Keresés
A Petőfi Media Group közleménye
Az MTVA és a PMG felbontotta a Petőfi TV és Petőfi Rádió műsorgyártására vonatkozó szerződésüket.
Ma bárki ott hagyhatja a keze nyomát a Nemzeti Színház új függönyén
A világon egyedülálló, 64 magyar tájegység hímzési motívumait felhasználó függöny készül a Nemzeti Színház nagyszínpadára. A teátrumban ma, a nemzeti összetartozás napján 11 órától a nagyfüggönybe minden regisztrált vendég belehímezhet.
Az őssejtkutatástól a spirituális szakácskönyvig
Sorozatunkban, mely a könyvpiacot meghatározó nagyobb kiadók árnyékában működő kisebb, akár miniatűr cégeket mutatja be, most Zombori Andreát, a Gingko Kiadó vezetőjét kérdeztük munkájukról, esélyeikről a méretesebb vetélytársak mellett.
Új ügyvezető a Kecskemétfilm élén
A stúdiót 53 évvel ezelőtti alapítása óta vezető Mikulás Ferenc producer június 1-jén átadja a stafétát Bán János írónak, az M5 korábbi csatornaigazgatójának, a Kecskeméti Médiacentrum korábbi főszerkesztőjének.
Időtlen utazás a háború színházába
A TOBE Gallery és a TOBE Project idei első félévének csúcspontja Emeric Lhuisset magyarországi bemutatkozó kiállítása, a Theatre of War. Emellett Magyar Ádám meghosszabbított tárlata, a FCKN LOVE II. című csoportos kiállítás, Jean-François Lepage és Zalavári József fotói várják az érdeklődőket.
Korlátozzák a látogatók számát Pompejiben
Napi húszezer főben maximálják a látogatók számát és bevezetik a névre szóló belépőjegyet Pompejiben, miután idén nyáron több mint négymillió fővel rekordot döntött a dél-olaszországi régészeti park látogatottsága, és egyes vasárnapokon, amikor ingyenes a belépés, 36 ezren tolongtak az ókori romváros utcáin.
Elton John visszavonult a koncertezéstől
Több mint 50 év és 80 országban adott 4000 koncert után befejezte a turnézást Elton John. A brit popsztár utolsó fellépése a stockholmi Tele2 Arénában volt július 8-án.
Csütörtökön kezdődik a Sundance Filmfesztivál
Az előző két év koronavírus-járvány miatti virtuális fesztiváljai után csütörtökön ismét a hagyományos formában kezdődik meg az utahi Park Cityben a legnagyobb amerikai független filmmustra, a Sundance Filmfesztivál.
Kihirdették a drámafordítói pályázat eredményét
Kedden megtartották a III. „Egy sima – egy fordított” drámaszöveg-fordítói pályázat díjkiosztó ünnepségét a Csokonai Fórumban.
Grandiózus nyitány a Margit-szigeten
Balázs Jánossal és a Nemzeti Filharmonikusokkal indítja klasszikus zenei koncertjeit a Margitszigeti Színház június 4-én.
Így segít rajtunk a varrógép
A Petőfi Akadémia friss epizódjában nyolc percben mutatjuk be a gépi varrás alapjait. Hogy varrjunk tornazsákot varrógéppel? Mi az a zsinórház? És hogyan akadályozhatjuk meg az anyagok bomlását? Megmutatjuk.
Egyéves a PhotoLab fotóművészeti kiállítótér
A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelye egy éve, 2022. február 12-én nyitott a Vajda Múzeumban.
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács
A szakmai tanácsadó testület elsődleges küldetéseként a popkultúrának, korunk elsődleges kulturális közegének minőségelvű fejlesztését jelölte ki.
Jazz Showcase-pályázat a Müpában – szeptember 24-éig jelentkezhetnek a jövő tehetségei
Hagyományaihoz és a kulturális fenntarthatóság elvéhez híven 2024. február 16. és 18. között a Müpa ismét megrendezi a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét. A Jazz Showcase legfontosabb célja felhívni a figyelmet a pályájuk elején járó, kimagasló tehetségű előadókra.
Megnyílt a 6. Művészetpedagógiai Konferencia
A művészetpedagógia nagy kihívása, hogy folyosót nyisson az értékközvetítés szándéka és napjaink ifjúságának a virtuális világ által uralt kultúrája között – mondta Szentmártoni János csütörtökön Budapesten a 6. Művészetpedagógiai Konferencia megnyitóján.
Megalakult a Magyar Muzsikusok Szövetsége
Hét Kossuth-díjas művész elnökségével megalakult a Magyar Muzsikusok Szövetsége (MMSZ), melynek célja a klasszikus zene társadalmi elfogadottságának emelése, a magyar zene értékeinek megőrzése és fejlesztése egy átfogó stratégia megalkotásával.
Háromszázezer látogatónál tart a Pénzmúzeum
2022. március 15-i nyitása óta több mint háromszázezer fő látogatta meg a Magyar Pénzmúzeumot. A 2024-es évben több mint százezren járták végig A pénz útja című állandó kiállítást.
Már jobban érdekel a gyógyulás
Kali Ágnes költő és dramaturg Sepsiszentgyörgyön született, élt hosszabb ideig Kolozsváron, most pedig Budapesten. Tavaly jelent meg második verseskötete a Kalligram Kiadónál, a Megvakult angyalok. Nem ez volt az egyetlen fordulópont az életében mostanában: a másik Merse, aki beszélgetésünk alatt vígan alussza álmát a babakocsiban.
Kortárs művek a Dél-Balatonon
A Dél-Balatoni kortárs művészeti kiállításon a szóládi művésztelep elmúlt hat évének legjobb munkáiból láthatunk pazar válogatást.
Átadták a Psota Irén emlékparkot
Psota Irén gyermekkori lakóhelye, egyes források szerint szülőháza, a Tömő utca 23/a helyén emlékparkot adtak át.