Művészet

Fiatal kézműves iparművészek mutatkoznak be a MANK Galériában

Az elmúlt két év Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjasainak munkáiból nyílik kiállítás 2022. február 11-én a szentendrei MANK Galériában.

Az Élektrát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

Élektra történetét – aki testvérével, Oresztésszel együtt az apjukat, Agamemnónt megölő anyja, Klütaimnésztra halálát kívánja – mindhárom nagy antik tragédiaköltő, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész is feldolgozta, ahogyan később még sokan mások is. Szőcs Artur előadása arra tesz kísérletet, hogy a három műből egyet szerkesztve részletgazdagon, de direkt aktualizálás nélkül beszélje el ezt a családi tragédiát, amely akár ma is megtörténhet…

Dokumentumfilm készült a budai hegyekben lakó hajléktalanokról

Az Erdőlakók című dokumentumfilm négyévnyi forgatási anyagból készült Gömör Tamás rendezésében.

Pénteki kultúrrandi Márkus Luca színművésszel

Gyerekként balettozott, majd megérezte a színpadi játék örömét, felszabadultságát, és magával ragadta annak komplexitása: a próza, a zene és a tánc ötvözete. Már a gyakorlati évét is a Vígszínházban töltötte, az elmúlt két évben pedig A padlás Sünijétől a Sirály Nyinájáig kilenc szerepben mutatkozott be. Tavaly a társulat – titkos szavazással – neki ítélte a Varsányi Irén-emlékgyűrűt.

Kieślowski kerül fókuszba az idei TIFF-en, tíz ikonikus filmjét vetítik a kolozsvári szemlén

Nagyszabású programmal tisztelegnek Krzysztof Kieślowski lengyel filmrendező, forgatókönyvíró munkássága előtt az idei 21. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF).

Agnes Denes, Vera Molnár – magyarok az 59. Velencei Biennále központi kiállításán

Április végén nyílik meg Velencében a Képzőművészeti Biennále. Cecilia Alemani főkurátor a napokban mutatta be a biennále központi kiállítását, ahová női művészeket válogatott össze a világ minden tájáról.

Mutatványosok a Kiscelli Múzeumban

A Kiscelli Múzeum Show és business Pest-Budán: kötéljárók, önmozgányok és más világszámok című szórakoz(tat)ástörténeti kiállításán jártunk.

Elkezdődött a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Francois Ozon francia rendező és forgatókönyvíró Peter von Kant című alkotásának világpremierjével elkezdődött a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) csütörtök este.

Stenczer Béla Gobbi Hilda-életműdíjas

Odaítélte a Gobbi Hilda-életműdíjat és a Soós Imre-díjat a MASZK Országos Színészegyesület.

Mese mindenkinek – a Pécsi Balett Lúdas Matyija nemcsak a gyerekeké

Felhőtlen élményt ígér minden korosztálynak a Pécsi Balett legújabb mesebalettje, melynek bemutatója 2022. február 12-én, szombaton 17.00 órakor lesz a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Olyan pozitív életigenlés és annyi szeretet árad az előadásból, amire most mindennél jobban szüksége van a közönségnek.

Karinthy Frigyes és Böhm Aranka története ünnepli a Valentin-napot

Valentin-naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici&Aranka című filmet: a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, a századforduló irodalmi miliőjét ábrázoló alkotás díszbemutatóját február 15-én este tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Petőfi komikus eposza a táncszínpadon – A helység kalapácsát mutatja be a Miskolci Balett

A Miskolci Balett ismét egy Petőfi Sándor-művet ültet át a tánc nyelvére. A nagy sikerű János vitéz, valamint Arany János Rózsa és Ibolya című művének táncos feldolgozása után most Petőfi komikus eposzát, A helység kalapácsát vette alapul Kozma Attila, az előadás koreográfus-rendezője, a Miskolci Balett művészeti vezetője.

„Ez a gondolat konkrétan megbénít”− újabb magyar nyelvű dallal jelentkezik a The Anahit

A nemrég Petőfi Zenei Díjra is jelölt The Anahit csak a tavalyi évben nyolc dallal örvendeztette meg rajongóit, és úgy tűnik, 2022-ben sem lassítanak a tempón. A Még nem fáj újból egy nagyon intim szerzemény, amit a szöveg írója és a zenekar frontembere, Csányi Rita saját édesanyjának írt.

„Mi vagyunk az első kortárs kereskedelmi galéria Füreden” – Interjú a Zsdrál Art tulajdonosával

Jókor jó helyen – valahogy így jellemezhető a Zsdrál Art története. A modern és kortárs képzőművészettel foglalkozó galéria, amely az egyetlen ilyen fókuszú vidéki kereskedelmi vállalkozásként csupán három éve nyílt meg Pécsett, ma már több mint húsz befutott művészt képvisel. Alig egy éve a balatonfüredi sétány új, minimalista épületkomplexumában is jelen van válogatott kerámia-, szobor- és festménygyűjteményével. A tulajdonos Zsdrál Márkóval beszélgettünk.

A minden akadályt legyőző szerelemről szól a MattSet új dala

A szerelem erejéről, két ember egymásba kapaszkodásáról szól a Szakadáti Mátyás vezette MattSet zenekar legújabb dala, a Most vagy soha. A csapat a modern popzenét a klasszikus rockkal ötvözi, dalaik főként az emberi élet meghatározó kapcsolatairól és kapcsolódásairól szólnak.

Honfoglaló kalandokkal nyit a Móra-múzeum

Bő egy hónapos téli szünet után február 11-én, pénteken nyit ki újra a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A látogatókat új időszaki tárlattal várják, melyen nemcsak a honfoglalás kori magyarok mindennapjait, hanem a régész szakma érdekességeit is megismerhetik.