Keresés
Tíz különleges program a magyar költészet napjára
Versünnep-döntő, új utcatáblák avatása, irodalmi séta, szabadulószoba, hangszórókból szóló versek – csak néhány esemény a színes április 11-i programkínálatból.
Húsvéti programok az Operaházban
Nagycsütörtökön Bach Máté-passiója, nagypénteken és húsvét napján Wagner Parsifalja, míg nagyszombaton és húsvéthétfőn a Húsvét Mascagnival program keretében a Messa di Gloria és a Parasztbecsület koncertszerű változata csendül fel az Andrássy úti Ybl-palotában.
Március 27-én történt
Március 27-e a színházi világnap. Kereken egy éve, hogy Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője – Patrice Vermette látványtervezővel együtt – elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában. Ezen a napon ünnepli születésnapját Novák Ferenc, a hazai táncélet Tatája.
Déryné Program – 846 előadás valósult meg tavaly
Rendkívüli eredményeket produkált az előző évben a Déryné Program: 846 előadás valósult meg 426 településen, 119 ezer 342 néző részvételével.
Patinás üvegkülönlegességek kerülnek kalapács alá
A Régiségkereskedés.hu friss online árverésének anyaga most egy olyan üveggyűjteményből származik, amely mögött öt évtizedes gyűjtői munka áll. A nemzetközi szintű üveg dísztárgyak mellett egy különleges magyar tétel is szerepel az aukción.
Megkezdődött a Budapest 150 programsorozat
A Budapest Nyitány című zeneszerzői pályázat meghirdetésével és a Budapest Drámapályázat díjátadójával megkezdődött a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat.
Háború és béke – Először Magyarországon az operaváltozat
Prokofjev Háború & béke című operáját a világhírű katalán operarendező, Calixto Bieito színrevitelében, Brassói-Jőrös Andrea, Brickner Szabolcs és Szegedi Csaba főszereplésével, összesen 28 énekes szólista közreműködésével mutatja be január 28-án a Magyar Állami Operaház.
Közművelődési intézményeket és könyvtárakat tüntettek ki
Dr. Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a magyar kultúra napja alkalmából átadta a Minősített Közművelődési Intézmény és a Minősített Könyvtár címeket, valamint a Könyvtári Minőségi Díjakat.
Oroszlán a kékfestők utcájában
A győri Festő utca egyik bejáratánál ma is kőoroszlán áll. A régiek úgy tartották, addig lesznek kékfestők, amíg az oroszlán ott őrködik.
A Vörös Híradótól A nemzet aranyaiig
A televízió és a streaming előtt a filmnézés közösségi tevékenység volt. Ma átalakulni látszik a helyzet, a mozgóképek története viszont magában hordozza a „közös” címszót – legyen szó a propagandafilmek témájáról, a gyártás államosításáról vagy a nemzeti büszkeségre építő sportdokukról.
Sem csellel, sem erővel
A komáromi Újvár nyugati bástyáján álló kőszobor, a kőszűz talapzatán olvasható felirat, a „Nec arte, nec marte” hirdeti, hogy a várat ostromolni fölösleges, mert azt sem csellel, sem erővel bevenni nem lehet. És valóban: sem az Újvár, sem az Öregvár nem került soha az ostromlók kezére.
Doboznyi történelem – A Politzerek valószínűtlen családtörténete
Nyolc generáción átívelő családtörténet, amely történelemleckeként is olvasható a magyarországi zsidóság életéről. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában látható kiállításon túl ma már könyvből is megismerhető a Politzer család közel három évszázados története.
A harcmezőtől a körtefáig – Petőfi-emléktúra Erdélyben (2.)
Petőfi Sándorra van, aki költőóriásként, van, aki hősként tekint, a közösségek pedig, amelyek a Petőfi-emlékhelyek közelében élnek, legendák sorát őrzik a váteszről. Erdélyi emléktúránk második részében utolsó estéjének eseményeit idézzük fel.
Kultúrát nem lehet örökölni, azt újra és újra meg kell szerezni
75 éves évfordulóját ünnepli ma a Honvéd Együttes, Magyarország legrégebbi, 1949-ben alapított művészegyüttese.
Szemfényvesztés, mágia, titkok és rejtélyek, vér és arany
Szeretők, csalások és megcsalások, szemfényvesztés és mágia, mesés gazdagság helyett sárga por. Mit kerestek és végül mit találtak az alkimisták? És mit kerestek a magyar királyok udvarában?
Búcsúkoncerttel nyit új alkotói korszakot a Belau
Visszavonul a koncertezéstől az egyik legkomolyabb külföldi jelenléttel bíró hazai zenekar. Kedves Péterrel a zenekar korszakváltásáról beszélgettünk.
Fényes kulturális utak Palócföld szívében
Zenthe Ferenc színművész szülővárosa, a Nógrád vármegyei Salgótarján, valamint a várossal határos Karancslapujtő lesz az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat következő állomása. A programokon az érdeklődők a XVIII. Nógrádi Vármegyenaphoz kapcsolódva vehetnek részt szeptember 21-én és 22-én.
Kaposváron és Békéscsabán folytatódik európaiságunk ünnepe
Ezen a héten Somogy és Békés vármegyébe érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat. Kaposváron szeptember 5–6. között, míg Békéscsabán szeptember 6–7. között élhetjük át történelmünk, hagyományaink és a magyar kultúra sokszínűségét.
Különleges autóbuszok az Északi Járműjavítóban a hétvégén
Eddig soha nem volt együtt látható az Ikarus szinte összes, sorozatban gyártott autóbusza. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a legendás gyár legteljesebb típusbemutatójával várja látogatóit ezen a hétvégén.
Sopronba érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat
Sopron a Magyarország Európai Unió Tanácsának soros elnökségéhez kapcsolódó 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban országjáró kulturális programsorozat második helyszíne. A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjai az idén 35. alkalommal megrendezett Páneurópai Piknik rendezvényhez kapcsolódva valósulnak meg augusztus 17. és 21. között.