Művészet

„Egy jó mondatnak nagyon lehet örülni”

„A szövegben valódi, éles és kegyetlen konfliktusok bújnak meg” – mondta Mohácsi János rendező Molnár Ferenc Játék a kastélyban című előadásáról a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék közös konferenciáján, melynek témája Molnár Ferenc életműve volt.

Meghalt Demény Attila kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész

Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész.

A debreceni Csokonai Színház és a Győri Balett vendégszerepel Nagyváradon

Május második felében a debreceni Csokonai Színház és a Győri Balett is vendégszerepel Nagyváradon a Szigligeti Színházban.

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Kedden délután közel egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei: Törőcsik Mari helyére Lehoczky Zsuzsát választották meg.

A képírás mestere – Paul Almásy a Mai Manó Házban

Május 11. és június 6. között látogatható Paul Almásy kiállítása a Mai Manó Házban.

Rusznyák Gábor kapta idén a Déryné-díjat

Miskolcon a város napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik, amelyek munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, Rusznyák Gábor kapott.

Személyesen – Ütő Gusztáv festő- és performanszművész

Festményeinek összetett jelentésrétegeihez nemcsak a kompozíciók történetei, hanem performanszok is kapcsolódnak. A képeket nézve egyszerre több idősíkot, cselekményművészeti indítékot és árnyalt szimbolikát ismerhetünk fel. Alább a művész maga mesél alkotásairól.

Habfürdő – Zenés trükkfilm szívdobbanásra

Online mutatja be a Nemzeti Filmintézet (NFI) Kovásznai György frissen felújított, Habfürdő című animációs filmjét május 15-én és május 16-án az NFI Filmarchívum Igazgatóság videomegosztó csatornáján.

Opera a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ismét megtelt élettel. A korlátozások enyhítésének örömét nem is fejezhetné ki jobban a társulat, mint egy újabb produkció elkészítésével. A csengő című darabot a teátrum Kossuth-díjas igazgatója, Cseke Péter rendezi.

Negyven éve mutatták be a Macskákat

Negyven éve, 1981. május 11-én mutatták be Londonban a világ egyik legsikeresebb zenés darabját, Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét.

„Az ember egyszerre legyen hűséges és nyitott az új dolgokra” – Interjú Novák Jánossal

Egy padon ücsörögve édesapja álmáról, az előadás hibáit elfedő fügefalevelekről, kapaszkodásról és Dajka Margitról is beszélgettünk Novák János zeneszerzővel, a Kolibri Színház igazgatójával, akit nemrég életműdíjjal tüntetett ki a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi szövetsége, az ASSITEJ.

Tudósok 35, drMáriás 55: összművészeti album a dupla évfordulóra

Művészeti konzultáció címmel vaskos album jelenik meg abból az alkalomból, hogy drMáriás idén lesz 55, zenekara, a Tudósok pedig 35 éves.

„Tudták, hogy mi rejtőzhet a sorok között"

Milyen volt a magyar könnyűzene cenzurális helyzete a Kádár-rendszerben? Milyen alapon tett különbséget a hatalom a zenésztársadalom egyes szereplői között? Ezekről a kérdésekről is szó esett a Magyar Művészeti Akadémia Az utolsó garabonciások címmel rendezett műhelytalálkozóján május 3-án.

„Felkészülten várom a szabadúszás minden kihívását”

Ágoston Katalin a Centrál Színházban érett igazi színésznővé, első bemutatóján Törőcsik Marival állhatott egy színpadon. Hét év és megannyi szerep után Horgas Ádám hívására Szegedre szerződött. Az ott eltöltött tartalmas három év után azonban most úgy döntött, kipróbálja magát szabadúszóként.

„Élő kapja a virágot, kavicsot a holtnak hantja”

Régi temetők látogatása akár ismeretterjesztő kirándulásként is felfogható, ha értő szemmel olvassuk a sírfeliratokat, pillantunk a jelképekre. A régi zsidó temetők különösen beszédesek, ha járatosak vagyunk a szokás- és hagyományrendszerben.

Régimódi divatházak

Mutatjuk, hova mentünk volna vásárolni a száz évvel ezelőtti Budapesten!