Művészet
Az Állatfarmmal nyit újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert George Orwell-adaptációja kifejezetten a kolozsvári színház számára készült, az előadást a vajdasági Puskás Zoltán rendezte.
Premierek a Pécsi Nemzeti Színházban
Három premiert tart júniusban a Pécsi Nemzeti Színház: A miniszter félrelép, a Terror és a Godspell című darabok bemutatóját láthatja a közönség.
És Szilvitzky Margit rátalált a négyzetre
Az acb Attachmentben látható Szilvitzky Margit: A négyzet megtalálása kiállítás az alkotó hetvenes években készült műveiből válogat.
Mesterkurzust indít a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivál
A május 21-én kezdődő, másfél órás előadásokat a Primanima és a CEE Animation Facebook-oldalán lehet majd követni.
Akitől Kern András is lesett
Bóné József több mint negyven évig volt a Radnóti Színház főkellékese. Tavaly ugyan nyugdíjba ment, de továbbra is a teátrum kötelékében marad. Azt vallja: a színészeket mindenben segíteni kell, és nem ismer lehetetlent. Ha az előadás megkívánja, képet fest, levest főz, és még egy boncterem meglátogatásától sem riad vissza.
Szépség a részletekben
Budapesten barangolva számtalan építészeti értékben gyönyörködhetünk. Szinte mindegyik épület büszkélkedhet valamilyen különlegességgel, egyedi díszítéssel, motívummal. Sétáinkon ezúttal a kilincsek, fogantyúk változatos világát fedeztük fel.
Százéves gramofont mutat be a Tornyai-múzeum
A hanglejásztó készülék felajánlásként került a hódmezővásárhelyi közgyűjteménybe, és több hónapos munkával restaurálták.
Kilenc új filmet mutat be az Ideje moziba menni fesztivál
A május 27. és 30. közötti kezdeményezéshez összesen 22 mozi csatlakozott, köztük hat budapesti művészmozi (a Cirko-Gejzír, a Corvin, a Kino, a Művész, a Puskin és a Tabán), valamint 16 vidéki filmszínház.
Jelmezkiállítással nyitott újra a Tolnay Klári Emlékház
A mohorai emlékház az aktuális járványügyi előírások betartása mellett látogatható.
Misztikum és katarzis a színpadon – interjú Fabók Mariann-nal
A Déryné Program Országjárás alprogramjának első állomása Kincsesbánya volt május 14-én, ahol a közönség Fabók Mancsi Bábszínháza A fekete kakas című előadását tekinthette meg.
Kirakatszínházi maraton Székelyudvarhelyen
A pandémia szülte a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Meghatározatlan időre című előadás-sorozatát. A társulat a járvány okozta létállapotot tükröző kísérletével igyekszik lehetőséget teremteni a közönséggel való találkozásra.
Pénteki kultúrrandi Tarpai Viktória színművésszel
„Engem felvillanyoz a sok új impulzus” – feleli arra a felvetésre, hogy jól érzi-e magát az országjáró Déryné Társulatban. A beregszászi színházból indult, annak hagyományai máig meghatározzák színházfelfogását. Számos alkotóműhelyben játszik országszerte, és hamarosan újabb filmben láthatja a közönség.
Baráth Ferenc tervezőgrafikus életműkiállítása az újranyitott Pesti Vigadóban
A Munkácsy-díjas grafikusművész életműkiállítása péntektől látható az újranyitott Pesti Vigadóban, ahol Képrelációk címmel a művész legfontosabb munkáit mutatják be a hetvenes évektől napjainkig.
Szórakoztató évadra készül az egri Gárdonyi Géza Színház
A járvány miatt félbeszakadt előző évad műsorára alapozó, ám új elemeket is tartalmazó szezont tervez ősztől az egri Gárdonyi Géza Színház.
Hol lehet a király?
Könnyen megeshet, hogy a Magyarságkutató Intézet régészei szenzációs lelet közelébe jutottak Abasáron. Makoldi Miklós, az intézet régészeti kutatóközpontjának igazgatója, a kutatás vezetője a nemzetségfői, sőt királyi monostor évek óta tartó feltárása során olyan temetkezéseket talált, amelyek nyomán okkal feltételezhető: harmadik királyunk, Aba Sámuel talán kilencszáz éve nem bolygatott sírja is a közelben lehet.
Zene a szellemi önvédelemért − Balassa Sándor zeneszerzőre emlékezünk
Életének 87. évében hunyt el az Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nemzet Művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus.