Művészet
„Ha betéved a szobámba egy bogár, mindig boldogsággal fogadom” – Interjú Révész Anna festőművésszel
Azt hiszem, ez is egyfajta magyar mentalitás, hogy félünk az elmúlástól. Nem beszélünk róla, le sem írjuk – mint egy szitokszó, amit ha kiejtünk, keményen fizethetjük a kétszáz forintot az élet nagy csuprába. Révész Anna viszont nem fél az elmúlás gondolatáról. A félig japán származású, Derkovits-ösztöndíjas festőművész kendőzetlenül rántja le a leplet az idő múlásáról. Mert az bizony mindenkit utolér – legyen az egy asztalon fonnyadozó krizantém vagy az erdőben örök nyugalomra tért őz, akinek bomló teteme – mint mondja – a természet harmóniáját, szépségét tükrözi.
„Erre születtem” – Interjú Rálik Szilviával
Olyan szerepekkel kezdte a pályafutását, amilyenekkel mások inkább végezni szokták, és Rálik Szilviát egyebekben is teljes joggal nevezhetjük szerencsés szopránnak. László Ferenc interjúja az Opera Magazinban jelent meg.
A Ladányi-intézmény
A neves táncos-koreográfus munkáira már a nyolcvanas években felkapta a fejét a szakma, tavaly pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Ladányi Andrea az elismerés hatására exkluzív performanszot kreál: világsztár fénytervezővel és hat különleges férfi táncossal dolgozik egy megismételhetetlen, egyszeri előadáson.
Esélyt adni a tehetségnek
Bizonyára rengetegen akadtak már rá a Hajógyár YouTube-csatornájára. Különleges zenei bemutatkozások, popszakmai életutak, rapszövegek irodalmi elemzése, tetoválóművészek vallomása: ezernyi érdekes filmecske kezd összeállni valami nagyon különleges, nagyon izgalmas tartalommá. Hogy mi ez, de legfőképpen hogy mi lesz, arról Dénes Adélt, a Petőfi Kulturális Ügynökség Könnyűzenei Igazgatóságának vezetőjét, a Hajógyár főszerkesztőjét kérdeztük.
Videó: Szakrális séta a Vízivárosban
A Vízivárosi rejtett titkain kalauzolta végig az érdeklődőket dr. Végh András régész-történész az Ars Sacra Fesztivál tematikus sétáin. Kameránkkal csatlakoztunk az érdeklődők népes táborához.
A punk koszorús költője, Patti Smith a Liszt-ünnepen lép fel
Talán vannak még, akik emlékeznek Patti Smith első magyarországi koncertjére: a punk keresztanyjának 23 évvel ezelőtti fellépése a Sziget fesztiválon azzal a katartikus momentummal zárult, hogy Patti puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, majd a színpadon lévő egyik erősítőbe repítette a hangszert. Október 13-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben valószínűleg nem kerül majd sor hasonló akcióra, de az biztos, hogy Patti Smith várva várt koncertje a Liszt-ünnepen valódi kultszenzáció.
Otranto filmfesztiválján magyar alkotókat díjaztak
Enyedi Ildikót A feleségem történetével a legjobb rendező, míg Tóth Widamon Mátét az Éden című filmért a legjobb operatőr díjával tüntették ki az olaszországi Otranto nemzetközi filmfesztiválján a hétvégén.
Nyitott kapuk – Kiss Márta kiállítása az Ady25 Galériában
Kiss Márta legújabb festményei bensőséges módon hívják a látogatót belső útjai feltérképezésére. A valóság tapasztalatain alapuló, ám a képzeletbeli misztikumába tartó kompozíciók különleges atmoszférát teremtenek az Ady25 Galéria intim tereiben.
Benedek Miklós színművész 75 éves
Szeptember 28-án hetvenöt éves Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész.
Végre egy postaláda, amire bármelyikünk tagelhet − a Budapest Street Archaeology-n jártunk
A Deák17 Galéria elsőként tett kísérletet arra, hogy kiállításán bemutassa az elmúlt 20 év legmeghatározóbb street art művészeit. Beszámoló.
Mától forog a Hadik-mozi
Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm felvételei. A grandiózus nagyjátékfilmet a tervek szerint szeptember 27-e és január 12-e között az ország különböző pontjain forgatják.
Nyolc tematikus kiállítási anyagot mutatott be a Makovecz Imre Alapítvány
A magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége halálának tizedik évfordulóján a Makovecz Imre Alapítvány egy vándorinstallációt is útjára indít a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen.
Először koncertezik hazánkban a blues-rock legenda, Gary Clark
A négyszeres Grammy-díjas énekes-gitáros-dalszerző, Gary Clark Jr. jövőre a Guns N’ Roses turnéján csatlakozik a zenekarhoz, a milánói és a bécsi állomás között pedig úgy döntött, karrierje során először a magyar közönségnek is bemutatja saját projektjét július 12-én a Budapest Parkban.
Érzelmek jazzben elmesélve – live session a Varga Bendegúz Quartettel
Készülő új lemezének felvezetéseként három részből álló live session videósorozatot forgatott a Varga Bendegúz Quartet. A zenekarvezető két saját szerzeménye – a Fable és Chasing Your Dreams – mellett az egyik legismertebb amerikai grunge együttes, a Soundgarden The Day I Tried To Live című dalából is jazzfeldolgozást készítettek.
Egy pesti sarok egy éve négy percben: itt a VAN filmzenekar új klipje
Egyszer című dalához készített új klipet a VAN filmzenekar, mely nálunk látható először. A dalról és a különleges, dokumentarista jellegű videóról a zenekar dalszerző-gitárosa, Reisz Gábor mesélt.
„Boldog vagyok, hogy ide sodort a sors" − interjú Martin Mártával
Martin Márta oszlopos tagja a Radnóti Színháznak, ritkán vállal vendégszereplést. A 6SZÍN meghívását azonban elfogadta, és a Szindbád ma révbe ér előadásában két szerepben is remekel. A Jászai Mari-díjas művésznővel új feladatáról beszélgettünk.