Keresés
Évadot hirdetett a Loupe Színházi Társulás
Az alapítók, Horváth János Antal, Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron az Árvák című előadásuk sikerén felbuzdulva hozták létre a formációt, hogy olyan társadalmi témákat dolgozzanak fel, amelyek sokunk számára fontosak lehetnek.
Integrációval teszik láthatóbbá a közgyűjteményi örökséget
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ megalakulásával, valamint az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban címet viselő programsorozattal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, valamint Demeter Szilárd főigazgató.
Százezernél többen nézték a pécsi fényeket
A Zsolnay Fényfesztivál, az ország első és továbbra is egyetlen fényfesztiválja, július 4. és 7. között több mint százezer érdeklődőt vonzott bel- és külföldről egyaránt. Az eseményre érkeztek látogatók Marokkóból, Japánból és Kolumbiából is.
Így is lehet bor a vízből
Csaba Tibor, azaz Tibes mindent csinált már, amit csak nem szégyellt, illetve olyat is, amit igen. Megtérése óta viszont a keresztény könnyűzene népszerű képviselője és hamarosan háromgyermekes apuka. Küzdelmekkel és áldással teli életútjáról mesélt.
Öt résszel bővült a Sorsfordítók sorozat
A Nemzeti Örökség Intézete által készített Sorsfordítók című animációs sorozat új részei az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójához kapcsolódóan olyan személyeket mutatnak be, akik főszerepet játszottak nemzetünk történetének egyik legfontosabb korszakában.
Amikor Fajó készítette a Vasarely-mappákat
Victor Vasarely és Fajó János között egészen különleges kapcsolat szövődött: egyszerre voltak mester és tanítvány, megbízó és megbízott.
Megújul a kiskőrösi Petőfi Szülőház környezete
A kormány elkötelezett Petőfi Sándor születési helyének fejlesztése iránt. Ennek érdekében együttműködési megállapodást kötött Kiskőrös város önkormányzata, valamint Magyarország kormánya – jelentette be Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár és Domonyi László, Kiskőrös polgármestere.
Lezárult a Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, de már megvan a jövő évi dátum
A jubileumi, 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra 37 országból mintegy 400 résztvevő, köztük 180 diák és több mint 50 zeneművész-tanár, tanár érkezett.
Marina Vlady, a hatvanas évek szexikonja
Május 10-én nyolcvanöt éves Marina Vlady orosz származású francia színésznő. Forgatott Marco Ferrerivel, Orson Welles-szel, Godard-ral, illetve Jancsó Miklóssal és Mészáros Mártával is. Négyszer ment férjhez, harmadik házasságát a legendás énekes-színésszel, Vlagyimir Viszockijjal kötötte.
Tíz interjú a zene ezer színéről
Aki az idén interjúink rövid részleteiből készült válogatásba beletekint, megérzi majd, hogy amikor azt mondjuk: zene, zavarba ejtően színes világra tárul ajtó. Odabent pedig zeneszerzők és előadóművészek, sokféle műfaj és elgondolás, de mindenekelőtt sok-sok szenvedély fogadja a belépőt.
A drága Nicolas Cage olcsó kalandjai
Rég láttam annyira mély, izgalmas és jó humorú filmet, mint az Álmaid hőse, amely ráadásul ereje teljében mutatja a rengeteg trashen és remekművön edződött Nicolas Cage-et. Az abszolút sztárt, aki itt pici, gyenge és félénk: olyan, mint bármelyikünk.
Fiatalodott a jogdíjpiramis csúcsa, de az infláció még mindig kihívást jelent
Csaknem 12 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek tavaly az Artisjus, amelytől mintegy 19 ezer szerző kapott pénzt.
Önfeláldozó művészfeleségek nyomában a Ferenczy Múzeum
Nők, asszonyok, múzsák, mint Vajda Júlia, Fialka Olga, Modok Mária, Gálffy Lola, Gráber Margit, Kónya Réka szerepelnek a Ferenczy Múzeum új kiállítássorozatában. Olyan erős és tehetséges nők portréit mutatják be, akik maguk is művészi karrier előtt álltak, de férjük és családjuk kedvéért háttérbe vonultak.
A Hungarian dulcimer virtuoso conquers America
Melancholic grace, dazzling interpretation – these are the words used by a critic from the New York Times to describe the performance of Jenő Lisztes, who recently appeared with the New York Philharmonic at Lincoln Center. We had the pleasure of speaking with the globe-trotting Hungarian musician.
Az ékszerek hordozzák a legkomplexebb üzenetet az emberről
A Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás meglepő tematika köré rendezve mutatja be az ékszerek mögöttes üzeneteit és társadalmi kontextusait.
„Amikor a Kárpát-medencét elöntötte a hagymás-paprikás szaft” – Nyáry Krisztiánnal új könyvéről beszélgettünk
Petőfi trendszetterként tejeldékbe járt, Kosztolányi egy időben nyers koszton élt, Faludy pedig éticsigákon húzta ki a recski kényszermunkatáborban. Nyáry Krisztián Így ettek ők – magyar írók és ételeik című új kötetével harminc alkotó kulináris életébe nyerhetünk bepillantást.
David Yengibarian: A zene létra ember és Isten között
Az örmény harmonikaművész, zeneszerző harminc éve él Magyarországon, a magyart rendkívül gazdag és összetett nyelvnek tartja, de hogy pontosan mit érez zenélés közben, azt nehezen tudná elmagyarázni.
Bruce Lee, a karatefilmek legnagyobb csillaga 50 éve halt meg
Ötven éve, 1973. július 20-án halt meg Bruce Lee, a karatefilmek legnagyobb csillaga.
Bohémek, táncosnők, zsokék – Toulouse-Lautrec litográfiák a pécsi Csontváry Múzeumban
A posztimpresszionizmus egyik legeredetibb mesterének, Henri de Toulouse-Lautrecnek a litográfiái láthatók Pécsett. A mintegy száz grafika a Szépművészeti Múzeum kollekciójából került a Janus Pannonius Múzeum alá tartozó Csontváry Múzeumba, ahol három hónapig „vendégeskedik” a válogatás.
Audiovizuális fesztivállal nyílik meg újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme
Január 14-től újra nyitva a tetőtől talpig továbbfejlesztett Hangdóm, a Zene Háza egyedülálló, immerzív moziterme, amely igazi térbeli élménnyé alakítja át a félgömb alakú vászonra készített filmeket. Az újranyitás alkalmából rendezett Dome_Reload fesztiválon debütál A titokzatos Városliget című alkotás, közönségtalálkozókon visszatérnek a korábbi premierek, és egy válogatásprogram is látható a legnépszerűbb filmekből.