Keresés
Dugjatok a 220-ba!
A road közismerten az a személy, aki színpadra állítja egy-egy rockkoncert hang- és fénytechnikáját. A Rockmúzeum alapítója kiváló könyvének szempontjából azonban a nagy idők nagy tanújáról van szó.
A kutyák fogyóeszköznek számítottak
Dr. Sánta Ákos történésszel a kora újkor vadászati kultúrájáról, a fegyverként használt állatokról és a fegyverkészítés zsákutcáiról beszélgetünk.
Purim, a zsidó örömünnep
A zsidó naptár szerint ádár hónap 14 napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig ünneplik a purimot, a megmenekülés napját, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet. Michelangelo a Sixtus-kápolna freskóin festett meg három epizódot a történetből.
A mese mindenre gyógyír
Harmath Artemisz művészcsapatával veszi nyakába az országot, hogy Tiszán innen, Dunán túl megmutassák a gyerekeknek és a szülőknek, milyen élményeket rejthet számukra a színjátszás, a zene és az irodalom.
Filmritkaságok a CineKorda vetítéssorozatán
2023 őszétől a Cinema Niche, a magyarhangya és a Corvin Mozi összefogásának köszönhetően különleges, egyszer látható filmritkaságokat vetítenek Budapesten.
Díjazták a székesfehérvári színművészeket
Átadták a társulat belső díjait, valamint a polgármesteri elismerő okleveleket.
Varsóban mutatják be a legújabb magyar független filmes horrormozit
Cibulya Nikol első játékfilmje, a Holnap meghalok meghívást kapott a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol az elsőfilmes versenyprogramban szerepel.
Nincs divatban a szerelem?
„Kiment-e a szerelem a divatból?” – teszi fel a kérdést Karinthy Frigyes 1933-ban a Nyugat hasábjain egy amerikai interjúra reflektálva. Már a felvetésen is felháborodik: „Nem érnek rá szerelmesnek lenni? Mintha azt mondanád: nem érnek rá születni vagy meghalni.”
„Mi a polgárban bízunk” – Rudolf Péter a Vígszínház idei évadáról
A Vígszínház nyolc bemutatóval készül idei évadára. Az üvegcipő, a Pinokkió, az Ármány és szerelem a nagyszínpadon, a Krum, az Amadeus és A hazug a Pesti Színházban, a Magyar Elektra és a Csoda pedig a Házi Színpadon debütál. Rudolf Péter igazgatót kérdeztük a következő időszakról.
Főszerepben a reformkori színjátszás
Március 27-én van a színház világnapja, ennek apropóján a reformkori színjátszásról lesz szó a Talpig magyar friss adásában. Kiderül, milyen drámaíró és színész volt Petőfi, és az is, milyen szerepe volt a hazai színházi élet megreformálásában a kor ünnepelt színésznőinek. Podcastajánló.
Újranyit a Remény panzió
Május 1-én és 2-án Magyarországon is bemutatják a Stereo Akt legújabb dokumentarista előadását. A Remény panzióban a színházból kiábrándult színészek új hivatás után néznek, és egy kiégést kezelő szanatóriumot nyitnak, ahol budapesti aktivistákat látnak vendégül. A bemutatónak a Trafó ad helyet.
Kultúrcsűr a mezőségi szórványban
Feketelak neve ma már fogalommá vált a néprajzzal foglalkozó szakemberek és a táncházasok között. A mezőségi táncrendek népszerűsége, az itteni népdalok sajátos hangulata széles körben ismertté tette a falu nevét. Kallós Zoltán etnográfus családi kötődései is jelentős vonzerőt jelentettek és jelentenek. A Téka Kultúrcsűr egy igazi központ is: összefogja a mezőségi szórványban élő magyarságot, és lehetőséget teremt a kapcsolatok szorosabbra fűzésére és közösségi élmények megélésére.
Megvannak a Versünnep döntősei
A hivatásos előadóművészek nyilvános döntőjét április 11-én tartják a Nemzeti Színházban. Tizenegyen jutottak a döntőbe: öten versmondással, négyen versmegzenésítéssel, ketten képzőművészeti alkotással lépnek színpadra a magyar költészet napján rendezett rangos seregszemlén.
Átjárók csúfolódóktól a keservesekig
A Dalinda a cappella énekegyüttes 2015-ös megalakulása óta újító módon nyúl a népzenéhez. A magyar népdaléneklésben szokatlan többszólamúsággal új színt adva, kortárs módon szólaltatják meg a népi énekeket. Sőt tovább is lépnek, az Átjárók című második nagylemezüket a Fitos Dezső Társulat táncszínpadi koreográfiájával kiegészítve szcenírozott koncerten is bemutatják. Legközelebb január 22-én Szentendrén.
Fergeteges nap a Pénzmúzeumban
Ismét nyílt nap lesz a Pénzmúzeumban. A Panoráma Teraszon újra forog a szerencsekerék, perec és popcorn vár mindenkit.
Prokofjev-maraton a Müpában
Nagyzenekari koncertek, intim kamarazene, filmvetítések és ingyenes hangversenyek várják a közönséget február 4-én a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvényén.
Negyven év késéssel jelent meg a Trabant-lemez
Első alkalommal készült önálló lemez a legendás magyar underground zenekar, a Trabant dalaiból. Hétfőn negyven év késéssel, egy brit független kiadó gondozásában kilencszámos válogatás jelent meg a Spotifyon és vinylen.
Kádár-kockák a Skanzenben
A kockaház. Lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban címmel nyílt kiállítás június 21-én a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériában.
Az ember a jövőből
1903. december 28-án született Budapesten Neumann János, a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa, akinek kulcsszerepe volt a számítógépek és a játékelmélet kifejlesztésében.
A benini bronzok egy része német sárgarézből készült
Az egykori afrikai Benini Királyságból származó, benini bronzoknak nevezett műkincsgyűjtemény számos darabja olyan sárgarézből készült, amelyet több ezer kilométerrel arrébb, a német Rajna-vidéken, Köln és Aachen között bányásztak – állapította meg egy most publikált tanulmány.