Ezekre a kérdésekre sokféle válasz adható, mindazonáltal Sebestyén Márta átütő éneke immár több évtizede formálja a hagyományos zenéről alkotott képünket és definiálja a népdalok előadásmódjának esztétikáját. Így igazán nem érhet minket meglepetésként, hogy édesanyja, Sebestyénné Farkas Ilona szintén nagy hatású zenei munkássággal büszkélkedhet: Mona néni – ahogyan mindenki ismeri – a hazai zenepedagógia fontos alakja, Kodály Zoltán tanítványa, népzenész, a mai napig aktív kórusvezető.
Sebestyén Márta és édesanyja nem csak külön-külön, de együtt is gyakori vendégei különféle zenei programoknak, beszélgetéseknek, hiszen a magyar népzenei, illetve klasszikus zenei élet meghatározó résztvevőiként személyük és munkásságuk sokak számára jelent inspirációt és hiteles forrást. Kapcsolatuk a zenével természetes, magától értetődő, mondhatni, eleve elrendelt, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy a sikeres előadóművésszé és zenepedagógussá válásért ne dolgoztak volna meg tántoríthatatlan kitartással és szorgalommal.
Mona néni az ország első bentlakásos énekiskolája, a Békés-Tarhosi Énekiskola diákja volt, amely a zeneoktatást elsőként valósította meg a Kodály-módszer szerint. „Itt embereket akarunk nevelni, hűséges embereket, akik mindazt, amit itt kapnak, továbbadják mindazoknak, akiknek szükségük van rá” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az iskolát az intézmény alapítója, Gulyás György. Nem csoda, hogy a „tarhosi szellem” meghatározó volt Farkas Ilona számára.
1953-ban lett aztán Kodály Zoltán népzene szakos tanítványa a Zeneakadémián Olsvay Imre, Sárosi Bálint, Tóth Margit és Vikár László mellett. Kodály maga is ellátogatott az iskolába, hogy „saját szemével és fülével is meggyőződhessen az ott folyó munkáról… hogy mennyire meg lehetett elégedve az ott tapasztaltakkal, mutatja, hogy búcsúzóul annyit írt az iskola emlékkönyvébe: Tarhos nagy jövő előtt áll.” (A történetet Jávorszky Béla Szilárd–Sebestyén Márta: A madár repül, én énekelek kötetében idézik fel.)
Kodály felfigyelt Ilona tehetségére is, és később szakmailag és emberileg is támogatta őt. Nyugdíjba vonulásakor a mester megígértette Ilonával, hogy tanítani fog, ő pedig azóta is szenvedéllyel neveli a fiatalokat a zene szeretetére – nem véletlen, hogy tanítványai rajongnak érte.
Ebbe, a zene iránti feltétlen elköteleződésbe született bele Sebestyén Márta, a ma már Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, előadóművész, aki, habár nem lépett zenepedagógusi pályára, szintén kiveszi a részét a zeneoktatásból: „… ha nem is adok órákat, a magam módján talán én is tanítok, ha máshogy nem, példával… kicsit olyanok a koncertjeim, mint egy rendhagyó irodalom-, történelem- és énekóra egyben. Tehát ha ezekből élmény keletkezik, az is tanítás, tanulás” – említi egy interjúban.
Sebestyén Márta tehát élete első percétől fogva a zene bűvöletében él. „Édesanyám hasában én is ott voltam Kodály Zoltán óráin” – vallja. Kodály közvetlenül is nagyon sokat jelentett a gyermek Sebestyén Mártának. 1962. december 16-án 300 budapesti óvodás köszöntötte énekkel a neves zenepedagógust 80. születésnapja alkalmából. Ezt követően Márta tagja lehetett annak a 18 fős gyerekcsoportnak, amelyik személyesen adhatta át neki az ajándékokat. „… miközben átadtuk (az ajándékot), énekeltünk neki. Ő meg kérdéseket tett fel… mindenféle próbának vetett alá. A legvégén Kati néni mondta nekem, hogy minden gyerek nevében köszönjem meg neki, hogy ilyen szép dalokat írt. Kodály lehajolt hozzám, és… csak annyit mondott: ha mindenki ilyen szépen énekli őket, mint te, akkor érdemes volt megírni” – idézte fel az élményt Sebestyén Márta a Jávorszky Béla Szilárddal készített kötetben.
