Művészet
Négy nő, évről évre – Nicholas Nixon híres fotósorozata a Mai Manóban
Nicholas Nixon fotográfus hosszú éveken át fotózta a négy Brown nővért. A sokéves, dokumentarista és mégis személyes kísérletéből született sorozatot a Mai Manó Ház kiállításán láthatjuk.
Itthon eddig kiadatlan anyag érkezik az AMD-től
Több mint harminc évvel ezelőtti, itthon eddig kiadatlan anyag érkezik a hazai hardcore punk formációtól, az AMD-től. A Sucking Stalin Tour megjelenését szombaton koncert kíséri a fővárosi Dürerben.
Átadták a MOST Feszt díjait
Március 23. és 27. között zajlott a tatabányai Jászai Mari Színházban a MOST Feszt, a monodrámák és stúdiószínházi előadások versenye.
Megjelent Ohnody második nagylemeze
Hegyi Dóri, azaz Ohnody a szakma és a közönség által is elismert 2020-as debütáló lemeze óta rengeteget változott mind zeneileg, mind a dalaiban megjelenő témákhoz való hozzáállásában. Ennek lenyomata jelenik meg a Sietünk meghalni című albumán.
Fesztiválnyitó koncert, szabadtéri programok, világsztárok – A BFZ újdonságai
Még ez az évad is több érdekességet tartogat a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a programjában: például az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseményeként április 30-án amerikai műsorral és amerikai karmesterrel lépnek fel a Budapest Kongresszusi Központban.
Kortárs német drámát mutat be a kolozsvári színház
Anne Lepper kortárs német szerző Seymour – csak véletlenül kerültem című drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Sinkó Ferenc rendezésében.
„Mi történik, ha komolyan vesszük a popzenét?” – Beszélgetés Fazekas Gergellyel
Dalszerelőműhely címmel indított előadás-sorozatot Fazekas Gergely zenetörténész a Hársfa utcai ISON-ban. Többek között Adele, Eminem és Billie Eilish dalait szedte darabokra, hogy kiderüljön, lehet-e úgy elemezni a popzenét, mint egy Bach-kantátát. A Zeneakadémia docensével kamaszkorról, őszinteségről és a zenei elemzés határairól beszélgettünk.
Nagy elbeszélés helyett egyéni sztorik – Gerhes Gábor: Atlas
Gerhes Gábor Atlas című kiállítása kérdésessé teszi a tudományos megismerés klasszikus eszközeinek 21. századi érvényességét.
Soha jobbkor címmel jelent meg a Muzsik és Volkova új lemeze
Új nagylemezzel és országos lemezbemutató turnéval tér vissza a Muzsik és Volkova.
„Szívünk-lelkünk benne van ebben a filmben” – Interjú Fazekas Máté Bencével
Interjú a Kilakoltatás író-rendezőjével kettős karakterekről, forgatási nehézségekről és arról, hogyan hozott vigaszt egy kilátástalannak tűnő pillanatban Tarr Béla.
75 éves Markó Iván táncművész
Március 29-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, érdemes művész.
Kíváncsian várva a folytatást – Beszélgetés Sipos Noémivel, a Háromszék Táncegyüttes aligazgatójával
A Hagyományok Házában beszélgettünk Sipos Noémivel a Háromszék Táncegyüttes turnéjáról, aktuális repertoárjáról és a legközelebbi tervekről.
Kié lesz év műtárgya az Artoteknél?
A Fine Art Hungary áprilisban nagyszabású aukcióval készül az artotek.hu oldalon. A hónap során online lehet licitálni az év legígéretesebb kortárs műalkotásaira. Az elkelt művek pályázhatnak az év műtárgya címre. A katalógus tételei közül szemezgettünk.
Ők kapják idén a Hevesi Sándor-díjat
Ágh Márton, Molnár Levente és Tapasztó Ernő kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat.
32 millió forintért kelt el Bak Imre ikonikus festménye
Elkelt a hazai kortárs festészet meghatározó remekműve: Bak Imre Festmény II. című alkotásáért 32 millió forintot fizettek március 27-én a Virág Judit Galéria aukcióján.
Három szerzőt díjaztak a Pannon Várszínház Petőfi-drámapályázatán
Márton Lászlót, Szálinger Balázst és Fabacsovics Lilit díjazták a Pannon Várszínház meghívásos drámapályázatán.