Jeles napok
Október 1-jén történt
„Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé” – mondta a ma nyolcvankettedik születésnapját ünneplő ötszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer, Jean-Jacques Annaud, A Medve, A szerető, a Hét év Tibetben, A tűz háborúja és az Ellenség a kapuknál alkotója.
Október 1-jén történt
1273 Habsburg Rudolfot választották német királlyá, ő volt a dinasztia első jelentős politikai szerepet betöltő tagja.
1869 A világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát.
1895 Magyarországon megindult a hivatalos állami anyakönyvezés.
1898 Átadták a forgalomnak a már két éve felavatott al-dunai Vaskapu-csatornát.
1923 Bécsben megalakult a Páneurópai Unió.
1938 A két nappal korábban aláírt müncheni egyezmény értelmében a náci Németország hadserege megszállta a Csehszlovákiához tartozó, többségében németek lakta Szudéta-vidéket.
1946 A második világháború náci háborús főbűnöseinek Nürnbergben megtartott perében a Nemzetközi Katonai Törvényszék 12 vádlottat halálra, hármat életfogytiglani, négyet pedig különböző időtartamú börtönbüntetésre ítélt.
1949 Kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, ez a nap az ázsiai ország nemzeti ünnepe.
1958 Megalakult az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA.
1960 Megalapították a Dunai Kőolajipari Vállalatot.
1960 Kikiáltotta függetlenségét Nigéria, ez a nap az afrikai ország nemzeti ünnepe.
1964 Japánban a tokiói olimpia előtt egy nappal elindult a világ első nagy sebességű vasútvonala, a Tokió és Oszaka között 260 kilométeres sebességgel közlekedő Sinkanszen.
1982 A Sony piacra dobta az első CD-lejátszót.
1995 Megnyitotta kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.
1999 Miután a Magyar Nemzeti Bank egy nappal korábban hivatalosan kivonta a forgalomból, megszűnt a fillér, a forint váltópénze.
Október 1-jén született
1541 El Greco spanyol festő
1684 Pierre Corneille francia író, akadémikus
1685 III. Károly spanyol és magyar király, német-római császár
1713 Ráday Gedeon mecénás, író, a Ráday Gyűjtemény megalapozója
1754 I. Pál orosz cár
1881 William Edward Boeing amerikai repülőgép-tervező és -gyáros
1888 Turóczi-Trostler József Kossuth-díjas irodalomtörténész, akadémikus
1891 Dabis László higiénikus, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a budapesti levegőszennyezési vizsgálatok kezdeményezője
1898 Kerékjártó Béla matematikus, akadémikus, a topológia világszerte ismert művelője
1899 Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy
1903 Vladimir Horowitz orosz–amerikai zongoravirtuóz
1920 Walter Matthau Oscar-díjas amerikai színész
1924 Jimmy Carter, az Egyesült Államok Nobel-békedíjas 39. elnöke
1929 Házy Erzsébet Kossuth-díjas operaénekes
1930 Richard Harris ír színész, az első Harry Potter-filmekben Dumbledore professzor megformálója
1930 Philippe Noiret francia színész
1930 Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, akadémikus
1935 Julie Andrews Oscar-díjas brit színésznő
1943 Jean-Jacques Annaud francia filmrendező
1945 Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze
1952 Bari Károly Kossuth-díjas költő, műfordító
1954 Fábián Éva énekesnő
1959 Youssou N'Dour Grammy-díjas szenegáli énekes, ütőhangszeres
1966 George Weah aranylabdás libériai labdarúgó, 2018–2024 között államfő
1989 Brie Larson Oscar-díjas amerikai színésznő
Október 1-jén halt meg
1572 Borgia Szent Ferenc spanyol jezsuita szerzetes
1808 Carl Gotthard Langhans klasszicista német építész, a berlini Brandenburgi kapu tervezője
1858 Alois Negrelli osztrák mérnök, a Szuezi-csatorna építési tervezője
1873 Edwin Henry Landseer angol festő és szobrász
1935 Buchböck Gusztáv kémikus, a modern fizika egyik legkorábbi magyarországi kutatója
1945 Mikola Sándor, a budapesti fasori gimnázium híres tanára
1978 Ország Lili festő, grafikus
1979 Tulogdi János romániai magyar geológus, az erdélyi turistamozgalom egyik kezdeményezője
1983 Lázár Mária színésznő, érdemes és kiváló művész
1992 Pigler Andor Kossuth-, Széchenyi- és Herder-díjas művészettörténész
1996 Csergezán Pál grafikus, festő, illusztrátor
2007 Al Oerter négyszeres olimpiai bajnok amerikai diszkoszvető
2012 Eric Hobsbawm brit történész
2013 Tom Clancy amerikai bestselleríró
2013 Giuliano Gemma olasz színész
2018 Charles Aznavour francia énekes, színész
2019 Karel Gott cseh énekes
2023 Rózsa Huba Széchenyi-díjas teológus, római katolikus pap