Keresés
Schubert húsba vágó, egyetemes érvényű egzisztenciális motívumokat fogalmaz meg
Véletlennek nem, ihletett és váratlan pillanatnak viszont bizonyára nevezhetjük azt, amiből a szeptember 30-ai koncert ötlete fakadt.
Örömkoncerttel ünnepli születésnapját a Madách Színház
Megnyitotta a 2024/2025-ös évadot a Madách Színház. Még szeptemberben érkezik A nyomorultak egy új színészgenerációval, novemberben Örömkoncerttel ünneplik, hogy húsz éve lett zenés színház a Madách Színház, a koncert köré pedig programsorozatot is szerveznek.
Ötven helyszín, ezernél is több program a Szigeten
Ötven helyszínen ezernél is több programmal várja a közönséget a Sziget. A fesztivált, amelyen idén mások mellett Kylie Minogue, Liam Gallagher és Martin Garrix is fellép, 30. alkalommal rendezik meg, ezúttal augusztus 7-től 12-ig.
Négyszáz éves magas sarkú női papucsra bukkantak Veszprémben
Közel négyszáz éves női papucsot és selyemruhát tártak fel a régészek a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház altemplomának egyik sírjában. A lelet különösen értékes, Magyarországon ugyanis kevés emlék maradt fenn a 16-17. század női és férfiviseleteiből. A restaurált lábbelit a nagyközönség először a Múzeumok Éjszakáján, a Biró–Giczey Házban láthatja.
Május 27-én történt
Ma ünnepli születésnapját Pici bácsi, azaz Presser Gábor zeneszerző. Olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Ringasd el magad vagy a Nem adom fel.
Március 26-án történt
„Sakkozó törökével” bolonddá tette a fél világot – 1804-ben ezen a napon hunyt el Kempelen Farkas tudós és feltaláló, az egyik utolsó polihisztor. Nemcsak sakkautomatája, de beszélőgépe miatt is emlékezünk rá, melynek élethű és működő mása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen látható.
Szürke Patás, Ajándék vagy Száncsengő?
Melyek a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok, és kik azok a hazai dalszerzők, akiknek Magyarország kedvenc ünnepi slágereit köszönhetjük? A legnagyobb szerzői és lejátszási zeneadatbázissal rendelkező Artisjus először készítette el és tette közzé a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.
Az az abnormális, amit normálisnak tekintünk – Dr. Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy
Klímaváltozás, természeti katasztrófák, Covid, társadalmi egyenlőtlenség, politikai megosztottság, háborúk – divatos szóval a polikrízis korát éljük. Hát csoda, hogy nem vagyunk jól? Máté Gábor szerint valójában az a normális, hogy mindezen hatásokra fizikális és mentális betegségekkel válaszolunk.
A Kulturális Örökség Napjai az Alföldön
Az alföldi kulturális terek is részt vesznek szeptember 16-án és 17-én a Kulturális Örökség Napjai című országos eseménysorozatban. A következőkben végigvesszük a térség programjait.
A férfimúzsa-defektusról
A múzsa szinte magától értetődően nőnemű. Pedig női költők is vetemednek olyasmire, hogy férfiakhoz írjanak verseket. De meg tudnánk-e nevezni akár egyetlen halhatatlanná vált hímnemű múzsát is? Úgy tűnik, még a prototípust se teremtette meg a világirodalom.
Fusz Mátyás nyerte a Leopold Bloom-díjat idén
Fusz Mátyás kapta szombaton a hetedik Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. A döntősök alkotásaiból rendezett kiállítás június 4. és július 2. között látogatható a Kiscelli Múzeum Templomterében.
Tiltólistás könyveket árvereznek
Az egyik aukciós tétel egy emlékirat, amelynek szerzője Bary József vizsgálóbíró, a Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán 1882–1883-ban lezajlott vérvádas per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták egyik főszereplője.
Hiszel te valamiben annyira, hogy azt soha egyetlen pillanatra sem kérdőjelezted meg?
Benedek Dezsőnél kalandosabb életű embert nem ismerek. A Kolozsváron született, az Egyesült Államokban élő nyelvész, antropológus 18 nyelven beszél, és nevéhez fűződik egy egyedülálló antropológiai kísérlet, amelynek eredményeként sikerült újjáélesztenie egy eltűnőfélben lévő, különleges kelet-ázsiai kultúrát.
Pindroch Csaba: Aki igazán különlegesre vágyik, menjen el Nógrádba
Stábunkat a térségben tett felfedezőutunkon Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművész kísérte, aki erősen és nagy becsben tartva őrzi nógrádi identitását.
A Mariát két, A szert hét kategóriában jelölték a Critics Choice Awardon
Közzétették az Oscar-díj előszobájának tartott Critics Choice Award jelöltjeit, Angelina Jolie is, Demi Moore is díjra számíthat.
Megmenekült írói naplókról nyílt kiállítás a PIM-ben
Halálom esetén elégetendő! címmel rendezett művészek napi feljegyzéseiről szóló kiállítást az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum, a múzeum alapításának 70. évfordulójának alkalmából. A tárlat több szempontból mutatja be az írói naplókat: milyen altípusai lehetnek, milyen füzetbe és hány éven keresztül íródtak, hogyan kerültek a múzeumba, miképpen alakul bennük a makrotörténelem mikrotörténetté.
Közel hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton
Idén 598 sikeres pályázat részesül a Kulturális és Innovációs Minisztérium vallásos könnyűzenei támogatásában – jelentette be Hankó Balázs vasárnap Budapesten.
Tánccal is hadat üzenhetünk a virtuális valóságnak
Milyen az, amikor a táncos a prímás szemébe néz, és érzi, hogy most igazán az ő talpa alá szól a muzsika? Molnár Péter tudja – és azért szervez táncházakat, hogy mindenki megtapasztalhassa.
Rakovszky Zsuzsa kapja a Bertók László Költészeti Díj nagydíját
Negyedik alkalommal ítélték oda a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, amelyet ezúttal Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító kap eddigi szakmai pályájának elismeréseképpen. Az életműdíjas költő mellett ismét elismernek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén Pál Sándor Attila kapja. Az ünnepélyes átadót Bertók László születésnapjának előestéjén, december 5-én rendezik meg a pécsi Kodály Központban.
Mitől válik kinccsé a húsz éve kismagnóval felvett dallam?
Mi az autentikus népzene akkor, amikor már autentikus művelői közül egyre kevesebben vannak köztünk? A Csoóri-sorozat új filmjében a komáromi Figur Polgári Társulás alapítójától érkeznek a válaszok.