Keresés
Ideál pilóta a földön – Az üvegcipő a Vígszínházban
Mohácsi lerángatta a földre Molnár Ferenc fájdalmas-szép vígjátékát, ami így sokkal fájóbb és talán igazabb lett.
Csák János bejelentette, állami díjat alapítanak a jazz legjobbjainak elismerésére
Csák János szerint a magyar kulturális szféra teljesítménye nagyon jó. A Kulturális és Innovációs Minisztérium irányítója a magyar kultúra napja alkalmából adott interjút az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában.
Végtelennek tűnt minden, mint a temető betonjárdája
Halottak napja a Fiúnak elsősorban örömöt jelentett, a gyertyák fényét, sétát a sötétben a szülőkkel. Ő gyújtotta meg a gyertyákat. A hetvenes években még nem voltak mécsesek a háztartási boltban.
Szegedről érkezhet a gyógyszer a migrénre
Világszerte javában zajlanak a migrénnel kapcsolatos gyógyszerkutatások, és komoly előrelépés is történt a terápiában. A HUN-REN Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának vezetője, dr. Vécsei László professzor szerint a kutatásuk újabb terápiás lehetőségekhez vihet közelebb.
Soha nem kért és nem is adott vissza szerepet Avar István
Tíz éve, 2014. szeptember 13-án halt meg Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. Jelentős színpadi szerepei mellett olyan filmekben tűnt fel, mint a Vasvirág, a Párbeszéd, valamint a Hamis a baba.
Székely színházalapítás, modern Jókai és a jómód komondorában bolhaként ugráló dzsentrik a Nemzeti Színházban
Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről is érkeznek vendégelőadások a Nemzeti Színházba májusban. Színpadra került a Déryné Társulat új előadása és egy monodráma is, amely a 80 éve történt holokausztra emlékezik.
Krúdy szerint a szemöldök a lélek tükre
Három fontos szemöldök van a magyar lírában. Sorrendben: egy fekete, egy barna és egy szivárvány. Mindhárom nőé – a férfi-szemöldök pedig marad a prózának (Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét).
Hazánk nagyhatalmi játszmák terepe lesz az RS9 színpadán
Kemény Zsigmond Zord idő című regényének színpadi adaptációja kizárólag az elitet mutatja, kaland helyett pedig a politikai játszmák kerülnek a középpontba az RS9-ben.
Példátlan pontossággal szállt le a japán szonda a Holdon
A kijelölt célhelytől nagyjából 55 méterre szállt le a Hold felszínén a SLIM japán szonda, ami az űrbéli távolságokat tekintve a művelet páratlan pontosságú kivitelezését jelenti – közölte a japán űrhivatal (JAXA).
Elhunyt Tordai Tekla színművész
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznőjét az Elfogy a levegőből ismerheti a moziba járó közönség.
Cannes – Wenders, Moretti, Loach, Kaurismäki, Anderson a versenyben
Wim Wenders, Nani Moretti, Ken Loach, Aki Kaurismäki, Wes Anderson és Koreeda Hirokazu legújabb filmje is meghívást kapott a 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába.
Amíg a fiatalok hordják a kékfestőt, addig lesz is jövője
A kékfestés technikája Indiából származik, és a francia királyi udvaron át jutott el Európába. De hogyan készült egy kékfestett vászon? Videónkból kiderül.
Épületet adtak át a győri Tudományos és Innovációs Parkban
A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján.
Rózsaszín nyakkendők és varázsingek: négy író ikonikus öltözéke és kiegészítői
Színpompás ingek, rikító sárga cipő, piros sárkánymintás mellény és egy különleges tau-kereszt – Petőfi, Ady, Szőcs Géza és Zalán Tibor ruháiról és kiegészítőiről írtunk.
Október 15-én történt
1982-ben ezen a napon kezdte meg működését az újonnan létrejött budapesti Katona József Színház. A nyitó előadáson Csehov ritkán játszott komédiája, A manó került színre. Rövid idő alatt a Katona a főváros meghatározó színháza lett.
Amikor még a zongorázás vagy a hímzés segített elnyerni a biztos állást
A Postamúzeum új időszaki kiállítása a hétköznapi hősökre, a postásnőkre fókuszál, akik a vállalat történetének meghatározó, mégis gyakran elfeledett szereplői.
Megújul a Szent István-bazilika 120 éves orgonája
Süveges István orgonaépítő vezetett be minket a lenyűgöző hangszer átépítésének rejtelmeibe.
Rockabilly, autók és szakmai eszmecserék várhatók a Bujtor István Filmfesztiválon
Az idén 14. alkalommal látogatható Bujtor István Filmfesztivál 2024-ben új helyszínen, Keszthelyen várja az érdeklődőket. A találkozó szervezői a hollywoodi szuperprodukciókat vendégül látó Origo Filmstúdióban tartott sajtótájékoztatón ismertették a versenyprogramot és a kísérő rendezvényeket.