Keresés
Előre a múltba – Az Orlai Produkció Tapasztalt asszony című előadásáról
Az egy felvonásos, a színlap szerint tizenhat éven felettieknek ajánlott Tapasztalt asszony szórakoztató kordokumentum.
„Figyelem, miként alakul bennem Judit karaktere” – Vörös Szilvia Bécs és Budapest között
Vörös Szilvia Juditként a nyilvános főpróbát is beleszámítva hétszer nyitotta-nyitja ki A kékszakállú herceg várának hét ajtaját két és fél hét alatt. Bécsből jön haza ezekre az előadásokra, mert 2018 óta szerződés köti a Wiener Staatsoperhez.
Ki ölte meg…?
Decemberben jelent meg Aaron Blumm (Virág Gábor) Ki ölte meg a Török Zolit? című könyve.
Az élő grafika – Kondor Bélától Verebes Györgyig
43 alkotó 69 grafikája látható február 12. és május 14. között a szolnoki Damjanich János Múzeum legújabb időszaki tárlatában. Az elmúlt 60–70 év kiemelkedő hazai képzőművészeit felvonultató, Az élő grafika című kiállításról Képiró Ágnessel, a múzeum művészettörténészével, a tárlat kurátorával beszélgettünk.
Színházigazgatót választ Debrecen és Szeged
Három-három pályázó nyújtotta be elképzeléseit, Debrecenben biztosan váltás lesz, mert a jelenlegi igazgató, Gemza Péter nem pályázott.
Pénteki kultúrrandi Karácsony Flórával, a LaFlorArt megálmodójával
Karácsony Flóra hű volt a nevéhez, amikor pályaválasztásra került a sor: a növények mellett köteleződött el, de kizárólag gyökeres, élő virágokkal tárgyal. A LaFlorArt megálmodója nem ásót, hanem orvosi lombikot és sebészeti érvágót vesz elő, ha ültetésre kerül a sor.
Februárban startol a Temesvár 2023 Európa Kulturális Fővárosa program
A „Fényeddel világítsd városod!” mottót választotta Temesvár, amely 2023. január 1-től Veszprém és a görögországi Elefszína mellett viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet. A fény különleges jelentéssel bír a „szikrák városában”, ott, ahol Európában elsőként vezették be az izzólámpás, elektromos közvilágítást, és ahol 1989-ben kipattanhatott a kommunista diktatúra elleni forradalom mindent beragyogó szikrája.
A jó horror elvisz az álom és az ébrenlét közötti szűk tartományba
Debütált filmrendezőként M. Night Shyamalan középső lánya, Ishana: apja nyomdokain haladva egy horrorral. De vajon mitől olyan izgalmas ez a műfaj?
Nem hitték el, hogy amit játszunk, az zene
Minden területen az élet foglalkoztatja. Kutató és zenész, akinek néha megnyílnak az egek. Grandpierre Attilával, a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas zenekar frontemberével beszélgettünk.
Ahol a gasztronómia találkozik más művészeti ágakkal
Hegedűs Zoé gasztrokreatív különleges nagymamájáról, New York-i és dél-amerikai élményeiről és megismételhetetlen pop-up vacsorákról mesélt nekünk.
A Schieszl Vendéglő titkai
A Schieszl Vendéglő és Borház igazi családi vállalkozás, amelyben generációk együttes munkája mutatkozik meg. Sikerüknek is minden bizonnyal ez a titka – na meg a finom mangalicasonka.
Amikor az emberek azon vitatkoztak, hogyan kell jó feketekávét főzni
Espresso, ristretto, lungo, doppio, espresso macchiato, café latte, melange, flat white, cappuccino, americano, frappé, török, orosz, ír, japán, filteres vagy csapolt kávé, a cibetmacska ürülékéből válogatott Kopi Luwak. Az ördög italának számtalan változatát elődeinkhez hasonlóan mi is megvesszük.
Pénteki kultúrrandi Gyulai-Zékány István színész-koreográfussal
Gyulai-Zékány István már gimnazistaként is színésznek készült. Tíz évig táncolt a Debreceni Hajdú Táncegyüttesben, a fizikai színház világában pedig sikeresen egyesítette ezt a két szenvedélyt. Jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színházban játszik, és a Színikritikusok díjának egyik várományosa.
A klasszicizmus mestere, a reformkori polgárság építésze: Hild József
Hild József, a klasszicizmus egyik hazai mesterének nevéhez több mint ezer terv fűződik.
Pénteki kultúrrandi Eged Enikő Katalin illusztrátor-mintatervezővel
Eged Enikő Katalin munkáiban harmóniában van jelen az otthonos nosztalgia, az absztrakt álmodozás és az „itt és most” varázsa. Alkotásaival ruhamárkáktól fesztiválarculatokig itthon és külföldön egyaránt találkozhatunk, és az övé az Azzurro Velluto című népszerű Instagram-oldal is.
„A családunk összes női tagja nagy hatással volt rám” – Terék Anna a nemzedékek által továbbadott tudásról
Terék Anna költő, drámaíró. A polcán a kötetei mellett a Sinkó-, a Sziveri- és a Füst Milán-díj. A legutóbbi könyve a Háttal a napnak. Igazán jóízűen, őszintén tud nevetni, s igazán őszinte érzéseket tud kiváltani verseivel az olvasóiból.
Ha megírnám az önéletrajzomat, az olyan lenne, mintha Münchhausen nagyon berúgna
Sziámi könyvnyi verset írt a családjáról és családjával. Hogyan lett költő, miért nyomozott utána néhány titkosszolgálat?
Schloss Hof Habsburg babaromantikája
A Pozsony alatti Schloss Hofban Mária Terézia és II. József magánéletébe pillanthatunk be, és babaházak sorát végiglátogatva töprenghetünk el azon, jó-e, hogy mi már nem csak játsszuk az életet.
A fenyők túléltek eddig mindent, még a dinoszauruszokat is
A fenyők nemcsak a karácsony jelképei, hanem földtörténeti őskövületek is. De vajon meddig maradnak még örökzöldek, és meddig aggathatunk még rájuk díszeket?
Piros alma, csokimikulás, Orion űrhajó
A Télapó már jóval december 6-a előtt megjött a kisvárosba. Egyszer csak, mint valami jelenés, ott állt a Páva Áruház kirakatában, körülötte villanyvasút, Rodolfo bűvészdoboz, elemes játék gépfegyver.