Kultpol

A magyar fiatalok is dönthetnek Európa jövőjéről

Az ifjúság európai évében az Európai Bizottság legújabb digitális eszközével a magyar fiatalok is nyíltan kifejezhetik véleményüket, és aktívan alakíthatják azzal az Európai Unió jövőjét.

Keddtől lehet pályázni a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramra

Keddtől lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Központ Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramjának B komponensére – jelentette be a központ ügyvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón.

Viharon innen, szélcsenden túl – Közéleti beszélgetés a Werk Akadémián

Május 27-én, pénteken közéleti beszélgetést tartanak a Werk Akadémián.

Kolozsváron mutatták be a múlt héten alapított Méhes György Alapítványt

Méhes György Ti földi Istenek (Bizánci capriccio) című egyfelvonásos színdarabjának felolvasószínházi előadásával és sajtótájékoztatón mutatták be Kolozsváron a múlt héten Budapesten alapított Méhes György Alapítványt.

Átadták az új Néprajzi Múzeum épületét

Világszínvonalú új otthont kapott a Néprajzi Múzeum, amelynek a Városliget szélén álló új épületét hétfő délutántól vehetik birtokba a látogatók.

NMHH Médiatanács: Közel 90 millió forint műsorkészítésre

Rádiós hír-, tematikus és szolgáltató magazinműsorok készülhetnek több mint 89 millió forintból – erről is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. Hiánypótló felmérések készültek a televíziózást segítő szolgáltatásokról.

Átadták a 2022-es Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat

Tizenhárom személy, illetve szervezet részesült idén Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjban. A magyarországi nemzetiségek kultúrájáért végzett tevékenységek szakmai elismeréseit pénteken Budapesten adták át.

Tisztikereszttel tüntették ki a kolozsvári Házsongárdi temető magyar sírjainak megmentőjét

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki csütörtökön Kolozsváron Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárdi temető magyar sírjainak megmentésén munkálkodó Házsongárd Alapítvány létrehozóját.

Ösvényeinken: Veled – Mozgáskorlátozott fiatalok és MOME-sek közösen hoztak létre kiállítást

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mozgásjavító Intézet közösen hozott létre kiállítást a Millennium Házában, amely május 20-án nyílik.

Egymáshoz kapcsoljuk az értékeket – Beszélgetés a veszprémi Művészetek Háza igazgatójával

A Vass-gyűjtemény leghíresebb darabjait és a Vass-cipők történetét bemutató kiállítással, a Veszprém–Balaton régió kortárs építészetéről szóló workshoppal, digitális műhely építésével készül a veszprémi Művészetek Háza a 2023-ban esedékes Európa kulturális fővárosa programra. A helyi közösségépítést és a város határain jócskán túlnövő ismertséget egyszerre megcélzó tervekről az intézmény új vezetőjével, Grászli Bernadettel beszélgettünk.

A Margitszigeti Színház lemondta Valentina Lisitsa ukrán zongoraművésznő fellépését

A Margitszigeti Színház mély együttérzését fejezi ki az Ukrajnát sújtó háború borzalmai miatt.

Civil Díjat kapott a Mesemúzeum és a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány programja

A 2022-es év legjobb együttműködése díját kapta az Utak a meséhez nevű program, melyet a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum Mesemúzeumának szakmai csapata dolgozott ki az autizmusban érintettek számára. Az együttműködés keretében megvalósult a múzeumi terek autizmusbarát szemléletű átalakítása, ahol új múzeumpedagógiai tevékenységekkel várják az érintett gyermekeket és családjaikat.

Teljes a Rendezvény ReStart konferencia programja

Fenntartható rendezvényszervezés, globális formátumú események, a nemzetközi koncertek visszatérése és a júniusi vizes világbajnokság szervezése is téma lesz május 31-én, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány szezonnyitó konferenciáján.

Átadták az Ipar 4.0 szakmai elismeréseket

Átadták szerdán az Ipar 4.0 szakmai érmeket, amelyekkel az innovatív tevékenységükkel a gyártásban, oktatásban és kutatásfejlesztésben sikereket elérő vállalatok és szervezetek kimagasló teljesítményét díjazzák.

Aláírták a Méhes György Alapítvány alapító okiratát

Mintegy 100 millió forint alaptőkével alapítványt hoztak létre Méhes György örökösei a Kossuth-díjas erdélyi író irodalmi hagyatékának megőrzésére és a fiatal tehetségek támogatására. A Méhes György Alapítvány alapító okiratát szerdán írták alá Budapesten.

Bezár az Óvóhely Kultúrbunker

Újabb alternatív kulturális tér tűnik el: közel négy év működés után, június 25-én bezár az Óvóhely Kultúrbunker a Bartók Béla úton.