Jeles napok
November 5-én történt
„A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is” – vallja a ma kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, Vitray Tamás, akinek olyan emlékezetes tévéműsorok fűződnek a nevéhez, mint az Ötszemközt, a Kapcsoltam, a Csak ülök és mesélek, a Telefere és a Hogy is van ez?.
November 5-én történt
1414 Megnyílt a 38 évig tartó nagy nyugati egyházszakadást felszámoló konstanzi zsinat, amelyen 1415-ben megégették a cseh Husz Jánost.
1605 A katolikus összeesküvők Guy Fawkes vezetésével fel akarták robbantani a londoni parlamentet I. Jakab királlyal együtt, hogy véget vessenek a protestánsok uralmának. A merényletet az utolsó pillanatban akadályozták meg, az összeesküvőket kivégezték.
1882 Bemutatták Bedřich Smetana cseh zeneszerző Hazám című szimfonikus költeményét.
1898 Megalakult a BEAC, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.
1925 A Nemzetgyűlés törvénycikket fogadott el „Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar emlékének törvénybe iktatásáról”.
1963 Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészművet, a II. ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.
1966 Átadták a forgalomnak Budapest második aluljáróját a Blaha Lujza téren.
1983 A felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumból elloptak hét nagy értékű festményt.
1992 Strasbourgban az Európa Tanács tagjai aláírták a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját.
2007 A Google bemutatta az Android mobil operációs rendszer első verzióját.
2011 157 taggal megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
2018 A Voyager-2 amerikai űrszonda átlépett a csillagközi térbe.
November 5-én született
1770 Hanstadti Lang Nepomuk János, a selmecbányai akadémia nemzetközileg elismert bányaméréstan-tanára
1778 Giovanni Battista Belzoni itáliai egyiptológus, régész
1865 Suták József matematikus, piarista szerzetes
1883 Raymond Loewy francia származású amerikai iparművész és formatervező
1899 Radó Sándor Kossuth-díjas geográfus, a második világháború alatt Dóra fedőnéven hírszerző
1906 Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok kardvívó
1908 Sulyok Mária Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész
1913 Vivien Leigh kétszeres Oscar-díjas angol színésznő
1921 Cziffra György Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1922 Lakatos Imre matematikus, filozófus, egyetemi tanár
1922 Vándor Kálmán újságíró, dalszövegíró
1923 Rudolf Augstein német újságíró, író, lapkiadó, a Der Spiegel alapítója
1932 Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, kiváló művész
1935 Bisztray Ádám József Attila-díjas költő, író
1937 Csete György Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze
1939 Jan Nowicki lengyel színész, Mészáros Márta több filmjének főszereplője
1940 Elke Sommer német színésznő, énekesnő, filmrendező
1941 Art Garfunkel amerikai énekes, a Simon and Garfunkel duó tagja
1943 Sam Shepard Pulitzer-díjas amerikai író, forgatókönyvíró, színész, filmrendező
1948 William Daniel Phillips Nobel-díjas amerikai fizikus
1949 Kántor Péter József Attila-díjas költő, műfordító
1956 Nagy Katalin zenész, billentyűs, szaxofonos, gitáros, zeneszerző, a Kati és a Kerek Perec együttes énekesnője
1959 Bryan Adams kanadai rockzenész
1960 Tilda Swinton Oscar-díjas brit színésznő
1963 Tatum O’Neal amerikai színésznő
1968 Sam Rockwell Oscar-díjas amerikai színész
1975 Németh Kristóf színész
1984 Eliud Kipchoge kétszeres olimpiai bajnok kenyai maratonfutó és világbajnok hosszútávfutó
1991 Kapu Tibor gépészmérnök, a második magyar űrhajós, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje
November 5-én halt meg
1853 Garay János költő, elbeszélő, aki megteremtette a nagyotmondó Háry János alakját
1879 James Clerk Maxwell skót fizikus, az elektromágneses térelmélet megalkotója
1915 Újházi Ede színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője
1930 Christiaan Eijkman Nobel-díjas holland orvos, fiziológus, bakteriológus
1955 Maurice Utrillo francia posztimpresszionista festő
1956 Art Tatum amerikai jazz-zongorista
1973 Réti József Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), érdemes művész
1975 Edward Lawrie Tatum Nobel-díjas amerikai biokémikus
1977 Alekszej Sztahanov szovjet bányász, akiről a szocialista országok munkaverseny-mozgalmát elnevezték
1982 Jacques Tati orosz származású francia filmrendező, színész
1989 Vladimir Horowitz Wolf-díjas orosz származású amerikai zongoraművész
2000 Étienne Aigner magyar származású divattervező
2003 Kopeczky László vajdasági magyar író, műfordító
2005 John Fowles angol író
2010 Nagy Katalin zenész, billentyűs, zeneszerző, a Kati és a Kerek Perec énekesnője
2017 Balla Demeter Kossuth-díjas fotóművész, a nemzet művésze
2018 Szolcsányi János Széchenyi-díjas orvos, fiziológus, farmakológus, akadémikus
2020 Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, újságíró, politikus