Keresés
Kalotaszegi menyegzővel ünnepeltek Oszakában
A Magyar Állami Népi Együttes előadásaival ünnepelték a magyar nemzeti napot szombaton az Oszakai Világkiállításon.
Az ezredforduló előtt alig ismerték ezt az állatot, idén az év emlősének választották
A magyar szöcskeegeret választotta 2025-ben az év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével.
Patrick Duffy is versenyben van a Magyar Mozgókép Díjért
Csaknem száz magyar film vetítésével, köztük számos premierrel rendezik meg ötödik alkalommal hazai filmek éves seregszemléjét Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztiválon 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. A jelöltek között szerepel az egykori Bobby Ewing is.
Vecsei H. Miklós színházban is eljátssza Semmelweis Ignácot
Tudomány éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A Nemzeti Színházzal együttműködésben megvalósuló sorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet.
Pótolhatatlan kincseket pusztított el a múzeumban tomboló tűzvész
A Rádió körüli harcokban 1956. október 24. és 26. között tűz ütött ki a Magyar Nemzeti Múzeumban. Leégett az Ásvány- és Kőzettár, a Föld- és Őslénytár, valamint az Afrika élővilága kiállítás is.
Arnold Schwarzenegger is gratulált Piroch Gábornak
Az amerikai színész frissen közzétett videóüzenetében gratulált és kívánt minden jót Piroch Gábornak, akivel jó barátok lettek közös munkájuk során. A jókívánságok annak alkalmából szóltak, hogy a kaszkadőr és akciórendező hétvégén átvehette a Magyar Filmakadémia életműdíját a Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Történetének eddigi legnagyobb szabású tajvani turnéjára készül az Operaház
A Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett 12 estés vendégjátékon vesz részt április 2. és 6. között Tajpejben és Kaohsziungban. A Pillangókisasszony címszerepeit Sümegi Eszter, Kriszta Kinga és Létay Kiss Gabriella énekli Boncsér Gergely és Pataki Adorján partnereként, míg A hattyúk tavában Melnyik Tatyjana, Yakovleva Maria és Lee Soobin, valamint Timofeev Dmitry, Scrivener Louis és Zhurilov Boris alakítja a főszerepeket.
„Unió, Erdéllyel!” – újra itthon a fejedelmek aranya
Felbecsülhetetlen értékű ritkaságokat bemutató kiállítás nyílik március 15-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban.
Mikszáth és Munkácsy is a nevét adta hozzá, pedig a monarchia PR-kiadványaként indult
Valódi tudományos értékű mű vagy politikai PR-kiadvány volt a közel két évtizedig kéthetente megjelenő, Jókai Mór szerkesztette Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben?
Trianon értelmiségiek ezreit tette földönfutóvá
A trianoni békeszerződés nemcsak az ország térképét rajzolta újra, hanem a magyar tudományos élet és a Magyar Tudományos Akadémia mozgásterét is jelentősen beszűkítette.
Ez a rítus közelebb visz Attila birodalmának megismeréséhez
Ehmann Gábor fűtés- és vízvezeték-szerelő 2016-ban túrázás közben ezüst- és aranytárgyakat talált az avarban Telki határában, az Anna-lak vadászház közelében.
Csokoládék és torták Budapesttől a londoni Sohóig
Kurátori tárlatvezetést tart a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Floris – Csokoládék és torták Budapesttől a londoni Sohóig című cukrásztörténelmi időszaki kiállításában dr. Sári Zsolt január 18-án.
MTA-elnök: Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van
Akadémiánk nem hibátlan, érheti kritika, de egyedülálló nemzeti érték, amit meg kell őriznünk a jövőnek, s erre most is jók az esélyeink – jelentette ki Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a testület 199. közgyűlésén hétfőn Budapesten.
Floris Frigyes nyomában Budapesttől a londoni Sohóig
Kurátori tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket a Floris – Csokoládék és torták Budapesttől a londoni Sohóig című időszaki kiállításhoz kapcsolódóan február 22-től az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.
Ezek a tudományos műhelyek nyertek akadémiai minősítést idén
Összesen 14 magyarországi tudományos műhelynek és intézménynek adományozta kiemelkedően magas színvonalú tudományos munkája elismeréseként a Kiváló Kutatóhely minősítést a Magyar Tudományos Akadémia.
Szörényi sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre
Nyolcvanéves lett a magyar beat/rock talán legfontosabb alkotója, aki a magyar és a Kárpát-medence népzenéjéből, valamint a nemzetközi rockzenéből sajátos kelet-európai rockstílust hozott létre.
Táltosok lékelhették meg Bene vitéz koponyáját, de vajon miért?
A legelső emberi koponya, amely magyar múzeumba került, egy honfoglaló idős harcosé, akit a lelőhely után Bene vitézként emleget a történetírás.
Milyen kapcsolat volt az MTA és a Nemzeti Múzeum között a 19. században?
Az MTA és a Magyar Nemzeti Múzeum kapcsolata a 19. században a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia május 6-i előadásának, amelyen a gróf Széchényi Ferenc és fia, Széchenyi István által alapított két intézmény kapcsolatát ismerhetik meg az érdeklődők.
Nyilasi Tibornak az Aranycsapatban is helye lett volna
Hetvenedik születésnapját ünnepli január 18-án Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendás futballistája. A támadó középpályás, aki edzőként is letette névjegyét, kétszeres magyar, háromszoros osztrák bajnok, ezüstcipős, magyar és osztrák gólkirály.
Amszterdam és Madéfalva együtt énekel a veszprémi kórustalálkozón
Június 6. és 8. között rendezik meg Veszprémben a VI. Magyar Kórusok Találkozóját, amely a Kárpát-medencei és a nyugati diaszpórában működő magyar kórusoknak teremt bemutatkozási lehetőséget.