Keresés
Design Menedzsment Díj 2021: megnyílt a jelentkezés
A Magyar Formatervezési Tanács idén is meghirdeti Design Menedzsment Díj pályázatát. Az elismerésre a bírálóbizottság tagjain kívül bárki jelölhet vállalkozásokat, nonprofit intézményeket. Az egymillió forinttal járó díj célja elismerni a dizájntudatos szemléletben, a dizájn alkalmazásában és szakszerű menedzselésében élenjáró szervezeteket.
A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ
Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani – jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken.
Új lemezét mutatja be az Anima Sound System
Nyolc év szünet után készített új stúdióalbumot az Anima Sound System. A hazai elektronikus zenei színtér élcsapata a Szomnakuno című anyagát április 2-án a Magyar Zene Háza koncertterében mutatja be.
Kinek a pokla ma Dante Pokla?
Az eredetileg 2021 őszén a Római Magyar Akadémián, a Dante halálának hétszázadik évfordulójáról megemlékező, olasz országos rendezvénysorozat részét képező kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) négy művészétől válogat olyan munkákat, amelyek a legnagyobb olasz költő leghíresebb művével, az Isteni színjátékkal, annak is Pokol énekével erős szellemi-művészi rokonságot mutatnak. Nem Dante-illusztrációkról, nem Dante teológiai poklát megjelenítő képekről van tehát szó, hanem a XX–XXI. századi ember földi poklának művészi feldolgozásáról.
Szentendrei művészek Krakkóban
Üdvözlet Szentendréről címmel nyílt meg június 17-én a szentendrei kortárs képzőművészek csoportos kiállítása a Krakkói Pryzmat Galériában a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) társszervezésében. A megnyitón Dr. Hóvári János főigazgató elmondta: az elkövetkezendő esztendőkben évente egy-egy krakkói művészt szeretne vendégül látni a Szentendrei Régi Művésztelepen.
Forradalmi titkos művészet
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) november 3-án hirdette ki A TE FORRADALMI TITKOS MŰVÉSZETED – SZABADON című kreatív pályázatának eredményeit. Az első díjat Balogh Máté Méltó megemlékezés az ’56-os forradalmakról – Legó formában című műve nyerte. A pályamunka lehetett: fénykép, kollázs, montázs, festmény, grafika, installáció, bármilyen digitális és egyéb műalkotás.
Vivaldi-premierrel zárja az évadot az Operaház
Június 12-én a Magyar Állami Operaház történetében első alkalommal tűznek műsorra Vivaldi-operát. A Farnace még sosem csendült fel idehaza, így Anger Ferenc színrevitelében magyarországi bemutatót is ünnepelhet a közönség. A címszerepben a katalán származású Xavier Sabata, korunk egyik legfelkapottabb kontratenorja lép színpadra.
Tarsolykincsekből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
A tarsolyt már honfoglaláskori őseink viselték, a 18. századtól pedig a huszár fegyvernem fontos kelléke volt, Magyarországon kívül számos más helyen a világban. Erről Kásler Miklós beszélt kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban a Tarsolykincsek című kiállítás megnyitóján.
Kiállítás és új múzeumi részleg nyílik
A Magyar Kultúra Napjára kettős megnyitóval készül a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeuma. Délután négy órakor megnyílik a Magyarszombatfai gerencsérek című kiállítás, valamint az új múzeumi részleg, amely a későbbiekben kiállítások mellett népi kézművesműhelynek ad majd otthont.
A Veszprém-Balaton Filmpikniken a mozgóképszemle legjobb alkotásai
Veszprémben és Balatonfüreden a rendhagyó vízparti és városi helyszínekre tervezett szabadtéri vetítések célja, hogy eredeti és hangulatos körülmények között jelenítsék meg az évad legjobb magyar filmjeit.
Budapesti mesterművek Párizsban
Egy hónap alatt 40 ezren nézték meg a párizsi Musée du Luxembourg budapesti múzeumok remekműveit bemutató kiállítását. A március 9-én nyílt Budapesti mesterművek című tárlat az éppen felújítás alatt lévő Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria legszebb darabjait mutatja be Párizsban július 10-ig.
Fénnyel festett éjszaka
A Múzeumok Éjszakája alkalmából június 25-én a Múzeumkert és a Magyar Nemzeti Múzeum is színes programokkal készül. A gyermekeknek többek között hőstalálkozóval és óriás-társasjátékokkal kedveskednek, a felnőttek pedig az izgalmas tárlatok mellett részesei lehetnek, amint a múzeum fényfestés által történelmi mozivá válik.
Meggyalázott demokrácia – 2006. október 23-ról rendezett kerítéskiállítást a Nemzeti Múzeum
Demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, ezért is emlékezni kell az 1956-os forradalom 50. évfordulóján történt, véres eseményekre –hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) előtt a 2006. október 23-i erőszakos rendőri fellépést korabeli fotókkal megidéző, Meggyalázott demokrácia című kerítéskiállítás megnyitóján.
Porgyt és Kékszakállút is énekel az Operaházban Sir Willard White
A világhírű brit basszbariton május 1-jén és 4-én Gershwin, május 7-én és 14-én pedig Bartók korszakos operájának férfi főszerepét énekli el a Magyar Állami Operaház produkcióiban. Az utóbbi estek második felében az Opera magyar művészei ugyancsak részleteket énekelnek a Porgy és Bessből, a dalszínház így kíván hitet tenni az egyetemes értékű művek szabad játéka mellett.
Önkéntes régészek leleteiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
Árpád- és hun kori aranyleletek, csatok, edények, sőt egy 70 kilogrammos római kilométerkő is látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kincset érő közösség című tárlatában, amely az intézmény Közösségi régészeti programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg.
Életre kelt avarok
A kora középkor időszakát némi homály fedi mind a tudományos feltárásokat, mind az átlagemberek információit tekintve. Így az sem közismert tény, hogy mennyire gazdag volt a sztyeppei népek – többek között az avarok – kultúrája. Ezt kívánja bemutatni az Életre kelt avarok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A Bánk bán rendkívüli előadása Marosvásárhelyen
A Kultúrpalotában január 22-én Erkel klasszikusával ünneplik a magyar kultúra napját.
Megnyílt a tárlat
Megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) újrarendezett 19. századi állandó kiállítása, amely csaknem 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat vonultat fel új válogatásban. A 19. század a magyar képzőművészet legismertebb korszaka, melynek főműveit minden magyar jól ismeri – mondta a tárlat november 9-ei sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója.
László Barna nyerte a Filmgalopp fődíját
László Barna nyerte a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának, a Filmgaloppnak a fődíját az Isteni kéz című dokumentumfilmmel.
Senior programot indít a Budapesti Filharmóniai Társaság
Június 4-én, a pedagógusnap alkalmából a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság 20 állomásos sorozata, melyet a Magyar Zeneterápiás Egyesülettel közösen hoztak létre.