Keresés
Ruth Orkin fotóművészetét bemutató tárlat nyílt a Mai Manóban
Ruth Orkin amerikai fotográfus életművét, köztük sorozatait, portréit, valamint az ikonikus Amerikai lány Olaszországban című képét mutatja be Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985) elnevezésű kiállítás, amely szerdától látható Budapesten, a Mai Manó Házban.
Nagyszabású Zsolnay-kiállítás nyílt Budapesten
Budapest jelenleg legnagyobb Zsolnay-kiállítása nyílt meg hétfőn a Városliget szomszédságában, a főváros egyik legjelesebb szecessziós épületeként számon tartott ResoArt Villában.
Kortárs korképek – tíz kortárs irodalmi mű az őszkezdéshez
Regényes családtörténet, régre nyúló és friss traumák, Los Angeles-i lázálmok, súlyos örökségek és filozófiai elmélkedések – listánkban tíz kortárs kötetet ajánlunk a nyárbúcsúztató-őszkezdő elmélyülés jegyében.
J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írója 50 éve halt meg
Ötven éve, 1973. szeptember 2-án hunyt el az angliai Bournemouthban J. R. R. Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, A Gyűrűk Ura című regénytrilógia írója, akit a modern fantasy atyjaként is emlegetnek.
Michelin-csillagos zenei menüvel indul a Kaposfest – interjú Várdai Istvánnal
Kontrasztok és párhuzamok – ezt írták az idei Kaposfest nyitóhangversenyének műsora fölé a fesztivál szervezői. Valójában az egész, augusztus 13–16. között zajló sorozat mottójának is beillik ez a cím – mondja Várdai István csellóművész, aki Baráti Kristóf hegedűművésszel együtt szerkeszti a műsort.
Matula kunyhójától a kárókatona-telepig
Lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy a szarvasok egymást követve átkelnek a vízen. Lehetnek úgy tízen-tizenöten, akár egy természetfilmben. Ezen a helyen ilyet még én sem láttam, jegyzi meg kísérőm, Miklós Marianna, a Kis-Balaton Látogatóközpont turisztikai vezetője.
Több mint kétezer programmal készülnek az idei Művészetek Völgyére
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ismét a művészetek és a kultúra központja lesz július 21. és 30. között. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi programok, workshopok, jógaórák és biciklitúrák is várják a fesztiválozókat.
Ezt is elviszem magammal – A Dioráma csoport Dioráma magyarokkal című előadásáról
Zavarba ejtő a Dioráma csoport első, Dioráma magyarokkal című előadása, amelyet 2022 novemberében mutattak be a Trafóban a Staféta-program támogatásával, a SÍN Művészeti Központ produkciójaként.
A stílusparódia újrafelfedezése – Gál János Az eltűnt hírnév nyomában című kötetéről
Gál János debütáló kötetében pellengérre állítja az irodalom valamennyi szereplőjét, a korszakos költőktől kezdve a szerkesztőkön át egészen az olvasókig. A sajátos humorú, kortársaival szemben is kritikus szerző mindeközben a klasszikus versformák világában is otthonosan mozog.
Tulajdonos, vigyázz archívumodra – Debreceni séták Térey Jánossal
Ilyen modoros fickót még nem láttam, jutott eszembe a kézfogáskor, és ő ugyanígy vélekedett rólam. Ezt meg is beszéltük 1992 márciusában, immár újra Debrecenben, ahová már felolvasni jött Keményékkel, első kötetével, a Szétszóratással a zsebében.
Tíz interjú a zene ezer színéről
Aki az idén interjúink rövid részleteiből készült válogatásba beletekint, megérzi majd, hogy amikor azt mondjuk: zene, zavarba ejtően színes világra tárul ajtó. Odabent pedig zeneszerzők és előadóművészek, sokféle műfaj és elgondolás, de mindenekelőtt sok-sok szenvedély fogadja a belépőt.
Janó Manó visszatér és ingyen menti meg a világot
A Janó Manó című animációs gyermeksorozat első évadát több mint 1 millióan látták a világhálón, így minden bizonnyal sok családnak örömet okoz, hogy a friss, második évad, a Janó Manó És A Csodálatos Bolygolyóbis december 13-ától ingyenesen látható. Janó és unokahúga, Jana ezúttal 13 izgalmas epizódon keresztül fáradozik az egész bolygó megmentésén.
Nem kell állandóan nekicsapódni a falnak
Hollerung Gábor karmester és a nemrég elhunyt Hadas Krisztina újságíró egyetértettek abban, hogy idővel el kell engedni a „mindenáron” kényszerét, mert a düh annak fáj jobban, aki érzi. A két Prima Primissima közönségdíjassal Seres Gerda beszélgetett a Példaképlet harmadik adásában.
Négy úti cél az adventi időszakra vásárokkal, családi programokkal
Programajánlónkban mesebeli hangulat, díjat nyert betlehem, fényfestés és székely hagyományok.
„Minden szépből van” – kiállítás nyílik Loránt Anikó munkáiból
Loránt Anikó életművének alapját sok ezer rajz és akvarell képezi, amelyeket több mint negyven, változó méretű mappa és jegyzetfüzet őriz. Ezekben kaptak helyet az őt foglalkoztató, szorosan egymáshoz kapcsolódó szimbólumok vagy témák gazdag kibontásai, naplószerű bejegyzések, rövid szövegek, rajzsorozatok, vázlatok.
Tízezrek után kétszáz ember előtt lép fel Charlie a barátja kedvéért
Nagyszabású Aréna-koncertje után Roby Lakatossal lép színpadra Charlie. A világhírű hegedűművész a Gypsy Jazz Band formációval koncertezik november 16-án az Óbudai Társaskörben.
Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé
Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.
Ingyenes programokkal vár a Hangzó Helikon Fesztivál a Vajdahunyad várában
A Hangzó Helikon-sorozat alkotói húsz éve tűzték ki célul az énekelt versek hagyományának megőrzését és terjesztését. A tavalyi nagy sikerű kápolnásnyéki esemény után, 2024-ben négyalkalmas fesztiválsorozattá nőtte ki magát a kezdeményezés. Idén Nádszegen, Bicskén és a nagyhírű Tusványos eseményeken is feltűnt a fesztivál. Az év utolsó, negyedik állomásán október 5-6-án Budapesten, a Vajdahunyad várában ezúttal egy ingyenes rendezvényen találkozhatnak kicsik és nagyok az énekelt versek legkiválóbb alakjaival.
Őszköszöntő jazzkoncertek a Müpában
A JazzTime fesztivál koncertjei mellett a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa Európai Hidak elnevezésű fesztiválján is jelen lesz a műfaj az ősz első napjaiban.
Pöttöm Panna és Aranyszívű Juliska a Bóbita Bábszínház következő évadában
Három premierrel, egy felújított darabbal és korábbi produkciókkal készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház.