Kiállítóhely a valamikori imaházban

Az itt található imaház történetéről mit tudna elmondani nekünk?

Kicsit csalóka a Zsidó imaház elnevezés, hisz ez valójában a Budapesti Történeti Múzeum egyik kiállítóhelye, ami múzeumként működik. Bár csak egy teremből áll, de érdekessége, egyedisége miatt igazi kuriózumnak számit. Szerepelünk a külföldi útikönyvekben, emiatt a zsidó látogatóink száma is jelentős. Két éve sikerült a Mazsihisz anyagi támogatásával felújítanunk, akkor kifestették, és új tablók is készültek.

Az itteni legfontosabb tárgyi emlékek, a falra festett ábrák, a Dávid csillag és az íj, melyek sorokat tartalmaznak a Bibliából. Ezek a török korban, a XVII. században készülhettek. Maga az épület ennél régebbi középkori építmény, a benne található oszlop a XIV. századból való. Ez az imaház biztos nem a legfontosabb vallási hely volt, hiszen az utca túlsó oldalán kiásták ? bár nem lett teljesen feltárva - a nagy zsinagóga maradványait.

Az 1960-as években egy műemlékvédelmi helyreállítás során találták meg a falon lévő rajzolatokat, s ezek nyomán elindulva épült ki a ma is látható imatér. Még sok kérdést nem tudtunk megválaszolni, mivel ha ez zsinagóga lett volna, kellett volna benne lenni egy tóraszekrénynek ? ez egy olyan fülke, ahol a tekercseket tárolják ? ami felé fordulva imádkoznak a hívek, s középen egy megemelt emelvénynek, ahonnan imádkoznak, s ahol olvassák a Tórát. Mivel ezeknek itt nem található nyoma, feltételezhető, hogy ez nem egy közösségi tér, sokkal inkább egy magán áhítatra alkalmas hely lehetett.

Az imaházhoz kapcsolódva érdemes a budai zsidóság történetével is megismerkednünk.  

A mai Magyarország területén már a római hódítás időszakában is éltek a zsidó felekezethez tartozók emberek, erről a Pannóniában talált sírkövek tanúskodnak. A magyar államiság keretein belül a XI. századból vannak jelek arra, hogy Esztergomban ? ami akkor királyi székhely volt ? megjelentek zsidó kereskedők, de létszámukról nincsenek megbízható adataink.

Árpád-házi királyaink alatt nem keresztények is betölthettek udvari tisztségeket ? mint pl. muzulmánok, izraeliták is ? tudunk ilyen vallású kamaraispánokról is a történelmünkből.

A Zsigmond király idejéből származó budai városi jogkönyv előírt számukra megkülönböztető jel viselését ? ez egy vörös folt ?, viszont, hogy ez a gyakorlatban hogyan valósult meg, azt ma már nehéz megmondani. Ez a leírás azonban írott bizonyítéka annak, hogy ebben az időben már jelentős számú zsidóság élhetett Budán.

Mátyás idején azt írják le, hogy ? a király esküvőjén felvonuló előkelőségek között ? az izraelita prefektus karddal, saját lovas kísérettel vonult fel, de már minden megkülönböztető jel nélkül. A zsidóság életéről a középkori Budán, egyébként sajnos nincsenek megbízható forrásaink ? ilyenek lennének a korabeli statisztikák, városi könyvek, vagy a Judenbuch ? mivel a város életének legfontosabb forrásanyaga, a levéltár megsemmisült.

Azt azonban tudjuk, hogy a zsidóság mindvégig egy elkülönülő közösséget alkotott, ami közvetlenül a király alá tartozott. 1251-ben IV. Béla kiad számukra egy kiváltságlevelet, ami a későbbiekben is szabályozta a királysággal való viszonyát. A király közösségként ismerte el őket, s védelmet nyújtott számukra, ennek fejében viszont adó fizetésére kötelezte őket. Saját zsinagógát építhettek, rabbit állíthattak, az adó beszedésére, a vitás ügyek eldöntésére pedig, egy bírót rendelt föléjük, aki általában egy keresztény főúr volt. (Később, Mátyás idején ez annyiban változott, hogy a zsidó közösség élén álló prefektus, már csak zsidó vallású lehetett.) Vannak utcanevek, amik az izraeliták jelenlétére utalnak, - ilyen a Várban lévő Zsidó utca ? de azt is tudjuk, hogy nem elkülönülve, egy tömbben éltek, hanem szétszóródva Budán. Van még egy jel arra, hogy ez a korai zsidó negyed mennyire furcsa nyitottsággal rendelkezett, hogy a feltárt zsinagóga ? Közép-Európában teljesen egyedülálló módon ? a városkapu mellé épült, és a közterületen volt keresztüljárható. Ezt az egykori városkaput, amely mellé a zsinagóga közvetlenül épült, annak idején Zsidó kapunak is hívták. A XV. Században, amikor átköltöznek a mai Táncsics Mihály utca északi részébe, már megfigyelhetővé vált egyfajta elkülönülés.

