Művészet
Festészet és fotográfia határán – Jan Saudek kiállítása
A Budapest Fotófesztivál legnagyobb eseménye Jan Saudek különleges és provokatív kiállítása a Műcsarnokban, ahol nemcsak barokkosan fülledt aktjai, hanem korai munkái is szerepelnek.
Előre a múltba – Az Orlai Produkció Tapasztalt asszony című előadásáról
Az egy felvonásos, a színlap szerint tizenhat éven felettieknek ajánlott Tapasztalt asszony szórakoztató kordokumentum.
Budapest FotóFesztivál – Nyolc fotókiállítás, amit biztosan megnézünk áprilisban
Milyen trendek befolyásolják a hazai és nemzetközi fotóművészetet? Kik a legtehetségesebb fiatal alkotók a hazai fotószcénában? Hogyan látják a mai fényképészek a százötven éves Budapestet és a kétszáz éve született Petőfit?
Megérkezett a Semmelweis első előzetese
Először láthatók részletek a Koltai Lajos rendezésében készülő Semmelweis című romantikus történelmi drámából. A címszereplőt Vecsei H. Miklós, osztrák ápolónő partnerét Nagy Katica alakítja.
Római imák, kelta villongás – Idénynyitó a balácai élményparkban
Szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményében, a balácai élményparkban jártunk, kelta csetepatéba keveredtünk, tógabemutatón és a mezőgazdasági munkák megkezdéséhez kapcsolódó áldozaton voltunk, gladiátoroknak szurkoltunk, antik lakomákról álmodoztunk, és megtudtuk, hogy mind rómaiak vagyunk.
Versmegzenésítésről, szakszerűen – Interjú Jobbágy Bencével
Jobbágy Bence A Bence kalandjai nevű szólóprojektjével évekkel ezelőtt szerzett tapasztalatot a versmegzenésítések terén. Tavaly az 1bor1vers gasztroprojekt keretében 12 verset foglalt dalba a Balaton-felvidéki előadásokhoz, melyből nemrég egy lemezanyag is született. Erről kérdeztük Bencét.
Az erdőbe parkoló traktor – Stark Attila festményei
Stark Attila legfrissebb képei a Resident Art galériában továbbra is őrzik a képregényszerű látásmódot; a harsány, tiszta színekkel festett, stilizált figurákat alkotójuk összetéveszthetetlenül bumfordi, játékos stílusa határozza meg.
A klasszicizmus mestere, a reformkori polgárság építésze: Hild József
Hild József, a klasszicizmus egyik hazai mesterének nevéhez több mint ezer terv fűződik.
Premier: újabb kompozíció érhető el Oláh Krisztián legújabb albumáról
Music for 24/7 címmel jelent meg márciusban az Oláh Krisztián Quartet legújabb nagylemeze, amelyet a brit TRYPL Horns fúvóstrióval rögzítettek a Pannónia Stúdióban. Az ehhez tartozó videósorozat újabb részével együtt az album harmadik száma, az Úrfi is elérhetővé válik a Spotify felületén.
Anna Mark árnyékai és jelei a pécsi m21-ben
Az m21 Galéria Anna Mark-kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumban 2022-ben megvalósult Árnyékok és jelek című tárlat pécsi bemutatója, amelyen 75 eredeti alkotást láthat a közönség. A művek kiválóan reprezentálják a művész által használt technikákat és a rá jellemző alkotói stílust.
„Adjon Isten” – Ötvenéves a Muzsikás
A Muzsikás együttes ötven évvel ezelőtt Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor és Hamar Dániel triójával indult útjára, és azóta megannyi korszakváltáson ment át. Az ifjú legények útnak indultak, hetedhét országon át jártak s keltek, „csujogattak”, hogy megismerjék a világot és önmagukat.
Máig ragyogó filmsztár: Claudia Cardinale
Április 15-én nyolcvanöt éves Claudia Cardinale, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb olasz filmcsillaga.
Petőfiről mesélő kortárs iparművészeti tárgyak
A Petőfi Irodalmi Múzeum épületét érdemes tüzetesen végigjárni, mivel a nem szokványos kiállítóterekben is izgalmas tárlatokat találhatunk. Áprilisban az emelet szalontermeiben a Petőfi és kora című iparművészeti kamarakiállításon kortárs műtárgyakat láthatunk.
LélekFormák – Népművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
A magyar néphagyomány egységét mutatja be LélekFormák címmel a II. Népművészeti Nemzeti Szalon, amely szombattól látható a Műcsarnokban.
Színpadra vitt vádirat – a Független Színház Rothadó madarak című előadásáról
A Rothadó madarak című punkopera a Holdosi József Kányák című regénye miatt indított írópert mutatja be a (sötét) humor eszközeivel ügyesen és érzékletesen.
29 évesen már Oscar-díjas volt: Adrien Brody
Április 14-én ötvenéves Adrien Brody Oscar-díjas amerikai színész.