Dicső múlt a feledés sötétjében
„Ez a könyv (…) elsősorban az 1976 és 1991 közötti időszakról szól, az akkor történteket tárgyalja, az elmúlt harminchárom év történéseit egyetlen fejezetbe összesűrítve. De tény, hogy a Téka a táncházas zenekarok második hullámának talán legerősebb képviselője maradt” – zárja kötetét a szerző. Azért ítéltem fontosnak ezzel a gondolatával kezdeni, mivel
Noha Jávorszky Béla Szilárd az első másfél évtizedet állítja fókuszba, több ízben hangsúlyozza, hogy a zenekar mindmáig aktív, s ezzel dicséretes módon túllép az emlékállításon.
A Téka a csapat munkásságának megismertetése mellett frappáns korrajz, köszönhetően a megszólalók – Porteleki László „Poros”, Lányi György „Gyurkedli”, Nagy Zoltán és Beszprémy Kata – hangulatos múltidézésének. „Az 1976-os alapításnál ott levő, 2016-ban a többiek számára elérhetetlenné vált Havasréti Pál az egyetlen, aki ettől mereven elzárkózott” – írja a szerző, aki az élőbeszéd stílusában sztoriztatja interjúalanyait.
Plasztikus képet kapunk a nyolcvanas évek kevéssé ismert szubkultúrájáról, amikor a punk, az új hullám, Király Tamás ruhái és a szintetizátormuzsika hódított, véget ért az első beat-rock hullám (datáljuk 1973. június 10-től, az első magyarországi pop-rock fesztiváltól, a diósgyőri DVTK Stadionban, ahol együtt muzsikáltak a beat hősei és az induló keményrock-bandák), s elült az 1972. május 6-án indult első táncházhullám. No, ekkor szökkent szárba a Tékával a táncház „új hulláma”, méghozzá a zene, az ének és a tánc mellett a kézművességgel.
Pálinka a biblia mellett
Lássuk, a Téka-sztoriból mely csomópontokat emelte ki Jávorszky Béla Szilárd.
Miként a pop-rock együttesek esetében, úgy a folkbandáknál is fontos a név. Legyen rövid, kifejező, megjegyezhető, figyelemfelkeltő, nemzetközi – ezek az elvárások. Poros, Gyurkedli és Nagy Zoltán effélékkel próbálkoztak: Hétszínvirág, Szélrózsa, Tavaszi Szél, Rozmaring, Rezeda, Zsukáta. „Mígnem a visszaemlékezések szerint
a Muzsikás táncházban odajött hozzájuk Sipos Mihály: Legyetek Téka együttes! Azt mindenki könnyen ki tudja mondani, rövid, könnyen megjegyezhető. A téka a parasztházak tisztaszobájában lévő kis faliszekrény, abban őrzik az értékeiket, bibliát, iratokat, pénzt, pálinkát, régen a sót is. Ti is értékeket őriztek.”
Eme értékőrzésben a Téka tagsága, hála Beszprémy Katának, nem kizárólag a népzene megőrzése, gyűjtése, továbbhagyományozása terén jeleskedett. Egységes egészként tekintettek a 19. századi Kárpát-medencei magyar népművészetre, s e holisztikus szellemben szervezték nyári táboraikat, elképesztően népszerű táncházaikat, s adták ki a Téka-újságot.
A szerző sorra veszi a muzsikusokat, ki hogyan kötődött a népzenéhez a zenekarozás előtt. Porteleki László kivételével sehogy. Ám még Poros is csinos lányok után koslatva keveredett az FMH Muzsikás-klubjába. A legviccesebb Gyurkedli volt, aki téglaszín zakóban, fehér nadrágban, nyakkendőben, gitárral jelent meg a Veres Pálné Gimnáziumban, Porteleki és Nagy próbáján. „Közölve, hogy ő népzenét játszik. Porosék mosolyogtak rajta, de bevették.” Igaz, a bőgős sztorija szintén vicces. „A bőgős Havasréti Pált – aki amúgy Poros iskolatársa volt – azzal csábították le az 1976-os abaújszántói táborba, hogy ott focizni és csajozni lehet. Ott pedig mindjárt a kezébe nyomták a bőgőt, mondván, pont bőgősből van hiány.”
E tábor „az egész országban hiányzó népzene- és néptáncoktatást volt hivatva pótolni”. A Sebő együttes és a Muzsikás zenészei tanították itt a lelkes ifjakat, s táncházi muzsikussá képezték őket. A három fiú rákapott a dolog ízére, hogy mennyire, arról szóljon Lányi György: „Méhkerékit gyakoroltunk (…) ahol a bőgőt pengetni kell, a hegedű virtuóz dallamokat játszik, a hegedűkontra pedig dallamot és ritmust egyaránt. Kiraktunk egy nagy faliórát, leültünk elé, és rázendítettünk. Tíz perc múlva csillagokat láttunk, de nincs megállás. Húsz percnél észrevettem, hogy a jobb kezemből, amivel a vonót fogtam, folyik valami lé. Kipukkadt a vízhólyag, majd a vérhólyag, de nincs megállás. Pali kezére pillantottam, arról a bélhúr leszedte a bőrt, a nyílt hússal játszott. Inkább váltogatta az ujjait, de nem szabad megállni! Az utolsó öt percben Laci vonójából kiszakadt a szőr. Sebaj, a gyantás vonófával még lehet játszani, akárki kipróbálhatja. Árgus szemekkel figyeltük az órát, míg egyszer csak letelt a fél óra.” Ez vitán felül komoly elkötelezettség. 1976-ban, tehát az alakulás évében már gyűjtőutakra indultak.