A XVI. század elején már tudunk olyan emberekről, aki magas tisztségbe is került.

Az 1490-es években Spanyolország erőteljesen át akarta téríteni keresztény hitre az ott élő szefárd zsidókat, akik emiatt menekülni kényszerültek. Így érkezett hazánkba Slomo ben Efrájim, aki Magyarországon magas rangra jut ? igaz, ekkor már megkeresztelkedve, hisz csak keresztény tölthetett be ilyen magas tisztséget, a keresztapja maga a nádor, Perényi Imre volt. Ezért kapja a Szerencsés (Fortunatus) vezetéknevéhez az Imre keresztnevet, II. Lajos idejében pedig, egészen az alkincstartósági rangig emelkedett.

Magyarországon is szenvedtek a zsidó származásúak üldöztetést?

Azt tudjuk, hogy Nagy Lajos király az 1300-as évek közepén ? feltehetően 1349 környékén, a nagy pestisjárványhoz köthető időszakban ? kiűzte a zsidóságot az egész országból. A király, vallásos indíttatásból szeretett volna téríteni, de a zsidók makacsul ellenálltak, így távozniuk kellett. Ez azonban mindössze pár évig tartott, hisz tudunk arról, hogy nemsokára ismét vannak izraelita lakosai Budának. Arra, hogy a Magyar Királyság mennyire toleráns volt, példa az ? az említett spanyol fellépésen kívül ?, hogy Franciaországból Szép Fülöp idején, a XIV. század elején teljesen kiűzték őket, a német tartományok pedig folyamatosan üldözték a zsidóságot a területükről, sokszor pogromokkal kísérve.

A mohácsi vészt megelőző időszakban ? amikor a központi hatalom meggyengülése következtében már zavarosabb idők járnak ?, Budán is érik atrocitások az itt élő zsidókat. Igaz, ekkor az itteni német polgárságot is kirabolják, tehát ez a zavargás nem egyértelműen a zsidóság ellen irányul. Az első komoly magyarországi vérvád ? a bazini vérvád néven ? 1525-ben fogalmazódik meg a zsidóság ellen.

A mohácsi csatavesztéssel az uralkodói védelem meggyengül, így országszerte több helyen tudta a városvezetés csorbítani a zsidóság jogait ? akik tulajdonképpen konkurenciát jelentettek számára ?, sok helyről el is űzik őket. Azt mondhatjuk, hogy az erős központi hatalom megszűntével a zsidóság élete, vagyona is veszélynek lett kitéve.

1541-ben elesik Buda, mit jelent ez a budai zsidók számára?

Furcsa módon visszatérést, ugyanis 1526-ban Szulejmán szultán a mohácsi győzelme után ? rövid időre bár, pár hétre ? Budára is bevonul. Az itteni lakosság nagy része elmenekül, a zsidóságot azonban, akik itt maradnak áttelepítette az Oszmán Birodalomba. Így nagy részük, 1541 után újra visszaköltözhetett Budára. Az iszlám toleráns volt más vallásokkal ? így a zsidósággal, és a kereszténységgel is, ha rendesen fizették az adót, meghatározott körülmények között szabadon élhették a közösségi életüket.

1686. szeptember 2-án a keresztény hadak visszafoglalják Budát. Ez milyen változást hoz a zsidóság életében?

Ekkor szinte egy csapásra véget ért az oszmán világ, és ezzel a zsidó közösség nyugodt élete is. A hosszú és véres ostrom után háromnapos szabadrablást engedélyeztek, amikor a katonák fosztogattak, raboltak, rabságba vetettek muszlimot, ortodox rácot, és izraelitát egyaránt. Új rendelkezések is születtek, ekkortól a budai vár területére letelepedni csak katolikus németeket engedték. A Habsburg vezetés a szinte teljes lakosságcserével akarta a város iránta való hűségét biztosítani saját maga számára. Mária Terézia intézménytelepítései és II. József reformjai, illetve a reformkor hoz csak ebben változást. Ekkortól Buda, az addigi színtiszta német város, lakosságához nagyon sok magyar is betelepül, és újra nagyobb számban megjelenik a zsidó közösség is.

Újabb fontos időszakok az 1867-es Kiegyezés és a XX. század közepe.

A Kiegyezés elhozta a zsidóság számára az emancipációt, ami azt jelenti, hogy mindenki mással jogilag egyenjogúvá váltak, és biztosították számukra, hogy vallásukat is szabadon gyakorolhatták. A fellendülő ipari és kereskedelmi életben több zsidó vallású család is jelentős eredményeket ért el, sokan világhíressé váltak. Az izraelita tudósok, művészek nagy számban voltak ott a kultúra, a tudomány a művészetek legkülönfélébb területein. Ezt az időszakot, csak a II. világháborút megelőző korlátozó rendelkezések, és a háború alatti üldöztetés szakította meg.

Tölgyesi Tibor