Kecskeméten találkoztak a hazai bábművészek

Kultpol

A június 22-től 27-ig tartó hatnapos szakmai rendezvényt idén is hatalmas érdeklődés övezte. A több mint 400 szakmai vendég részvételével lezajlott Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójának programjában 33 színháztermi és hét szabadtéri előadást mutattak be.

Az egri Harlekin Bábszínház előadása a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóján. Forrás: Ciróka Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház előadása a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóján. Forrás: Ciróka Bábszínház

A rendezvényt az egyetemi képzésben részt vevő bábszínészhallgatók produkciója nyitotta meg. Idén a harmadéves hallgatók Erzsóka című vizsgaelőadását láthatta a szakmai közönség, Fabók Mariann osztályvezető tanár rendezésében. A házigazda kecskeméti Ciróka Bábszínház a találkozón mutatta be Tóték című produkcióját. Örkény klasszikus drámáját Szikszai Rémusz állította színpadra.

Az eseményhez második alkalommal kapcsolódott a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező-hallgatóinak kiállítása, amely a Tudomány és Művészetek Házában kapott helyet. A tárlat nem csak a szakmai vendégek számára volt izgalmas, a városi közönségnek is vonzó volt a báb- és díszletterveket, maketteket, bábokat, jelmezkoncepciókat bemutató látványos kiállítás.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező hallgatóinak kiállítása Kecskeméten. Forrás: Ciróka Bábszínház
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező-hallgatóinak kiállítása Kecskeméten. Forrás: Ciróka Bábszínház

A rendezvény fontos részét képezték a bemutatott előadásokat megvitató napi szakmai beszélgetések, amelyek koncepcióját Végvári Viktória színházpedagógus dolgozta ki. A részt vevő társulatok és a meghívott alkotók mellett színikritikusok, határon túli bábszínházak képviselői is részt vettek az eseményen.

A Magyarországi Bábszínházak Találkozója nem versenyjellegű, a Magyar Bábművész Szövetség azonban minden alkalommal kiemel egy alkotót, akit kiemelkedő szakmai teljesítményéért elismerésben részesít. A rangos elismerést ezúttal Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház leköszönő igazgatója vehette át. Kovács Géza 1992-ben, a Ciróka Bábszínház akkori igazgatójaként hívta életre a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját, amely az elmúlt 32 év alatt a hazai bábszínházak legfontosabb szakmai rendezvényévé vált.

Kovács Géza bábművész a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóján. Forrás: Ciróka Bábszínház
Kovács Géza bábművész a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozóján. Forrás: Ciróka Bábszínház

A Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójának megrendezését a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta.