Kultpol
Emlékezzünk, hogy tanuljunk
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja az Országgyűlés határozata alapján február 25-e, amelyről 2001 óta emlékezünk meg. Ez alkalomból tartott szentmisével és mécsesgyújtással egybekötött közös megemlékezést a Szeged-Csanád Egyházmegye, a Lénárd Ödön Alapítvány, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Krónika Intézet február 16-án délután a Szegedi Dómban.
Elindult a MOME Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért programja
Közösségi és szakmai programokkal, Budapest-túrával rajtolt február második hétvégéjén a Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért program, amely 23, Magyarország legszegényebb régióiból érkező tehetséges diáknak ad lehetőséget a kreatívipari továbbtanulásra.
Eredményt hirdettek az MMA építészeti ötletpályázatán
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata tavaly ősszel hirdette meg nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát fiatal építészek számára. A pályázati kiírás szerint Nagyharsányi csata emlékhelye 2023 címmel innovatív, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak egy magas színvonalú emlékpark kialakítására az 1687. évi nagyharsányi csata emlékezetére. A 40 év alatti építészek arra kaptak lehetőséget, hogy megmutathassák szakmai tudásukat, kreativitásukat.
KIM: nagy érdeklődés övezi Törökországban a magyar–török kulturális évad programjait
Nagy érdeklődés övezi Törökországban a magyar–török kulturális évad programjait – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
830 millió forintra pályázhatnak minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek
Megjelent a Kulturális és Innovációs Minisztérium minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek működését és szakmai programjaik megvalósítását támogató pályázata.
Megjelentek a 2024-es minősített közművelődési pályázatok
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2024-ben is meghirdetette a közművelődés területén működő szervezetek által elnyerhető legmagasabb szakmai kitüntetésre benyújtható pályázatait.
Szombathely UNESCO Tanuló Város lett
Szombathely bekerült az UNESCO Tanuló Városok Globális Hálózatába – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel az UNESCO Élethosszig Tartó Tanulás Intézetének tájékoztatása alapján.
Bús Balázs távozik az NKA éléről
Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, valamint a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgatója Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternél mindkét tisztségének megszüntetését kezdeményezte tekintettel arra, hogy az önkormányzati választáson polgármesterjelöltként indul.
Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek a fővárosban
Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében kedden a Farkasréti temetőben abból az alkalomból, hogy 79 évvel ezelőtt ért véget a második világháború egyik leghosszabb ideig tartó városi csatája.
Egyéves a Déryné Program középiskolásoknak szóló, KultUp sorozata
Egy éve indult el a Déryné Program KultUp Belenősz a kultúrába! elnevezésű, középiskolásoknak szóló rendezvénysorozata, amelynek 83. témanapját kedden Simontornyán, a Vak Bottyán Gimnáziumban tartották.
Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a világörökségi Hollókőn
A Nógrád vármegyei Hollókőn az Ófalu gasztronómiai élményközponttal gazdagodik, a falu fölé magasodó várban egyedi, interaktív tartalmakat alakítanak ki; a fejlesztés 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Széchenyi 2020 program Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázatán – erről Hollókő önkormányzata tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Závogyán Magdolna: a hagyományőrző közösségek érdeme a busójárás népszerűsége
A hagyományaikat követő, azaz a „lángot tudatosan építkezve őrző” közösségek érdeme a busójárás óriási népszerűsége – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Mohácson, a rendezvény vasárnapi fő programján.
Nálunk is bevezethetik a kulturális útlevelet
Csák János kulturális miniszter berlini látogatásán egyeztetett Claudia Roth német állammiszterrel. A megbeszélésen szóba került, hogy hamarosan Magyarországon is bevezethetik az úgynevezett kulturális útlevelet, amellyel a 18 éves fiatalok állami támogatással vásárolhatnak többek között koncertjegyeket, könyveket.
A várost bemutató állandó kiállítás nyílik Veszprémben
Emlékgép címmel a várost bemutató állandó kiállítás nyílik a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban február végén – közölték a múzeumban tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Régészeti feltárást sürgetnek Kolozsváron a főtéri metrómegálló próbafúrásai előtt
Régészeti feltárásnak kellene megelőznie a főtéri metrómegálló próbafúrásait Kolozsváron, hogy ne sérüljenek az ottani értékes leletek – nyilatkoztak szakemberek a Szabadság című napilapnak.
Visszanyerte régi fényét Erdély egykori központja
Példaértékű Erdélyben a gyulafehérvári fejedelmi palota főépületének felújítása, az itteni vár teljes rehabilitációja – mondta az MTI-nek Guttmann Szabolcs műépítész, műemlékvédelmi szakember azt követően, hogy a főépület és az abban berendezett Erdélyi Fejedelmek Palotája múzeum hétfőn megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.