Művészet
„Imádom ezt a bolygót!” – Udvaros Dorottya A nulladik percben
Udvaros Dorottya legújabb alakítását a Belvárosi Színházban, a 19. és a 20. század fordulóján játszódó történetben láthatjuk. Madame Pie ösztönös túlélő, aki társaival együtt jobb jövőben bízik. A színésznő maga is harcos alkat: szerepeiben éppúgy tud küzdeni, mint természetvédőként.
Instruktorképzés a Hadi Akadémián, avagy a bajvívás dicsérete
Szép, esős vasárnapunk van, helyes, nőjenek csak a palánták – mondom magamban a nógrádi Diósjenőre igyekezve, és közben azon tűnődöm: melyik fajta cipőm csúszik majd kevésbé, ha a nedves füvön kell vívnom, mert olyan nincs, hogy eső esetén a csata elmarad…
Száz és száz ölelésben – A 70 éves Révész Sándor 20 éve megjelent Változtam című lemezéről
„... száz és száz ölelésben ezerszer változtam” – énekli Révész Sándor a Szerelem országútjain című egykori Piramis-dalban. Bizonyára a Változtam cím is e dal egyik sorát idézi. A változásokat követjük nyomon mi is, az album dalait jelölve ki sorvezetőnek, amikor a hetven éve, 1953. június 24-én született Révész Sándort köszöntjük.
Hangzásélmény a múltból – újra eredeti hangján szólal meg a 200 éves orgona Pannonhalmán (videó)
A felújítást követően először június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján szólal meg a Pannonhalmi Főapátságban a Pannonhalmi Boldogasszony-kápolna 200 éves orgonája.
Öt új bemutató a Budapest Bábszínházban
Öt új bemutatót tervez a Budapest Bábszínház a 2023/2024-es évadra. Felnőttekkel folytatódik az Éjszaka a Bábszínházban.
Lézervágó és rozsdapor: indusztriális alkotásokból nyílik kiállítás Kecskeméten
Grillsütőként is funkcionáló robotszobrok és acéllemezekből formázott emberi fej: többek között ilyen egyedi alkotások láthatóak a K-ARTS Művészeti Alapítvány ma nyíló kecskeméti kiállításán. A látványos művek ipari technológiával és az építőiparban használt anyagokból, például acélból készülnek.
Keszei Johanna a világhír felé vezető úton
Egyedüli fuvolistaként léphetett a Carnegie Hall színpadára, miután Németországban is lenyűgözte a szakmát és a publikumot Keszei Johanna. A győri születésű fiatal tehetség Frankfurtban kezdte tanulmányait, majd Berlinben folytatta, nemrég pedig New Yorkban aratott sikert. Villáminterjú.
Legendás hang, hatalmas lélek, összetört szárnyak – Cserháti Zsuzsa
75 éve, 1948. június 22-én született Cserháti Zsuzsa, aki egyedi, jellegzetes hangjával, népszerű slágereivel a magyar könnyűzene meghatározó egyénisége volt.
Bemutatók, kisfesztiválok, újdonságok – egy hónap múlva nyílik a Szentendrei Teátrum
A Riverside hajókávézó adott otthont a július 21. és augusztus 20. között zajló Szentendrei Teátrum szerdai programismertetőjének, amelyen ízelítőt kaphattunk a szentendrei nyár és a Teátrum semmihez sem fogható hangulatából.
LélekFormák – A II. Népművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
Évezredes hagyományaink vizuális világát jeleníti meg a Műcsarnokban bemutatott népi tárgykultúra. A közös tőről fakadó sokszínűségből megérthetjük, hogy a hagyományos népi mesterségekben gyökerező tudás átörökítése az élhető jövő biztosítéka.
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – a Capa-kiállításon jártunk
Robert Capa, a világ legismertebb fotográfusa elsőként szülővárosában, Budapesten kapott állandó kiállítást a róla elnevezett fotógráfiai központban. A tárlat az első megbízásaitól az indokínai háborúban utolsóként elkattintott felvételig mutatja be az életművet.
,,Ha megérintem a kezedet, akkor mit érzel?” – Exkluzív interjú Noa Wertheim koreográfussal
„Nem érdekelnek az aktuális divatirányzatok; se időm, se energiám figyelni és követni őket. A belső motivációim inspirálnak, azokat fordítom le a tánc nyelvére.” A Budapest Táncfesztiválon nemrég részt vett világhírű Vertigo Dance Company koreográfusával beszélgettünk.
Dokumentumfilm készül Neumann Jánosról
Dokumentumfilm készül Neumann Jánosról A legpompásabb emberi elme címmel, amely a világhírű matematikus felfedezéseit és kontinenseken átívelő pályafutását mutatja be lánya, tudóstársai és tanítványai visszaemlékezésein keresztül.
Idén is megrendezik a Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhelyt és Art Residencyt
A Balaton melletti település, Szólád ad otthont a kéthetes, nemzetközi, idén hatodik alkalommal megrendezendő Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhelynek és Art Residencynek, ahol a tavalyihoz hasonlóan tizenöt, magyar és külföldről érkező képzőművész alkothat Szinyova Gergő mentorsága alatt.
A cukormázastól a hátborzongatóig – A cukiság teljes skálája a Ludwigban
A cukiság a kortárs képzőművészet világszerte elterjedt, új és aktuális jelensége. A Ludwig Múzeum kiállítást szentel a téma mélyebb megértésének. Elmentünk megnézni, hogyan épül.
Testhezálló művészet – Maurer Dóra X NUBU kollaboráció (videó)
Maurer Dóra vitathatatlanul a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, nemzetközileg is ünnepelt alkotója. Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha nem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját.