20221205_MINDEN_RENDBEN_Jelenet-142 másolata.JPG

Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje rövidesen a hazai mozikban

Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje, amelynek világpremierjét február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották.

A gyermekét egyedül nevelő, nemrég megözvegyült apa  (Hajdu Szabolcs) az egyetlen szemtanúja egy súlyos balesetnek, amelyet kiskamasz fia okoz. Sándornak döntenie kell: vállalja az igazság terhét és annak kockázatát, hogy fiát a fiatalkorúak börtönébe zárják, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztöne az utóbbiba hajszolja bele, a film pedig ennek következményeiről szól. És arról, hogy néha milyen nehéz szeretteinkkel az őszinte beszéd, valódi érzéseink kimondása.

A film szereplői: Hajdu Szabolcs, Sáfrány Ágoston, Hay Anna, Jakab-Aponyi Zonga, Friedenthál Zoltán, Szamosi Zsófia, Sodró Eliza, Galambos Péter, Zikkert Milán és Kardos Róbert. A Sós Bálint Dániel által rendezett produkció operatőre M. Deák Kristóf, látványtervezője Takács Eszter, vágója Gothár Márton, zeneszerzője Tövisházi Ambrus és Fodor Máriusz. A rendezőasszisztens Apjok Gergely, a gyártásvezető Kristóf Kata, a producerek Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám. A forgatókönyvet Nagy V. Gergő és Sós Bálint Dániel írták. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült. Gyártója és magyarországi forgalmazója a CineSuper.

Ez is érdekelheti

„Az évek alatt rájöttem, hogy az alkotói válság a legnagyobb baromság” – Interjú Tövisházi Ambrussal

15 éves Erik Sumo Band, karantén alatt született Péterfy Bori & Love Band-lemez, filmzene Hosszú Katinka készülő portréfilmjéhez és egy fociultrákról szóló dramedyhez, Hangfoglaló programos mentorság – csak pár szelet Tövisházi Ambrus legfrissebb projektjeinek eklektikus garmadájából. Interjú.

Önsorsrontás magyar módra

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmje a zsigereinkig hatóan fájdalmas és humoros egyszerre. A legintimebb terekbe lépünk be vele, és így egészen közelről szembesülünk máskor csak pletykák által tálalt küszködésekkel, reményekkel és csődökkel. És hogy ebben mi annyira humoros? Azt talán csak mi, magyarok érthetjük.

Aknamező, tojástánc, mexikói helyzet

Sírva vigadunk Kálmán-napon, Hajdu Szabolcs legújabb, a mozikba március 14-én került filmjén, és büszkén gondolunk arra, hogy valami ennyire siralmasról ennyire szórakoztatóan és egyben vérfagyasztóan tudunk beszélni mi, magyarok. Tóth Orsit, a „nagy visszatérőt” a forgatásról és kapcsolataink tojástáncáról kérdeztük.

Magyar filmek és a Medvék: így szerepeltünk az eddigi Berlinalékon

Javában zajlik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Berlinale. A nemzetközi szcéna egyik legfontosabb A-kategóriás seregszemléjét idén február 15. és 25. között tartják – ennek alkalmából felidézünk néhány magyar sikert a fesztivál életéből.