Keresés
Zoób Kati rovata – A szövetborítók története
Mi köze van a textilművészetnek a könyvkiadáshoz? Hát az irodalomnak a divathoz? Zoób Katinak a Magyar Kultúra magazinban megjelent írásából kiderül.
„A színház lelkéről beszélek” – Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kétszáz év tanulságairól
Érezhető, hogy szeret és igazán akar beszélgetni, a vitás kérdéseket pedig kifejezetten élvezi: nincs tabutéma. Másrészt pedig úgy beszél a miskolci színház két évszázadáról, mintha 1823 óta minden egyes évben jelen lett volna. Lefegyverző szenvedéllyel.
Bornai Tibor: Tudom, hol készül Szegeden a legjobb halászlé és harcsapaprikás
Bornai Tibort, a KFT együttes billentyűs-énekes-dalszerzőjét ezer szál köti Szegedhez, és a KFT együttessel is gyakran koncertezik kedvenc városában.
Ötvenéves lett Egérke, aki lenyűgözte a világot
Augusztus 16-án ünnepli ötvenedik születésnapját az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina, a legendás Egérke, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.
Korda Sándor, a lovaggá ütött túrkevei filmmágnás
130 éve, 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor, aki egy kis alföldi faluból elindulva hódította meg a világot. Őt tartják a brit filmgyártás megteremtőjének, ő az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek, és a nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik.
A brezáni kiáltványt 320 éve adták ki
II. Rákóczi Ferenc 1703. május 12-én adta ki brezáni kiáltványát, amelyben Magyarország összes lakosát harcba hívta – ezzel megkezdődött az 1711-ig tartó szabadságharc.
A magyar szabadságharc tábornokából lett török pasa
Kétszázharminc éve, 1794. március 14-én született Józef Zachariasz Bem, magyarul Bem József, avagy Bem apó, a lengyel és a magyar szabadságharc hőse, aki életét száműzetésben, török pasaként fejezte be.
Egész éves eseménysorozattal ünneplik a százéves szerencsi csokoládét
A szerencsi csokoládégyár alapításának századik évfordulója alkalmából egész éven át tartó eseménysorozattal emlékeznek meg az ország egyik legismertebb édességéről Szerencsen.
Régészeti leletekkel bővült a szentesi Koszta-múzeum helytörténeti gyűjteménye
Az alapító, igazgató Csallány Gábor által Szentes-Nagyhegyen feltárt leletegyüttes több darabjával bővült Koszta-múzeum helytörténeti gyűjteménye pénteken.
Vajda János: A tehetségtelenség érzése sokkal gyakoribb
Az idén 75. életévét betöltött zeneszerző mikor érzi magát tehetségesnek, és ahogyan idősödik, miért gyanakszik már előre a tehetséges napok másnapján?
A rendező, aki Az angol beteget sikerre vitte
Anthony Minghella brit rendező, forgatókönyvíró, a kilenc Oscar-díjjal kitüntetett Az angol beteg című film rendezője hetven éve, 1954. január 6-án született.
Elhunyt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd zenekar alapító tagja
Elhunyt Gary Rossington amerikai rockzenész, a Lynyrd Skynyrd zenekar még utolsó élő tagja, aki az együttes alapításában is részt vett – tudatta a zenekar közösségi oldalán hétfőn.
Kezdődik a Közösségek Hete
Az idén „Ez állati jó lesz!” mottóval zajló programsorozat az ember és az állatok között évezredek óta fennálló mély és sokrétű kapcsolódást ünnepli, kitérve az állattartás, illetve az állatvédelem jelenkori kihívásaira, felelős és kreatív megoldásaira is.
Vasúttal a feminista jövőbe
Pacskovszky József 2024-es tévéfilmjét főként kiváló főszereplői és egy csupa bűbáj, mesébe illő városka varázslatos hangulata adja el. De Herczeg Ferenc 113 évvel ezelőtti progresszivitása, feminizmusa is álmélkodásra késztet.
A zongora magyar poétája
December 21-én ünnepli hetvenedik születésnapját Schiff András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, akit II. Erzsébet lovaggá ütött.
A zene szigorú angyala
Kilencven éve, 1934. április 10-én született Durkó Zsolt Kossuth-díjas zeneszerző.