Művészet
Kilépni egy toxikus kapcsolatból − erről mesél Kolibri új EP-je, a B-oldal
A Kolibri művésznév mögött rejlő Bognár Bandi 2018-ban indította útjára először angol nyelven hálószobaprojektjét, majd miután bekerült a KERET blog Kikeltető tehetségkutatójának legjobb 30 produkciója közé, összebarátkozott Cz.K. Sebővel, akivel B-oldal című új EP-jét rögzítette.
Újra élőben ünnepelhetjük a fotóművészetet
A Budapest Fotófesztivál egy nemzetközi kiállítássorozat részeként idén ötödször is bemutatja a kortárs és a klasszikus fotográfia értékeit. A pandémia miatt a tárlatok nagy része eddig nem volt látogatható, de a járványügyi korlátozások enyhítésével most többet is élőben nézhetünk meg. Íme közülük néhány.
„Én vagyok mind, aki körbevesz" − rémálomból inspirálódott az Elefánt legújabb dala
Bár náluk nem újdonság a mélységekben való elmerülés, az Elefánt készülő lemezéről elsőnek megjelent single, az ÉN a tudattalan legintimebb rétegeibe enged betekintést.
„Térdelőrajtban várom a koncertek újraindulását” – Interjú a Sallai–Szabó-duóval
Sallai Laci és Szabó Benedek külön-külön is a hazai zenei underground meghatározó figurái; valószínűleg sokunk fülében lapul egy-egy daluk, amelyeket legnagyobb melankóliánk vagy önfeledtségünk közepette ösztönösen előkapunk. De a Sallai–Szabó-duó esetében nem ezeké a főszerep.
Bede Kincső fotóin egy gót rémregény lapjai közé keveredünk
Bede Kincső fotói felelevenítik az elhagyott hagyományt, dramatizálják a múltat, és közben szembemennek az elmúlt évtizedek megkövesedett tabuival.
Magyar szépség – Nyári István-kiállítás Londonban
Május 5-én Londonban nyílik a Munkácsy-díjas festőművész, Nyári István első önálló kiállítása.
Egyedülálló gyűjteménnyel gyarapodott a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum történetének egyik legnagyobb egyidejű műtárgygyarapodása zárult le: az intézmény különleges magángyűjteményt vásárolt meg, mely összesen 1361 darab kiemelkedő kvalitású műtárgyból áll.
Szakács Györgyi a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjasa
A Színházi Kritikusok Céhe idén is kiosztotta életműdíját, ezúttal a jelmeztervezőnek, Szakács Györgyinek ítélték oda.
Május végén kerül a magyar mozikba Kocsis Ágnes Éden című filmje
Május 27-én kerül a mozikba Kocsis Ágnes Éden című, magyar–román–belga koprodukcióban készült játékfilmje, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él.
Forog az Erőss Zsolt özvegyéről szóló mozifilm
Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről készül film. Csoma Sándor Sterczer Hildáról szóló, Magasságok és mélységek munkacímű mozijának munkálatai április végén kezdődtek.
Meghirdette következő évadának őszi–téli bemutatóit a Vígszínház
Meghirdette következő évadának őszi–téli bemutatóit a 125 éves Vígszínház, amely szeptemberben tervezi az újranyitást. A premierek között lesz Csehov Sirály című műve és a Party című vígjáték.
Májusban újra várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások részleges feloldása után májusban ismét várja a nézőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Sardar Tagirovsky: „Ott tudok otthon lenni, ahol jelen vagyok”
„Szerintem mindazok, akik ma a »klasszikus« színházra hivatkoznak, gondoljanak bele abba is, hogy mindazok az emberek, akik létrehozták, mennyire mertek kockáztatni. Nem szabad elárulnunk a nagy szerzők szándékát. Ami régen volt, az új volt a maga korában. Tekintettel kell lennünk a múltra” – állítja Sardar Tagirovsky, a szatmárnémeti Harag György Társulat frissen szerződött házi rendezője. Keresztes Ágnes interjúja a Szamos kulturális havilapban jelent meg.
Pixelek és táncművészet a kiállítótérben – Májusban vár a Deák17 Galéria
A múlt hónapban megnyílt Lépéslenyomatok, illetve Madárlátta napkollektor című kiállítások a galériatérben személyesen is megtekinthetők lesznek.
Múzeumba a pandémiával!
Mától több múzeum is fogad látogatókat védettségi igazolvány birtokában és maszk viselése mellett. Körképünk.
Fictures – Varga Tamás és Burai Árpád albuma
Fictures címmel jelent meg két debreceni alkotó, Varga Tamás és Burai Árpád közös albuma.