Keresés
Lovas Rozi: Nyolcvanévesen sajnáltam volna, ha nincs bátorságom hozzá
Életében először egyedül áll a színpadon. A Lányok, fiúk című előadás bájos, humoros, szívszorító, remek ritmusérzékkel összerakott produkció. Rozi párhuzamosan dolgozik a Radnóti Színházban és a nemrég egy baráti alkotóközösséggel életre hívott Loupe Színházi Társulásban. Közben a szabadság élteti, és úgy érzi, néha akkor tehet magáért a legtöbbet, ha sikerült nemet mondania.
Ha ezt Dobó István megérte volna…
Heves megyéről elsőre talán mindenkinek Eger és annak törökverő vára jut az eszébe, de annál jóval többet kínál.
Tíz kiállítás nyárra, amit kár lenne kihagyni
Gondolhatjuk úgy, hogy a nyár a múzeumokban is uborkaszezon, a fővárosban és vidéken most is bőven lehet mit nézni. Mutatunk tíz olyan kiállítást, amelyet érdemes.
A generatív nyelvi modelleket tökéletesítő projekt indul Szegeden
A generatív nyelvi modellek biztonságosságát és hatékonyságát javító projekt indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) együttműködve az amerikai Rutgers Universityvel és a német Ludwig-Maximilians-Universitättel. A kutatás fontos témája, hogy a generatív MI modellek hogyan reprezentálják az egyes fogalmakat, illetve, hogy miképpen csökkenthető a kommunikációs zavar ember és gép között.
A versek által jobban megismerjük önmagunkat – és Bács-Kiskunt
Bács-Kiskunban Tóth Péter Lóránt mutatta meg nekünk, mi az, ami igazán Bács-Kiskunná és a kíváncsi vándorok számára felejthetetlenné teszi Magyarország legnagyobb vármegyéjét.
Mi az a sokkeffektus?
Mi jut eszetekbe, ha azt a szót halljátok: horror? Bizonyára egy-két filmcím, néhány képkocka, no meg az az érzés, hogy „tuti akkor ugrik elő a gyilkos, amikor a főhős becsukja a hűtőajtót”. Ez utóbbi mellesleg egy igen fontos horrorfilmes eszközhöz, a sokkeffektushoz kapcsolódó gondolat. De mi az a sokkeffektus? Cikkünkből megtudhatjátok!
Ha nincs Márai, nincs lelkiismeret-furdalás
Mészáros Tibor Márai Sándorról írt, Egy 20. századi Odüsszeia című monográfiáját mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szőke András: Ez nem a tihanyi visszhang, hanem a borospince hatása
A Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színész, forgatókönyvíró állítja, Veszprém vármegyében olyan helyszínek vannak, melyek csodás rejtélyeket hordoznak magukban. Utánajártunk.
Tíz remek podcast, ha kultúraéhség gyötör
Futás, vezetés, buszon zötykölődés közben is fogyaszthatunk kultúrát, csak egy füles és mobilnet kell hozzá. Az ingyenesen elérhető podcastok kitűnő alternatívái a reklámokkal teletömött rádióadásoknak, ráadásul bármikor, bárhol meghallgathatóak.
A mesterséges intelligencia modern alkímiánk homunculusa
Ellenség, avagy segítő társ-e az MI? Milyen hatással van az irodalom minőségére és vajon hogyan hasznosíthatjuk az alkotói munkában az általa kínált lehetőséget?
A mi Normafánk címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként a Normafa Síház Étteremmel együtt újult meg. Ennek apropóján közösségi fotógyűjtést szerveznek A mi Normafánk címmel, amely felidézi, kinek mit jelent Budapest egyik legkülönlegesebb természeti és kulturális helyszíne.
Ha május, akkor Múzeumok Majálisa
Idén 27. alkalommal rendezi meg a nagy sikerű Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum. Május 25-26-án a szakmai bemutatók mellett színes programokkal, koncertekkel, kézműves vásárral, fesztiválhangulattal várják a családokat, érdeklődőket.
Wes Anderson rendező szerint kész alkotásokat nem lenne szabad átírni
A Roald Dahl Henry Sugar csodálatos története című novellájának filmadaptációját jegyző Wes Anderson amerikai filmrendező kijelentette, hogy a kész alkotásokhoz nem lenne szabad hozzányúlni, miután a közelmúltban Dahl kiadója megpróbálta eltávolítani a kifogásolt szövegrészeket a szerző műveiből.
Látjuk, halljuk, tapintjuk… mi az?
Mindig, mindenhol jeleket olvasunk – legtöbbször az emberek nyelvi és nem nyelvi jeleit. A nyelvi jeleket mesterségesen, a kommunikáció szándékával hozzuk létre, de vannak olyan jelek is (füst, láz), amelyek nem a kommunikáció szándékával születnek.
Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges
Stumpf-Biró Balázs, a mélyalkalmazkodás hazai szószólója szerint ha megérjük a várható statisztikai átlagéletkorunkat, sok cifrát fogunk látni még.
Amerikai dalszerző mentett meg egy magyar zenekart a feloszlástól
A San Franciscó-i Sun Kil Moon és a budapesti Amoeba kollaborációja elsőre lehetetlen párosításnak tűnt. Aztán kiadták a tavalyi év egyik legjobban sikerült magyar vonatkozású albumát.
Ha van szíved...
Fátyol Viola nyerte Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című pályaművével a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A nemzetközi zsűri döntését október 21-én ismertették a budapesti Capa Központban. Fátyol Viola fotósorozata a Vámospércsi Népdalkör mindennapjait, működését mutatja be.
Thuróczy Szabolcs lett a legjobb színész Bulgáriában
Thuróczy Szabolcs kapta a legjobb színész díját az És mi van Tomival? című filmben nyújtott alakításáért a Golden Linden elnevezésű nemzetközi filmfesztiválon, amelyet a bulgáriai Sztara Zagorában rendeztek meg május 31. és június 4. között – közölte a szófiai Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ csütörtökön az MTI-vel.
Tülökverseny, kanászkoncert és felgyújtott trafik a népzenegyűjtés hajnalán
Milyen volt fonográffal dolgozni, kanászkoncerteken, tülkösversenyeken gyűjteni, és mi kellett ahhoz, hogy Bartók rájöjjön arra: a dallamok a népek közt oda-vissza vándorolva új és új életre kelnek?