Művészet

„Meglátni bárkiben a mestert” – Interjú Kányádi Anna színésznővel

„Ebben a szakmában muszáj elengedned a berögzült képeket, legyen az egy gyerekként megálmodott jövőkép vagy akár színházi irányvonal, hogy bárhol boldog lehess” – vallja a csíkszeredai Csíki Játékszín művésze, akivel egyebek mellett jelenidejűségről, biztonsági hálóról és ingázásról beszélgettünk.

Szerdától látható Baranyay András emlékkiállítása a Műcsarnokban

Részben az egész címmel látható életműkiállítás Baranyay András (1938–2016) képzőművész munkáiból a Műcsarnok és a MissionArt Galéria közös szervezésében október 6-tól.

„A fortyogó őskáosznak is van mosolygós arca” – Interjú a Dope Calypso kétharmadával

Október 16-án az A38 Hajón mutatja be kaotikus körülmények között született, de annál kerekebbre sikerült ötödik lemezét a Dope Calypso. Az este gyújtózsinórját a Gustave Tiger lobbantja majd lángra előttük. A kiszámíthatóan kiszámíthatatlan este előtt a trió frontembere, Sarkadi Miklós és a dobos, Szabó Áron „Vasaló” mesélt az ominózus albumfelvétel részleteiről, frissen növesztett polipkarokról, és arról, hogy miért nem érdemes otthon maradni 16-án.

Először mutatják be a Kabarét a Vígszínházban

A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét.

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galériában

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző San Remo című festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, az Utcai zenészek, Munkácsy Mihály mintegy százhúsz év után felbukkant anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító két unikális műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban. A 162 tételből álló aukciós kiállítás október 16-ig ingyenesen megtekinthető a galériában.

Velünk történő valóság: derkósok az Art Market Budapesten

Velem történő valóság címmel nyílik be a Derkó-ösztöndíjas fiatal művészgeneráció munkáiból kiállítás. A Bálnában berendezett standon október 7. és 10. között tekinthetik meg a látogatók a nyolc művész alkotásait.

Átadták a Tolnay Klári-díjakat

Haumann Péter és Lukács Sándor színművész, valamint Nagy Viktor rendező kapta meg idén a Tolnay Klári művészeti díjat; az elismeréseket hétfőn adták át a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban.

„Minden lövéssel közelebb kerülhetünk önmagunkhoz” – Beszélgetés Kassai Lajos lovasíjásszal

„Amíg a ló a külső világgal való kapcsolatot szimbolizálja, addig az íj egy befelé vezető út jelképe. A kettő elegye adja azt a kulturális közeget, amely lehetővé teszi, hogy a tanítványaim önismeretre tegyenek szert, majd ezt követően fejleszthessék személyiségüket. ”

A norvég Skam sorozat sztárja is jön a Cinemira Filmfesztiválra

Idén két hétvégén át tart a Cinemira Filmfesztivál: október 8–10. között a tinédzsereknek szóló Cinemira Teen várja az érdeklődőket az Akvárium Klubban, október 23–24. között pedig a 4–12 éves gyerekek részére szervezik meg a Cinemira Kids programjait a Millenáris Parkban.

Megnyílt a Q Contemporary, a kelet-közép-európai kortárs művészet múzeuma

A Q Contemporary XY_now, Q_now című nyitókiállítása hűen közvetíti, hogy milyen jelenségek foglalkoztatják az X és az Y generáció művészeit.

„Hogy a sorsunkat uraljuk, eleve kudarcra ítélt törekvés” – Beszélgetés Enyedi Ildikóval

Újragondolt férfiszerepekről, szabadabb, tágasabb életről és Bruckner IV. szimfóniájáról is beszélgettünk A feleségem története hazai bemutatója után, valamint szó esett egy készülő sci-firől is.

Egy nap nyár – új videóval jelentkezett a The Pontiac

A teljes idei nyarat igyekszik összefoglalni kicsit több mint 4 percben az Egy napra című dalhoz készült videó. A színpadiakon túl számos backstage pillanat is helyet kapott a klipben.

Nagy Borbála filmje kapta a 29. Alter-Native fődíját

Nagy Borbála Pannónia dicsérete című rövidfilmje nyerte a 29. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját. A film hivatalosan német, mert a berlini Német Film- és Televíziós Akadémián készült, de alkotóinak többsége magyar.

„Akár elégedett is lehetnék” – Beszélgetés a debreceni zenei életről

Somogyi-Tóth Dánielt nemrég nevezték ki Debrecen város főzeneigazgatójává. Tíz éve áll – a többek közt a zenekart és a kórust működtető – Kodály Filharmónia élén, igazgatói és művészeti vezetői szerepkörben egyaránt. Szűkössé vált keretekről, nagyszabású tervekről és zenei értelemben vízfejű országunkról is szót ejtettünk debreceni irodájában.

Orfeo a konyhában – klippremier

A Reisz Gábor rendező által jegyzett nyolcperces klip nagyszabású kísérlet arra, hogy Monteverdi több mint 400 éve írt zenéjét hogyan lehetséges kortárs filmnyelvi eszközökkel bemutatni.

Az idegenségtapasztalat segít megérteni, kik vagyunk – Beszélgetés Both Miklóssal

Amíg a többiek fociztak, én gitároztam – mondja Both Miklós, amikor a gyerekkoráról kérdezem. Ez a „szürke robot” van a különféle formációk, projektek, fellépések, lemezek mögött, melyeket csak szuperlatívuszokban emleget a szakma.