Művészet

Hangzavar: Eltörölni Frankot (kritika)

Az Eltörölni Frankot egy előadóművész élményét követi végig, akit a hatalom különböző eszközökkel próbál meg leszerelni.

Hangzavar: Eltörölni Frankot (kritika)

Az Eltörölni Frankot egy előadóművész élményét követi végig, akit a hatalom különböző eszközökkel próbál meg leszerelni.

Hangzavar: Eltörölni Frankot (kritika)

Az Eltörölni Frankot egy előadóművész élményét követi végig, akit a hatalom különböző eszközökkel próbál meg leszerelni.

Advent a galériában – Karácsonyi áhítat festményről festményre

Az advent a latin adventus (eljövetel) szóból származik. Adventus domininek, az Úr eljövetelére való előkészületnek mondták, a várakozás bensőséges ünnep előtti időszaka sok művészt megihletett. A Magyar Nemzeti Galéria idén rendhagyó tárlatvezetésekkel készült rá, és az ünnephez kötődő műalkotásokat válogatott ki hozzájuk gazdag gyűjteményéből.

Egy ragyogó ötlet, ami jócskán megelőzte korát – A karácsonyi fényfüzér története

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a karácsony hagyományos kellékei már évszázadok óta velünk vannak, pedig a legtöbb a 19. században született. Többek között a ma már teljesen megszokott karácsonyi fényfüzérek is.

Pénteki kultúrrandi Dudás Balázs rendezővel

Welcome és Két csík című kisfilmjeit számos elismeréssel jutalmazták, nemrég pedig első, jelenleg is készülő nagyjátékfilmje, a Begyulladva nyerte el a Cottbusi Filmfesztivál Work in Progress szekciójának két díját. A héten Dudás Balázzsal beszélgettünk.

Klasszikus remekművek és az elmúlt 77 év alkotásai a Kieselbach Galériában

Klasszikus remekműveket és az 1945 óta eltelt 77 év alkotásaiból álló válogatást bocsát árverésre a Kieselbach Galéria a 70. művészeti aukcióján, amelyet december 20-án rendeznek a Budapest Marriott Hotelben.

Mácsai István képei a Kiscelli Múzeumban

Mácsai István képeiből látható kiállítás péntektől Elmozdul a fal címmel a Kiscelli Múzeumban.

Az Ének az esőben musicalt mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

December 9-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a világhírű Ének az esőben című musicalt Szőcs Artur rendezésében. A közkedvelt filmmusicalből készülő előadás igazi műfaji kavalkádot ígér: lesz ének és sztepptánc, néma- és hangosfilm, humor és szerelem – megannyi virtuóz és érzelmes betét.

Csimborasszó: A dal mindenkié! – Megzenésített kortárs versek gyerekeknek

Minden első élmény meghatározó lehet egy gyerek életében, ezért nem mindegy, milyen formában és minőségben jut el hozzá egy-egy gyerekvers vagy gyerekdal. A Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centruma kezdeményezésére indult Csimborasszó-program a kortárs gyerekverseket népszerűsíti most született dalok formájában, de a program maga is fedez fel verseket, keres hozzá zeneszerző-előadókat.

Hantai Simon és a modernista hagyomány

Hantai kevésbé ismert arcát mutatja be a Szépművészeti Múzeum kamarakiállítása, azt a modernista, korai korszakát, amikor még épp csak elindult a pliage-ok világa felé.

Színházi országjárás – decemberi bemutatókkal

Decemberi premierajánlónkban Szegedtől Zalaegerszegig, Pécstől Miskolcig, Debrecentől Tatabányáig szeljük át az országot keresztül-kasul, 12 színházi megállóhellyel.

Szenvedélyesen szeretni a megmunkálandó anyagot – Interjú Zalavári Fruzsina ékszertervezővel

Zalavári Fruzsina ékszerei az anyag iránti alázatról és a kitartásról is szólnak. Munkáit többek között a folyamatos kísérletezés, az új utak keresése és az alkotás közben átélt belső öröm teszik egyedivé.

Egy szó mint száz – Színházi ízlések és pofonok

2018-ban Závada Péter és Szabó-Székely Ármin Ithaka címmel egy igen újszerű Odüsszeiával jelentkezett. Ez egy fordításon alapuló mai átírás, sőt parafrázis. Mielőtt azonban a mű textusába belemélyednénk, érdemes az újrafordítás szükségességéről szólni, tudván azt, hogy sokan nem értenek ezzel egyet. Lelkük rajta!

„Nagyon élvezném a szemlélődést” – podcast

Seres Gerda ezúttal Bognár Szilvia népdalénekessel beszélgetett a Mi lenne, ha… podcast legfrissebb epizódjában.

„Miért pont ma?” – Rudolf Péter a Szeget szeggelről és a sokféle szemszög fontosságáról

Problémás darab – ekképpen aposztrofálják Shakespeare utolsó vígjátékát, amely egyáltalán nem ígér könnyed szórakozást, érdekes élményt azonban – ezúttal a Vígszínház előadásában – igen. Rudolf Pétert évek óta foglalkoztatja a Szeget szeggel, amelynek díszletötlete ügyében még a Globe Színházba is bekopogtatott, a jelmezterv képei pedig a Bosch-kiállításon értek meg benne.