Sebestyén Márta érdeklődése és repertoárja egyébiránt nem csupán a magyar népzenére szorítkozik: az összes európai nép nyelvén énekel népdalokat. Nevét világszerte ismerik, hiszen énekelt már a japán császár előtt, a spanyol király és az angol uralkodói ház is megismerhette egyedi hangját, mindemellett énekelt az Oscar-díjas Az angol beteg című filmben is, valamint a Deep Forest együttes 1995-ben megjelent, Boheme című albumán, amely világzene kategóriában Grammy-díjat nyert. Az 1970-es évek óta aktív magyar népzenei és táncházas közeg egyik legfontosabb kulturális nagyköveteként tekint rá.
E két nagyhatású művész példáját tekintve érdekes belegondolni, miként kapcsolódik a zenében anya és lánya, illetve hogyan találkoznak az általuk legerőteljesebben képviselt műfajok, a népzene és a klasszikus, illetve az egyházzene. Erre a különleges témára helyezte a hangsúlyt a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál május 22-i Angyalok és Pásztorok című programja is, amelyen Mohácsi Szilvia beszélgetett Sebestyén Mártával és Sebestyénné Farkas Ilona Mona nénivel. A témaválasztás és a meghívottak személye természetesen nem véletlen:
a Filharmónia Magyarország által rendezett Con Spirito Egyházzenei Fesztivál kiemelt fókuszát idén a népzene és az egyházzene kapcsolata adja.
E két zenei világ közti különbségek és ellentétek sokak számára evidensnek tűnnek, azonban a hasonlóságok kevésbé mutatják meg magukat a felszínen. Erre utalt egy vele készült beszélgetésben Szamosi Szabolcs orgonaművész is, Sebestyén Márta gyakori zenészpartnere: „Sok embernek eszébe sem jut, hogy a népzene és a klasszikus zene kapcsolódik egymáshoz. Épp ezért úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb lehetne a klasszikus zenét kedvelők tábora, ha nyitott szívvel-lélekkel és füllel járnánk a világot, a koncerttermeket.”
A népzene úgynevezett világi, avagy profán témáin túl számos módon utal a vallásra, a hit különböző formáira, legyen szó akár dalba foglalt imádságról, vagy az ünnepekhez kapcsolódó templomi énekekről, szokásdallamokról (például a karácsonyi énekek, a lakodalmi énekek, sőt az egyház által korábban gyakran tiltott siratók is ide sorolhatók). Népzenénk szakrális műfajait, amelyeket a polgárosodás által a klasszikus zene a falusi hagyományon átszűrődő, egyes elemei is áthatják, Sebestyén Márta is előszeretettel viszi színpadra. Több népzenei kiadványon is hallhatunk tőle népénekeket, „istenes” énekeket.
„Attól függően, hogy az ember milyen vidéken gyűjt, egyből szembesül a helyi egyházi énekekkel. Legyen az református vagy éppen katolikus vidék, az adott felekezet vallásos éneke előbukkan az adatközlő néniből, bácsiból. A hagyományos kultúrában olyan szorosan együtt él az istenhit és a mindennapi élet nehézségeivel való szembenézés, hogy nem lehet szétszálazni” – magyarázza egy interjúban arra a kérdésre válaszolva, miként közelíthetünk leginkább az egyházi énekekhez a hagyományos falusi kultúra zenéje felől. Ugyanebben a beszélgetésben hozzátette:
„Azt gondolom, művelt embernek felekezeti hovatartozástól függetlenül ismernie kell néhány genfi zsoltárt – pláne, ha zenész az illető. Egész egyszerűen hozzátartozik az általános műveltséghez.”
A hittel kapcsolatos tartalom mindig is, már a kereszténység megjelenése előtt is része volt a falusi népzenének, a mára kiforrott – de talán még mindig formálódó – népénekek pedig már a templomi gyakorlat és az oktatási rendszer által építettek magukba műzenei elemeket. Látható, hogy a két világ, bár zeneileg és történetileg is szétválasztható, a mindennapi gyakorlatban mégis egymás közelében, egymásból merítkezve élnek.
Ahogy Mona néni vallja, „az éneklés összetartott és máig összetart bennünket” – legyen szó népdalokról, az egyházi dalokról, vagy ezek különféle zenei kapcsolódásairól, amelyekben az emberek egyénenként és közösségben is rátalálhatnak legfontosabb gondolataik és érzelmeik egy felemelőbb, művészibb kifejezésmódjára.
Varga Veronika
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
