Keresés
Ami a briteknek a Beatles, az nekünk az Illés
Ma hatvan éve, hogy Szörényi Levente és Illés Lajos a Váci utcai Napoletanában egymás tenyerébe csaptak, ezzel lényegében megalakult a „nagy Illés”, amely nemcsak megteremtette a magyar nyelvű beatzenét, de a beatkorszak legfényesebb fejezetét írta.
Elindult a MOME Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért programja
Közösségi és szakmai programokkal, Budapest-túrával rajtolt február második hétvégéjén a Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért program, amely 23, Magyarország legszegényebb régióiból érkező tehetséges diáknak ad lehetőséget a kreatívipari továbbtanulásra.
A generációk közti különbségekről vitáznak a fiatalok a 24. Kossuth-szónokversenyen
Szónoki tehetségüket és vitakészségüket mérhetik össze azok, akik a nagy múltú Kossuth-szónokversenyre jelentkeznek. A verseny kiemelt témája a generációk közötti különbség lesz, a résztvevőknek pedig az előre megadott témák valamelyikével kapcsolatban kell egy egyperces TikTok-videót készíteniük.
A nők művészetben betöltött szerepe a kiemelt téma a Műtárgyak éjszakáján
A nők művészetben betöltött szerepe kerül a fókuszba a 7. Műtárgyak éjszakája fesztiválon, amely május 18. és 20. között 50 helyszínen mintegy száz művészeti programmal várja az érdeklődőket.
Jövőre jön a mozikba a Dűne és a Deadpool új része
A novemberben befejeződött, csaknem öt hónapos hollywoodi színészsztrájk számos régóta várt film bemutatását késleltette, köztük a Dűne második része és a Deadpool harmadik része is 2024-ben debütál.
A gyerekkor vízjelét világítja meg a vetítő fénye a rücskös falakon
A Diakönyv – A magyar diafilmgyártás története című kiadvány egy hetvenéves sztorit dolgoz fel, szebbnél szebb nosztalgikus diakockákkal illusztrálva tárgyát.
Székesfehérváron is bemutatkoztak A windsori víg nők
A nagy sikerű komáromi bemutató után Székesfehérváron is megtartották A windsori víg nők premierjét. A Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház koprodukcióját Szikora János, a fehérvári teátrum igazgatója rendezte, a főszereplőt, Falstaffot pedig a komáromi direktor, Gál Tamás alakította.
Pandora szelencéje is kinyílik a Szemrevaló Filmfesztiválon
Idén október 10. és 20. között rendezik meg a 13. Szemrevaló Filmfesztivált a budapesti Művész moziban. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.
„A meseregény megírására az ösztönzött, hogy beszéljek a gyerekeimnek a háborúról”
A mesékben minden lehetséges, még a lehetetlen is, így aztán miért ne játszódhatna egy mese Nemlehet-országban? Nemrég jelent meg Mezey Katalin Kivala Palkó Nemlehet-országban című nagy sikerű mesekönyvének új kiadása, ennek kapcsán beszélgetett Poós Zoltán a Kossuth-díjas írónővel a MeseCentrum oldalán.
A Vox Luminis Kórus ad koncertet Pannonhalmán
A belga Vox Luminis Kórus lép fel a Pannonhalmi Főapátság nagyböjti koncertsorozatának nyitóalkalmán, február 23-án.
A magány állandó, de a telefonvonal végén ott a lelki támogatás
A LESZ krízisvonalának ingyenesen hívható telefonszámán (116-123) a nap 24 órájában kérhetnek lelki segítséget azok, akik úgy érzik, hogy senki nincs a környezetükben, akivel meg tudnák beszélni kétségbeejtőnek tűnő problémájukat.
A szabadtéri vásári kunszttól a buborékbűvölésig: vár a pécsi Szamárfül Fesztivál
Mintegy ötven programmal, koncertekkel, bábszínházi előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal várja a családokat a pécsi Szamárfül Fesztivál augusztus 25. és 27. között.
Felszentelték Kolozsváron a visszaállított Mária-oszlopot
Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Kolozsvár belvárosában Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot.
A vers legelemibb médiuma a dal, ezzel a hittel érkeztünk Szigligetre
Falai közt megfordult már a 20. századi magyar irodalmi élet valamennyi alkotója: kezdve Örkény Istvántól és Kassák Lajostól, Nemes Nagy Ágnesen és Szabó Magdán át Nagy Lászlóig és Weöres Sándorig mind-mind vendégei voltak a Szigligeti Alkotóháznak. A kastélyból lett alkotótér a mai napig a művészet otthona, idén nyáron pedig különleges zenés irodalmi produkciók is helyet kaptak benne. Videónkban Hrutka Róbert zenész és Grecsó Krisztián költő meséltek koncertélményükről.
Kiss János: A tudomány és a művészet a politika felett áll
„Budapestről kevesen látják, hogy vidéken és a határainkon túl milyen tehetségek alkotnak. A célom az volt, hogy az akadémia regionális munkacsoportokat hozzon létre” – mondja Kiss János balettművész-koreográfus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, akit újraválasztása alkalmából kérdeztünk.
A műemlékek világnapján a legjobb és a legrosszabb munkákat is díjazták
Az ICOMOS, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának Magyar Nemzeti Bizottsága a követendő példákat elismerő díjak mellett elrettentésül Citromdíjat is kiosztott.
Így látják a kortárs művészek a Bakonyt és a Balaton-felvidéket
Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó? Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában? November 24-én este a Capa Központban megtudhatjuk.
Metróépítés miatt áthelyezték Toulouse jelképét, a diadalívet
A dél-franciaországi Toulouse-ban a város harmadik metróvonalának építési munkálatai miatt csütörtökön a település szimbólumának számító, 1000 tonna súlyt meghaladó diadalívet eredeti helyétől 33 méterre, egy átmeneti helyre költöztették át.
Mi a közös a magyar származású zeneszerzőben és a Volkswagen villanyautójában?
Leslie Mandoki éppen 20 éve az Audi & Volkswagen Group zenei igazgatója, amely évfordulóról még a legnagyobb német autós magazin, az Auto Bild is beszámolt. De mit keres egy zeneszerző – a pénzen kívül – az autóiparban? Szakértőkkel jártunk utána a sound design rejtelmeinek.
Ezeket a freskókat nézte fogságában Mindszenty bíboros
Historizáló, neoreneszánsz stílusú, négy helyiségből álló szalonsor festett felületeit restaurálják a szakemberek a veszprémi várnegyed kanonoki házában, a szomszédos Kisszemináriumban pedig rábukkantak az épület egykori kápolnájára, amely 2025-re visszanyeri régi pompáját.