Keresés
A lakosság is segítheti a fogságba esett békák mentését
A lakosság is segítheti a vízóraaknák, pincék fogságába került békák, elsősorban a varangyok mentését.
Hajógyár x A38: A színház és a mozgásművészet határán
A februári zene x mozgás esten nem kettő, hanem egyenesen három művészeti ág találkozik, hiszen ezúttal nem csak a dallamok és a tánc, hanem a színház is bekúszik a tematikába.
Testközelben, személyesen – a Láthatáron Csoport és a FILC estje
A Láthatáron Csoport és Fischer Iván Lakásszínháza Testközelben, személyesen címmel február 23-án rendez estet a magyarországi ukrán menekültekkel, a menekültekért. A bevételt a magyarországi ukrán családok megsegítésére fordítják.
Példátlan pontossággal szállt le a japán szonda a Holdon
A kijelölt célhelytől nagyjából 55 méterre szállt le a Hold felszínén a SLIM japán szonda, ami az űrbéli távolságokat tekintve a művelet páratlan pontosságú kivitelezését jelenti – közölte a japán űrhivatal (JAXA).
Nem tévesztett utat a labirintusban a Minimum Party
A kísérletező szellem és az összművészeti próbálkozások támogatása, a természet és a művészet felkarolása és a művészeti közösségépítés a célja a Minimum Party alkotótábornak és szakmai fórumnak. Az 1996 óta működő rendezvény eseményei idén július 31. és augusztus 11. között zajlanak Hargita megyében, a kászoni Tiszás patak torkolatánál.
Csaknem harmincezren látták a Semmelweis című filmet a nyitóhétvégén
A magyar filmek közül az év legmagasabb nézettségével indított a hazai mozikban a Semmelweis című film a bemutatását követő első hétvégén. A film a hétvégi toplista második helyét foglalta el Ridley Scott november 23-án bemutatott, Napóleon című filmje után.
A Jurányi Ház egy szelete a Poket automatákba költözik
A Színház a város kísérleti előadás-sorozat könyv formájában kerül be a zsebkönyveket forgalmazó automatákba.
A Balatonfüredi Borheteken mutatkozik be a Buborékok Nyara borkampány
A pénteken kezdődött Balatonfüredi Borheteken mutatkozik be a Magyar Bormarketing Ügynökség első belföldi kampánya, a Buborékok Nyara, amely a magyar fröccs, pezsgő, habzóbor és a bor- és pezsgőkoktélok népszerűsítését tűzte ki céljául.
Vígjáték készül A fehér pávából, dokufilm a vajdasági Tanyaszínházról
Újabb televíziós alkotások gyártására szavazott meg támogatásokat a Nemzeti Filmintézet, köztük Herczeg Ferenc A fehér páva című művéből kiinduló tévéfilmre. Dokumentumfilm készül a székely festészetről, a pannonhalmi szerzetesekről és a Tanyaszínházról is.
A világ leginnovatívabb művészeti produkciói között a Recirquel előadása
A világ vezető színházainak és fesztiváljainak igazgatói és programozói előtt mutatkozik be a CINARS Biennálén a Recirquel a Vági Bence rendezte Paradisum című produkcióval.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet a Nemzeti Színházzal
Tudományos és szakmai együttműködést kötött a Magyarságkutató Intézet és a Nemzeti Színház. A hivatalos megállapodást október 18-án írta alá a két intézmény vezetője.
A Nemzeti Színház is együttműködik a Nemzeti Összetartozás Bizottsággal
Szorosabb, hármas együttműködést alakít ki az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága, a Nemzeti Színház és a Rákóczi Szövetség – közölte a bizottság elnöke a testület kihelyezett ülése után tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten, a Nemzeti Színházban.
A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja
Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, ahol találkozik a zenei élmény és a természetben való mozgás öröme. Idén operagála, koncertek, csónakos és kerékpáros túra, családi nap, főzőverseny várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonnál.
A karácsony története Assisi Szent Ferenc betlehemétől a szaloncukorig
Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezik a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik.
A képregény örök és elpusztíthatatlan, akárcsak a magyar rockzene
A képregények szóbuborékjaiban a Grrr! és az Ahhhh nagyjából ugyanazt jelenti, mint a rock and rollban az Oh, Yeah!, vagy a Gabba, Gabba, Hey! Semmit és mindent. Szerencsére a képregényekkel nemcsak egyszerű sztorikat lehet elmesélni, hanem a teljes magyar rocktörténetet is. Erre tárgyi bizonyíték a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Képes Krónikák Kiadó gondozásában megjelent Magyar rocktörténet második része is.
Büszkeségeink, a hungarikumok címmel nyílt kiállítás a Vajdahunyad-várban
Büszkeségeink, a hungarikumok címmel időszaki kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a budapesti Vajdahunyad-várban.
Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia
Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a humán munkaerővel szemben.
Szeptember végén kerül a mozikba a Kalákáról szóló film
Szeptember 26-tól vetítik országszerte a mozik a legendás Kaláka együttesről szóló, Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című egész estés dokumentumfilmet, Pigniczky Réka rendezését.
Bach és a népzene találkozik a MOM Kulturális Központban
Október 26-án különleges utazásra hívja a közönséget a Danubia Zenekar: Hámori Máté karmester vezényletével, Pál István Szalonnával és bandájával lépnek a zenészek a pódiumra, hogy közösen kutassák fel a népzene és a klasszikus zene találkozási pontjait Bach D-dúr szvitjének híres dallamain keresztül.
A Szent Péter-bazilikából lopott a Vatikáni Múzeum alkalmazottja
A Vatikáni Múzeum volt alkalmazottja a Szent Péter-bazilikában talált 17. századi kéziratot próbált értékesíteni.