvi Eszter nyitja meg Gordon Eszter fotóművész kiállítását a Jurányi Házban.
Erdély művészete a két világháború között címmel nyílt kiállítás Debrecenben
Erdély művészete a két világháború között címmel Böhm József nagyváradi magángyűjtő gyűjteményéből nyílt kiállítás pénteken a debreceni Déri Múzeumban.
Színházi olimpia – Határon túli társulatok közös előadása Budapesten
Két határon túli színházi társulat koprodukciójában mutatják be Shakespeare A vihar című drámáját Budapesten a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében.