Keresés
Vaszaryhoz kapcsolódó programok a Nemzeti Galériában
Divat- és művészettörténeti séta, divatbemutató, koncert, előadások, workshop, borkostoló és tárlatvezetések várják az érdeklődőket október 12-én a Múzeum+ esten a Magyar Nemzeti Galériában.
Közönségtalálkozókra várják a nézőket a Magasságok és mélységek alkotói
Tematikus közönségtalálkozókra várják a nézőket az alkotók a magyar hegymászóról, Erőss Zsoltról készült, Magasságok és mélységek című játékfilm premierjéhez időzítve – közölték a szervezők hétfőn.
Kinyílik a világ a festmények által
„Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…” – írta Babits „Örökkék ég a felhők mögött” című versében. Ezért indult el a Magyar Festészet Napja civil kezdeményezés is: hogy ismét kinyissák mindannyiunk felé a világot. Egész pontosan a képek és a szívek világát. Így lett október 18-a 2002 óta a fény, a színek, a formák, a ritmusok és az élő festészet ünnepe.
Fényképbe zárt múlt
Mácsai Pál Keringő című dalának sorai jártak a fejemben azon a rendhagyó tárlatvezetésen, melyre az idegenvezetők világnapja alkalmából került sor a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában: „A múlt idők elsárgult fényképein, a jövőbe néznek az elődeim. Amit ők látnak itt, az a múló jelen, amit én látok ott, az a történelem.”
A Kalucsnival nyit újra a kolozsvári színház
A koronavírus-járvány miatt elrendelt négy hónapos kényszerszünet után jövő szerdától újra várja nézőit a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Kár a gőzért vagy mégsem? (podcast)
A közlekedés reformkori forradalmának állomásait járjuk körbe az e heti Talpig magyarban. Podcast ajánló.
A Képzőművészet Ünnepe
A Képzőművészet Ünnepe Szolnokon címmel programsorozatra várják az érdeklődőket a Magyar Festészet Napja alkalmából októberben a Tisza-parti városban – közölte a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője, Verebes György. A rendezvénysorozat keretében számos új kiállítás várja az érdeklődőket, akik idén „a festészet fáját” is megépíthetik.
Online koncert az Esterházy-kastélyban
A magyar kultúra napján a fertődi Esterházy-kastély Pál István Szalonna és Bandája fergeteges koncertjét mutatja be közösségi oldalán.
Szántó Andrea, Brickner Szabolcs és Schöck Atala estjeivel folytatódnak az Opera közvetítései
Szántó Andrea és Brickner Szabolcs, valamint Schöck Atala áriaestjeivel folytatódnak a Magyar Állami Operaház közvetítései a hétvégén, december 16-án pedig jubileumi Beethoven-programmal várják a közönséget az Opera Facebook-oldalán.
Kép-mozgások a Képtárban
Kép-mozgások címmel nyílik kiállítás a Modern Magyar Képtárban június 19-én, hogy a 120 éve született Martyn Ferencnek, illetve a tavaly elhunyt Kismányoky Károlynak és Nádor Katalinnak állítson emléket.
Töltődj fel a népdal erejével!
A magyarok mellett cseh, lengyel és szlovák művészekkel találkozhat mindenki, aki ellátogat szeptember 15-én és 16-án a Magyar Népdal Napjára Martonvásárra. A gyerekek megcsodálhatják az óriási elefántbábot, játszhatnak cimbalmon és tárogatón. Lesz népi divatbemutató, kézműves kirakodóvásár és sok-sok koncert, tánc.
Zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus
Tíz-tíz zenetanárt és előadóművészt díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban pénteken online. A szerzői egyesület kortárs magyar műveket műsorukra tűző előadóművészeket, valamint a zenei oktatásban kiemelkedő munkát végző tanárokat ismert el.
Test és harmónia: pályázat képző- és iparművészeknek
A sikerhez vezető út alapköveit: a publicitást és a kapcsolódás lehetőségét kínálja három magyar város alkotói számára a MANK legújabb, Kép/Test/Lét című pályázata.
Fekete Attila és Létay Kiss Gabriella áriaestjei az Opera hétvégi közvetítésén
A Kamaraénekes művészek áriaestjei mellett a Magyar Állami Operaház zenekari és énekkari művészeinek koncertszámaival, köztük A hattyúk tava balettzenéjével várja közönségét a hétvégén az OperaLive vetítéssorozata esténként az Opera Facebook-oldalán. Az OperaSzerdán jövő héten Mozart és Menotti egyfelvonásos vígoperájának keresztmetszete hallható.
Erdélyi Zsuzsanna emlékére ad hangversenyt Klukon Edit és Ránki Dezső
Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészek online követhető emlékhangversenyt adnak a Pesti Vigadóból vasárnap Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015) néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja születésének 100. évfordulója alkalmából.
Értékes gyűjtemény a Nemzetiben
A Szapáry-/Szápáry-család hagyatékából származó, felbecsülhetetlen eszmei értékű anyag került a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteményébe az Egyesült Államokban élő Paul és Gladys Szápáry adományaként. Varga Benedek, az MNM főigazgatója sok szempontból is szimbolikus aktusnak nevezte az adományozást az anyag december 12-ei sajtóbemutatóján.
Szorítóban a kulturális folyóiratok
A Magyar Írószövetség kulturális vitasorozatában, a KultúRingben ezúttal a kulturális folyóiratok kerültek terítékre. A különböző nézőpontokat képviselő vitapartnerek Doncsev András, az NKA alelnöke, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke, Mészáros Sándor a Kalligram főszerkesztője, valamint Oláh János író, költő, a Magyar Napló főszerkesztője voltak.
Együtt lenni, énekelni
Hangról hangra… címmel féléves országos ifjúsági kóruséneklési programsorozatot indít a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A szervezet vezetőjét, Mindszenty Zsuzsánnát kérdeztük.
A Hegedűs a háztetőn Kolozsváron
A musicalt pénteken mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Az örök és mindenkit foglalkoztató kérdések
Mit jelent a szabadság, a szeretet, a kegyelem, mások és önmagunk megértése? Fűzfa Balázs irodalomtörténész hat ikonikus magyar fejlődésregény segítségével járja körül ezt a mindannyiunkat érintő témát.