A lemezgyár nem támogatta a népzenét
A létező szocializmusban a magyar népzene kizárólag a gyűjtéseknek, táncházaknak köszönhetően maradt meg, tudniillik a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) úgy bánt vele, akár az alternatív rockkal vagy a punkkal: nem vett róla tudomást.
Az Élő népzene furfanggal született, amennyiben az óbudai Selyemgombolyítóban székelő Fiatalok Népművészeti Stúdiója azzal a kikötéssel adta kölcsön filmforgatásra az épületet, ha cserébe a Mafilm rendelkezésükre bocsátja zenetermét (itt dolgozott rendszeresen az LGT), ahol aztán rögzítették a Muzsikás és a Vízöntő bemutatkozó korongját, Budai Ilona lemezét, amelyen a Muzsikás és a Vízöntő kísérte az énekest, illetve a Táncház I. és Táncház II. anyagot Sebőékkel és a Muzsikással. Eztán Bors Jenő lemezgyár-igazgató megálljt parancsolt, mondván: több folklemezt nem ad ki. Szerencsére nem így történt… Ellenben a Téka nem kellett az MHV-nak a Sebő és a Muzsikás mellé, így esett, hogy a csapat első négy nagylemezét külföldön jelentette meg.
Amúgy nem kizárólag a népzenével bánt mostohagyerekként a népköztársaság, egészen 1981-ig a Magyar Állami Népi Együttes cigányfolklór-műsoraival járta a világot, amikor is Timár Sándor lett a művészeti vezetőjük (s vitte magával a Tékát), így végre lehetőséget kapott Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán Batyu és Németh Ildikó. Ekkor vette át a Honvéd Együttest (ma Magyar Nemzeti Táncegyüttes) Novák Ferenc Tata. A magyar népművészet – zene, tánc, viselet – túlnőtt a táncházi közösségeken, hagyományőrző és ezzel nemzetmegtartó szelleme a színpadokról delejezhette a világot.
Túljelentkezés az Őrségben
A fentebb emlegetett holisztikus gondolkodástól vezérelve a Téka-klubban a táncház mellett helyet kapott a kézművesség, ami hiányzott a Sebő- vagy a Muzsikás-klubból. Ráadásnak megjelentették, változó címmel, a Téka-újságot, e hiánypótló népművészeti szakfolyóiratot.
1983 nyarán megszervezték az őrségi Vadása-tó partján a Téka-tábort. „Táncház mellett a programot különböző népi mesterségek tanulása adja, az érdeklődők megismerkedhetnek a kosárfonás, gyékényezés, szalmafonás, agyagozás, bőrözés, szövés, fafaragás és gyapjúfestés fogásaival. Gyógynövények és festőnövények felkutatása és gyűjtése is lesz” – ígérték felhívásukban. Az első esztendőben kétszeres, a következőben négyszeres volt a túljelentkezés. Azután Nagykállóra költöztek, ahol Ekler Dezső emelt organikus épületeket a tábor számára, de az ezredfordulón tovább kellett állniuk Boldogkőváraljára, ahol aztán 2003-ban lehúzták a rolót. Nagykállón – mások szervezésében – 2008-tól újfent tartanak Téka-tábort.
A zenekar és a tábor fénykorát örökítette meg Szomjas György Mulatság című 1989-es filmjében. Ez az utolsó emlék a csúcson lévő csapatról, a forgatás a végső utáni pillanatban zajlott. „A Téka klasszikus négyes felállása 1987 nyarán megbomlott: ekkor játszotta velük utolsó koncertjét Nagy Zoltán (…) majd 1989 nyarán Porteleki László végképp besokallt (…) 2016 októberében a Téka fennállásának 40. születésnapjára tartott zeneakadémiai koncertet követően Havasréti Pál váratlanul minden kapcsolatot megszakított társaival” – írja Jávorszky Béla Szilárd.
Hiteles, olvasmányos
A szerző biztos kézzel nyúlt az archív szövegekhez, Lányi György 2018-as könyve (Meséld el, Gyurkedli...!) mellett régebbi újságcikkekhez, nyilatkozatokhoz vagy saját, Muzsikás 40 című kötetéhez. A könyv tempója, ritmusa jó, valahogy olyan, mint a dokumentumfilmeknél a szinkron és a narráció aránya, mondhatni egyenes vágásokkal választja el, amikor a szereplők beszélnek, s amikor ő maga.
amikor Széken egész éjszaka gyalogoltak a mínusz huszonhárom fokban, mert a helybelieknek tilos volt magánháznál vendéget fogadniuk, vagy midőn műperzsát csempésztek Erdélybe. És másként idézik fel a szétválást. Poros igyekezett Téka Kft. formában összefogni szerteágazó tevékenységüket. Gyurkedli erre nem emlékszik. „Szerintem Laci kiválásának nem annyira gazdasági, inkább emberi oka volt. Hogy bár lelkes fiatalokként egy zenekarban játszottunk, a bőgős Palival egyre nehezebben jöttek ki egymással.”
Máskor folyamatosan mesélteti el a szerző a történetet. Ahol egyikük abbahagyja, ott a másik folytatja. Például a szereplésükről a Mexikói Kommunista Párt központi lapjának fesztiválján, az odajutást s egyéb kalandokat.
A dokumentumkötetek elengedhetetlen része a képanyag. A Téka-könyv fotóin sokat elidőz a tekintet olvasás közben, mert a képek nagyban segítik az azonosulást, az átélést.
